2015. február 2., hétfő

Részlet Becsey Zsuzsa Az ismeretlen című könyvéből

„Mert egyet mond a száj, és külön életet él maga a dolog, amit teremtünk:
A cselekvés.„

Nem akkor vagyunk önmagunkban, amikor magunk vagyunk, hiszen akkor gondolkodhatunk, elmerenghetünk, a gondolkodás meg valamivel viszonylatban születik. Önmagunkat akkor érzékeljük, amikor nem vagyunk magunkban,
nem vagyunk magunk.
Amikor egy másik kulcsot kell vigyázni, figyelni, ki-be dugosgatni.
Amikor átvedlünk bõrünkbõl másiknak bõrébe.
Amikor elveszítjük testünket, hogy egy másikba lépjünk. Magát a hiányt nevezhetjük
önmagunknak. Ekkor a képet a testünkrõl nem hordozzuk, elveszítjük. Ilyenkor tükör sincs.
Tükör csak a tudatunkkal létezhet.
Nem azt szoktuk-e mondani, ha valami nagy baj ér (lefordítva, valaminek megéljük a nagy, legnagyobb hiányát), akkor ébredünk önmagunkra. Egy másik test hiánya ébresztett öntudatunkra.
Ha ezt szó szerint feleltetném meg, így hangzana: Amikor egy másik test viszonylatában léteztünk, testünk pusztán súly volt. Mintha addig nem is éltünk
volna. Úgy éltünk, hogy nem érzékeltük magunk, azaz testünk*.

* (Azonban, ha a súlyt fent megfeleltetem a testnek,
ez esetben itt testünk éppen testetlenségünk.)

Szellemünk tehát nem volt jelen, a lélek (játék kérdése, melyik mennyire mozdul ki a testbõl, vonatkoztatódik el a testtõl),
így pusztán testünket használtuk, létszükséglet fenntartásaként, szolgaként.

Tehát a testet önmagában.
A dolog mégis bonyolultabb, mert itt is többfelé ágazik. Hiszen nem csak akkor lehetünk egy másik testtel, amikor valóságban is együtt vagyunk vele, tehát az együttlét tekintetében elvonatkoztathatunk magától a testtől úgy, hogy az a test éppen akkor a valóságban máshol van. Mi több, máshogy vagyunk a testtel, amikor közvetlenül, és máshogy, amikor közvetetten vagyunk vele. Testérzékelésünk (önérzékelésünk) itt is különbözni fog. A fentiekre vonatkozó hiányra ébresztés (öntudatra ébredés) viszont akkor lesz nyilvánvaló, amikor a vele viszonylatban lévő test már kivonul az élők sorából.

De szólhat ez a csengő automatikus reakció következtében is,
amikor például elégetjük a kezünket, és felkiált a testünk, hogy: Vagyok! –
de ez egy másik típuseset.

Kifordítottam, persze, látszólag, de vissza lehet hangolni, áthangolni az elõzõekre a
megfeleltetést.



Kérdés, ha elvonatkoztatok testemtõl, egy másik testre koncentrálok, az az átadás minõsülhet-e, beteljesítõdhet-e szellemi vonatkozásban. Mert a dolgot akkor itt is, innen is ki lehet csavarni. Majd összeilleszteni, hogy minden mindennel
összefügg.
Ahogy ellentmondásban is, másik oldalról megfeleltetni. Összekapcsolni. Képes-e az ember úgy egy másik testre koncentrálni, másik kulcsra irányulni, képes-e
úgy ezt a cselekvést végezni, hogy nem lép ki teljesen önmaga testébõl. Mert akkor bevonódik az elõzõek viszonyítási rendszeréhez egy harmadik elem. Így már hármas kompozíció, a viszonylatrendszer. Vagy minden kilépéshez szükségeltetik a hiányérzet (*), megválni valamitõl, amit teljességben birtokoltunk, mint ilyen, testünk, hiszen teljes mértékben (ez persze nincs, csak közeledhetünk ilyennemû teljességhez) csak saját testünk birtokolhatjuk, itt most természetesen
szellemi vonatkozásban, nem a cselekvés birtoklása felöl.

*hiány, mely ez esetben többlet, hiszen csak a hiány képes
ráébreszteni valami igazán lényegesre

Másrészrõl (itt most az a hiány, ami elvesz az önérzékelésből egy másik testtel való viszonyulásban), hiány nélkül egyensúlyban vagyunk magunkkal.

De hogy a hiány képes-e hozzáadni. Hogy amit elvesz, másik oldalon visszaadja. 

Szöveg és illusztráció Becsey Zsuzsa: Az ismeretlen című könyvből, a teljes könyv linkje: http://mek.oszk.hu/12600/12658/12658.pdf










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése