Batikolt vászonszatyor

Hajdúhadház
Vezető tanár Fűri Eszter

Fűri Mária Mint az alvajárók

 (1)

Behunyt szemmel, mint az alvajárók

Akikre nem hat gyűlölet, sem undor

Természetes bizalommal, bátran

Tudva, mindenki félreáll az útból

Lépek lassan, de megállás nélkül

Egyik lábam a másik után rakva

Ahogy este a kihajtott állat

Otthona felé ballag a kolompra

Úgy haladok egy szabott irányba

Minden más mintha bura fölött szólna

Kirekesztem a kinti világot

Beleteszem egy saját kirakóba

(2)

Behunyt szemmel, mint az alvajárók

Akikre nem hat érzelem, közöny

Öntudatlan bizalommal, bátran

Botlás nélkül az ajtóküszöbön

Lassan lépve, de megállás nélkül

Tovább a járdán, utcán, tereken

Ahogy egy csendes tavaszi eső

Hull az égből és lassan szemetel

Rajtam vízhatlan esőkabát van

Világos a bent, világos a kint

Megbízható és tartós védelem

A fontos különbségre megtanít

Kollázsokról a rebellive blogban

Ekkor jöttek rá, hogy az egymásra ragasztott elemekkel a teret is érzékeltetni lehet. Az irányzat legnevesebb alkotói, így például Pablo Picasso is, szívesen alkalmazták a kollázstechnikát. A spanyol művész szénnel, ceruzával, tussal és ragasztott papírdarabokkal készítette el egyik leghíresebb képét, a Gitárt is.

http://rebelliveblog.com/2015/03/26/a-szintetikus-kubizmus-remekei-kollazsok-akkor-es-most/

Csajkovszkij - Nápolyi tánc - Gál Roland

A debreceni Olasz triptichon után (vezényelt Kovács János) Csajkovszkij Olasz capriccioja helyett a blogban egy rövidebb olasz, egy ügyes kis magyar csellistával.

Jónás Tamás néma hadsereg

ez a hold is ugyanaz

el is múlt az a tavasz

volt már ilyen telihold

ami volt egyszeri volt

álltak már a fák ilyen

néma hadseregnyien

s megindult már a sereg

tavaszt telet nyerni meg

volt már olyan hogy a nap

fényétől ki-kilyukadt

az az árnyék ami mint

páncélját mint a kitint

hordta a fát házfalat

se a fából

se a házból

mára semmi nem maradt

ez a kezdet ugyanaz

éppen ugyanaz a vég

ami télen behavaz

olvad tavasszal a jég

az a búzatáblanyár

s minden mi valami már

valahogy a semmi még

Fűri Rajmond Orfeusz

Galilei Párbeszédek (részlet) 1632 – forrás: mek

SIMPLICIO. De ha elszakadunk Arisztotelésztől, ki legyen vezetőnk a tudományban? Nevezz meg bármilyen más szerzőt.

SALVIATI. Vezető ismeretlen, vad országokban kell, nyílt, sík területen csak vakoknak van támaszra szükségük. Aki ezekhez tartozik, maradjon inkább otthon. Akinek azonban vannak testi és lelki szemei, válassza ezeket vezetőnek! Nem mondom azért, hogy Arisztotelészt nem kell meghallgatni, sőt dicséretesnek tartom, ha valaki ismeri és szorgalmasan tanulmányozza műveit. Én csak azt kárhoztatom, ha valaki kényre-kedvre megadja magát neki úgy, hogy vakon aláírja minden egyes szavát, és anélkül, hogy más érvek után kutatna, megdönthetetlen hatalmi szónak ismeri el állításait. Ebből a visszaélésből más súlyos baj is származik: már nem is vesznek fáradságot maguknak, hogy bizonyításainak szigorúságáról meggyőződjenek. Nincs szánalmasabb látvány, mint amikor nyilvános viták alkalmával, bár bizonyítható állításokról van szó, valaki hirtelen előrángat egy régi, gyakran még valami más tárgyra is vonatkozó idézetet és ezzel betömi ellenfelének száját. De ha mindenképpen ilyen módon akarod tanulmányaidat folytatni, ne nevezd magad többé filozófusnak, nevezd magad történésznek vagy a magolás doktorának; mert aki sohasem filozofál, az nem tarthat igényt a filozófus megtisztelő címére. - Helyes lesz azonban, ha visszakormányozunk a parthoz, nehogy olyan végtelen tengerre jussunk, ahonnan egész nap nem találunk majd ki. Ezért, Signore Simplicio, hozd fel bizonyítékaidat, vagy Arisztotelész érveit és bizonyítékait, de ne csak a tekintélyek puszta idézeteit; mert a mi kutatásaink tárgya az érzéki világ, nem pedig a papírvilág. Mivel tegnapi kutatásaink során a Földet kiszabadítottuk a sötétségből és elhelyeztük a tágas égbolton, kimutatva, hogy az úgynevezett égitestekhez való tartozása mégsem annyira megcáfolt és meghaladott nézet, hogy ne volna bizonyos mértékig életképes, most meg kell vizsgálnunk, mi szól amellett, hogy teljesen szilárd és mozdulatlan - az egész földgolyót értem - és hogy másrészről milyen valószínű érvek szólnak a mozgás lehetősége és az ilyen vagy olyan meghatározott mozgás mellett. Mivel én ebben a kérdésben ingadozom, Signore Simplicio viszont Arisztotelésszel a Föld mozdulatlansága mellett tör lándzsát, sorakoztassa fel ő véleményének indokait, én pedig az ellenkező álláspont mellett szóló ellenvetéseket és érveket fogom előadni, Signore Sagredo pedig közölje velünk benyomásait és mondja meg, melyik oldalhoz vonzódik.

SAGREDO. Ebbe beleegyezem, de azzal a feltétellel, hogy nekem is szabad megfelelő helyen előadni, amit az egészséges emberi értelem diktál.

SALVIATI. Sőt, kérni akartalak erre: mert a közelebbi, bizonyos mértékig durvább meggondolások közül a szerzők keveset hagytak figyelmen kívül, úgyhogy csak a nehezebben felfedezhető ellentmondásokat nem hozták fel, és ezek esetleg hiányoznak. És hol kereshetnénk finomabb elmét ezeknek felkutatására, mint az éles eszű, tág látókörű Sagredo?

SAGREDO. Ami engem illet, én hajlandó vagyok minden lenni, aminek Signore Salviati megtesz engem, csak az ég szerelmére, ne térjünk el ilyen módon udvariaskodva ismét a tárgyunktól. Most filozófus vagyok, a tudomány előtermében vagyok és nem a piacon gyűjtök szavazatokat.

SALVIATI. Kezdjük a tárgyalást annak megfontolásával, hogy bármilyen mozgást tulajdonítunk is a Földnek, azt mi, mint a Föld lakói, tehát mint e mozgásban részesek, semmi módon nem észlelhetjük, éppoly kevéssé, mintha nem is jönne létre, feltéve, hogy csak a Földön történő dolgokat vesszük tekintetbe. Ezzel szemben persze éppannyira szükséges, hogy ebben a mozgásban látszólag minden test részt vegyen, amely független a Földtől, de vele együtt mozog. A helyes módszer tehát: kideríteni azt, hogy a Földnek lehet-e mozgást tulajdonítani és milyet, hogy megfigyeljük és megvizsgáljuk, hogy a Földön kívül eső testeken lehet-e megfigyelni olyan látszólagos mozgást, melyben valamennyien részt vesznek. Mert egy olyan mozgás, mely például csak a Holdnál figyelhető meg, a Jupiterre vagy a Venusra, avagy más csillagokra nem vonatkozik, nem lehet a Föld sajátsága sem, hanem csupán a Holdé. Mármost van egy ilyen, mindeneken uralkodó látszólagos mozgás, mégpedig az, melyben a Nap és a Hold, a többi bolygó és az állócsillagok, szóval az egész Világmindenség, a Föld kivételével, látszólag részt vesz keletről nyugatra, huszonnégy órai időtartam alatt. Nos ez, amint legalábbis első pillanatra látszik, éppen úgy lehetne csak a Földnek a mozgása, mint az egész Világmindenségé a Föld kivételével. Mert akár az egyik, akár a másik esetet tesszük fel, ugyanazok a jelenségek látszanak.

http://mek.oszk.hu/00500/00557/00557.htm

Fűri Mária Vizsga

Élete legfontosabb szigorlatára készült

Elolvasta a lábjegyzetet is

Most az egyszer nem vallhatok kudarcot

Ezt mondogatta magában eltökélten

Beépített egy chipet

Nehogy valamit elfelejtsen

Gondosan megfésülködött

Megnézte a tükörben magát

Még egy kis smink

Éppen csak annyi

Amennyi egy komoly vizsgához illik

Nehogy már egy szigorlatjegyen

Vérezzenek el az álmai

Koncentrált

Felidézte magában

Az alapösszefüggéseket

Melyekre a tudnivalók többi része

Mint egy szobafogasra felaggatható

Kizárta magából a külvilágot

Csak a vizsga számít, csak a vizsga

Mondogatta, skandálta, dudorászta

Végül vett egy mély lélegzetet

Lenyomta a kilincset, belépett, és a

Vizsgabizottság előtt megállt

Sibelius: Jääkärimarssi (Jaeger March)

Mórotz Krisztina Meggyfa

A háziorvos ma kezdte a rendelést. Jó pár napig kórházban volt, ha igaz, az agyában volt egy ciszta. A rendelőben lett rosszul. Először a soproni neurológián volt, aztán a győri idegsebészeten. A férfi, azóta, csak árnyéka önmagának. Kiült közénk, s azt kérdezgette, hogy komolyak-e a jókívánságaink? Vagy arra gondolunk, hogy ennek a hülye "Horváthnak" már máshol lenne a helye? Egy szeretetéhes ember kérdése volt ez. Furcsa volt kopaszon és összemenve ebben a bézbólsapkában. Látszott, hogy még gyenge. Lassan jön bele a rendelésbe. Hiányzott az a régi határozottság. Elmesélte, hogy a műtét után kiestek a fejéből a nevek, bár az arcok nem.

Körülnézett a rendelőben, és megkérdezte tőlem, hogy hívnak? Kórusban jött a válasz: Krisztina. Kapaszkodott volna még belénk, a jövőt remélve.

Amikor kijöttünk, valaki azt mondta, hogy a legrosszabb a magyarázkodása volt. Hiú, erős ember volt, s mi gyengének láttuk. Meggyszín pulóverben, hideg kezekkel, sápadtan rendelt.

Csak az asszisztensnőre támaszkodhatott. Elmesélte, mennyire hiányzott neki ez a három falu. A felesége mindig is szigorú volt hozzá. Most megtiltotta, hogy bemenjen a kettes kocsmába, ahol megtudhatott volna mindent a faluról. Hiába mondogatta, hogy ő csak kávét inna! A jó doktor úrról mindenki tudta, milyen is az a bizonyos kávé. Aztán az apjáról is mesélt. Megtudtam, hogy őt is Tibornak hívták, hogy ácsmesterként dolgozott, s aki egy kétméteres, drabális ember volt. Egy végzetes meggyszedés áldozata lett. A nagy kettős létráról esett le, olyan szerencsétlenül, hogy szörnyethalt. A doktor, amikor kijött a kórházból, ahhoz a göcsörtös, mézga-csillanású meggyfához állt. Sokáig nézte. Eszébe jutott, hogy annak idején volt egy kis köténykéje, és ezt máig látja, ahogy kapkodja bele az elgurult meggyszemeket. Végigsimított a fa törzsén, sokáig állt mellette, egészen addig, amíg a keze fázni kezdett.

Fűri Eszter Katica

Táncsics Mihály a sajtószabadságról (részlet - forrás: mek)

Lehet-e mégis eset, hol a cenzúra üdvös?

Az én eszem nem képes olyat gondolni, tehát erről nincs mit szólnom.

Ha látszik is, hogy gyakorlatban vagy inkább a politikai világban néha még a legliberálisabb férfiak is jóváhagyják, midőn egy vagy más vélemény elnyomatik, azért nem következik, hogy a cenzúra azon esetben üdvös; mert ha azon elnyomott vélemény el nem nyomva okozott volna is valami bajt, más részről azon okozott baj nagy tanúságul lett volna, mely tanúság kétségen kívül többet fogott érni, mint az elhárított baj. – Mit a sajtó által a szabad ember vét, azt ugyanazon sajtó által másik szabad ember jóváteszi. – Ha egyiknek véleménye rossz vagy ártalmas, a másiké jó, ez a súlyegyent, a középet örökké fenntartja. – A cenzúra azért sem állhat fenn, mivel amit ma eltilt, holnap vagy holnapután megengedi, tehát nincs igazságalapja. – A cenzornak ha megengednők is a cenzúra hasznosságát, az egész nemzet közt legtudósabbnak, legnagyobb értelműnek kellene lennie, hogy minden munkát igazságosan cenzúráljon, de miként tudhatni meg szabad sajtó nélkül, hogy ő a legtudósabb ember? –

Hogy a vélemény, mit nemcsak a cenzor, hanem sok más is rossznak tart, valóban rossz-e, nem tudhatni meg; csak akkor volna az rossz, ha a társaságnak minden értelmes tagjai annak tartanák; de igazán véve a vélemény nem is lehet magában rossz, mert még nem ártott senkinek, mivel nem volt közölve; sőt közölve sem olyan az, mint valami méreg; mert ez azonnal megöli azt, ki beveszi, de a véleményt ha beveszi is valaki, azért semmi baja sincs. – Nem az veszedelmes a társaságnak vagy kormánynak, mit nyilván kimondunk, hanem az, mit alattomban forralunk, tehát a cenzúra haszontalanság. – Az ember szabad, de szabadságát csak nyilatkozványa és cselekedete által tüntetheti ki; ha ezekben a cenzúra gátolja, nem mondhatja magát szabadnak. – A cenzúra sem földi, sem mennyei boldogságunkra nem szükséges, mert én azt hiszem, az embernem boldog lehet valami meghatározott forma szerinti religio^* nélkül is. Hiszen ehhöz tiszta lelkiesméret és egészség kívántatik csak, márpedig lelkiesméretem nem a religióbul, hanem jó cselekedetembűl ered. Tekintsünk csak körül, az ember nem azért dolgozik, hogy mennyországba jusson és hogy pokolba ne szálljon, hanem mivel természete úgy kívánja, mivel élnie, ruházkodnia s néha mulatnia is kell. – Ha az emberi társaság magának oktalanul cenzúra által eszét meg nem köti, hanem szabadon fejlődik, nem lesz ok félni a veszedelmes könyvektől, mert a kifejlődött, kimívelt emberi ész csak jó könyveket szül, és ha mégis találtatik egy-két gyarló, azokon csak sajnálkodni fog a társaság. A cenzúrának semmi köze a valláshoz; a religio^* dolgában magára kell az embert hagyni, eszének szabad menetelt kell engedni, majd csinál ő magának religiót. De ki is hatalmazott valakit föl, vagy ki tette valakinek kötelességévé, hogy az én mennyei boldogságomrúl gondoskodjék? Hát mire adta volna Isten eszemet, azért, hogy hasznát ne vegyem? – Az egészben, mit vallásnak mondunk, fő dolog a lélek halhatatlansága; erre senki meg nem taníthat, magának az embernek tulajdon ereje által kell azon eszmére vagy igazságra fölemelkedni; szóval én nem képzelhetek esetet, hol nekem a cenzúra akár földi, akár égi boldogságomra segédkezet nyújtana.

http://mek.oszk.hu/06100/06110/html/gmtancsics0002.html

Ferenczi Erzsébet Szerelem

Szomorúan áll az öregember. Keskenyre aszott válla majd' 80 év gondjától görnyedt. Arcán a mély árkok apró ráncoknak láttatják a barázdákat. Tétován ácsorog, bal lábát lépésre emeli, mintha menni készülne, majd mégis inkább visszateszi a másik mellé. A szél belekap ősz hajába, kimarkol egy tincset, meglengeti, majd hanyagul a szemébe dobja. Lassan emeli göcsörtös kezét az öreg, hogy megigazítsa. Nem fontos. Nem is sürgős. A sürgős az lenne, hogy bemenjen azon a nagy ajtón, ott szemben.

