Felütés
A királykisasszonynak volt időnként olyan álma, hogy a lépcső, amin felért, hirtelen megnőtt, és nem mert elindulni lefelé. Visszatérő álom volt. Ahogy az is, hogy a felnőtt gyerekei, és a felnőtt patronáltjai három év körüli kisgyermekké változnak. A legújabb pedig gyerekkora színhelyének portája volt: megkezdték az átalakítását úgy, hogy neki abban része nem volt, és fizikai fájdalmat okozott a tér szűkülése. Tudja, hogy ez nem az utolsó ilyen álom. De álom nélküli látomása is volt, nem sok, egyik kezén meg tudta számolni; nem kóros, mert 'adekvát', erős érzelmi felindulást követő. Mindenesetre örült, hogy nem maradt ki az életéből, mert ez viszont a tér tágulásával járt együtt. Milyen is az a tér, ami hol tágul, hol szűkül? Az 'Alice csodaországban' jutott eszébe, ahol a főhős hol parányi volt, hol óriás, és a legváltozatosabb 'díszletek' között találta önmagát. Igaz, utólag kiderült az egész történetről, hogy álom, ami enyhe csalódást okozott. De az író nem kockáztathatta személyes szabadságát, szankciókat az esetleges fantazmagóriákat követően, egyszerűbb volt azt mondani, hogy amit írt, az álom. Mivel matematikus volt, tudta, hogy egyes képletek mögött különleges világok rejtőznek, ezért is küszködött néhány matematikus-társa idegösszeroppanással; ő ehelyett inkább sajátos világában lelt menedéket.
Válasz
A királyfi nagyon szerette a királykisasszony álmodozásait. Olyankor beszélgetés közben azt vette észre, hogy a királykisasszony beszéde félbeszakad, és tekintete a távolba merevedik, mint aki egy messze látott dolgot követ, erősen figyelve annak minden kis apró rezdülését. Ilyenkor a királykisasszony azt sem hallotta, amit a királyfi mondott neki. Vagy hallotta, de nem figyelt a hallottakra, mint aki ott sincs. A királyfi nem vette sértésnek ezt a viselkedést, annak minden furcsaságával és megmagyarázhatatlanságával együtt illetve ezek ellenére. Beleképzelte magát a királykisasszony helyzetébe, és nagyon megtetszett neki a játék vagy micsoda, hogy egyszerre lehet jelen több helyen, ráadásul úgy, hogy alig látszik meg rajta ez a sokfelé tett kalandozás. Rájött ugyanis, hogy ezt a "több helyen egyszerre létet" meg tudja tenni úgy is, hogy azt más észre sem veheti rajta. Azon elgondolkodott azért, hogy a királykisasszony "több helyen egyszerre léte" miért látszik meg rajta azonnal, és arra a következtetésre jutott, hogy lehet, hogy a királykisasszonynak sikerült valakivel vagy valamivel találkoznia egy olyan másik helyen, ahová "betért", amikor figyelme elkalandozott, és rajta meg is látszott ez az "alibi". Aztán azt a lehetőséget is meggondolta, hogy az "alibi" - vagyis a "máshol lét"- olyan érzéseket keltett a királykisasszonyban, amik képesek voltak fogva tartani, pusztán azzal, hogy unta az akkori helyzetét, amiben éppen része volt, és le is mondott arról, hogy a jelene körülményeivel szórakoztassa, lefoglalja magát. A királykisasszony önhipnózisa sokára jutott a királyfinak eszébe, mert az elég ritka jelenség, és arról még a szakemberek sem sokat nyilatkoztak eddig a munkáikban. Maradt magyarázatnak a mese meg az, amiről sokat hallott és olvasott: az extázis, amit megél nő és férfi, amikor megajándékozzák egymást a kiterjesztéssel, amiben ki tudja, hogy hány helyen és módon tudnak jelen lenni és ugyanakkor mindenüket megújítani. De a mese ilyen erejéről csak a felismerés állt a rendelkezésére, és az elhatározás: meg fogja tanítani a királykisasszonyt arra, hogy álmodozását éberen folytassa, hogy azt ne láthassa meg rajta senki. Hacsak nem ő lesz az, akit a királykisasszony fog megtanítani az "alibi"- a "máshol lét" - ilyen tökéletes kivitelezésére, amikor a nyitott szemek mögött az ember máshova néz, mint ahova látni képzelik azok, akik akkor ránéznek. Elhatározta azt is, hogy előveszi a mesekönyveit, és Lewis Carroll hősével is megismerkedik. Ha arról olvasna, hogy a lányok mese iránti különleges fogékonysága a nőiességük egyik megnyilvánulása, akkor, mint mondta: "sztornó az egész". A szerelem nem mese, de el lehet benne merülni mélyen. Abban maradt magával, hogy közeli a nagykorúsága.