De mit mondjon, ha bemegy? Nem hozott virágot. Sem csokit, sem befőttet. Elfogyott a pénze. És azt sem tudja, kell-e még. Mi van, ha nem kell már Zsuzsikának? Soha többé....

Pedig hogy szereti a csokit a Zsuzsika. A nugátos a kedvence. Hogy csillog a szeme, mikor olyat hoz haza neki. Az ő Zsuzsikájának.

Apósa mindig Zsuzsannának szólította, anyósa Zsuzsára rövidítette, de ő becézve szereti. Nem is szólítja máshogy ötvennégy éve, csak így: Zsuzsikám.

Mosolygós, gömbölyű, hajdan fekete, mára már fehér hajú szerelmét. Feleségét. Egyetlen kincsét.

De mi van, ha már nincs is ott? A doktor tegnap azt mondta, talán még egy nap. Vagy kettő. A szíve, azt mondja a doktor. Elfáradt a szíve. Nem csoda, persze, januárban töltötte a hetvenhatot, és lustálkodásra sosem volt ideje, mióta csak ismerte. A háború utáni nehéz évek, aztán jöttek sorra a gyerekek, később meg az unokák. S az ő házuk mindig olyan volt, mint a patyolat, az asztalon minden délben meleg ebéd, a kertjük csupa virág - mert ezt a Zsuzsika így szereti. Ő meg a Zsuzsikát szereti így. Ötvennégy éve egyfolytában.

Első látásra szeretett bele akkor, de ma is ugyanúgy érez. Nem, nem csak szereti a feleségét, ő bizony szerelmes belé. Ha behunyja a szemét, most is érzi kérges tenyerén az asszony bőrének selymességét. Hogy kacagnának az unokák, ha megtudnák, hogy ők még most is szoktak szerelmeskedni! Most... Nem olyan rég, persze. Az ismerős borzongás a tarkójánál indult, s végigfutott hajlott gerincén. Gyorsan körülnézett, nem látta-e meg valaki illetlen gondolatait.

De csak a szél susogott a fülébe: indulj már! Tett egy bizonytalan lépést előre, majd még egyet, s megtorpant újra. Zsuzsika vár! Még egyet lépett. Na, megy ez. Mint a virágszirmokat tépdeső szerelmesek, számolta a lépéseket: vár, nem vár, vár, nem vár...

Csak egy ágy van a szobában, ezt Karcsi intézte. Persze, a mama kedvence, akinek mindig készült friss almás pite. Karcsi virágot is hozott tegnap, s kérdezte, van-e pénze. Van, persze, mondta, de csak egy százas volt a zsebében. A nyugdíját odaadta a doktornak, gyógyítsa meg az ő Zsuzsikáját. S ha mégse? Ha üres már a szoba? Meg kell tudnia.

Kezét a kilincsre tette, s óvatosan, nagyon halkan nyitotta meg résnyire az ajtót. Mérhetetlen, lélegzetelállító megkönnyebbülés lett úrrá rajta. Itt van. Még itt van.

Belépett, leült az ágy mellé a székre. Milyen szép, amikor alszik! Pedig most nem is mosolyog álmában, ahogy szokott. Szép fehér a haja. Be akarta festeni, de ő azt mondta neki, szerinte szexis az ősz haj. Ezen jót kacagott Zsuzsika, és fehéren hagyta.

Milyen puha a keze... olyan gyengéd és kedves a simogatása, mint senki másé. Csak a szemét nyitná ki! Istenem, add, hogy kinyissa a szemét! Ő is összeszorította az övét, remélve, hogy amikor kinyitja, Zsuzsika mosolyogva néz majd rá.

De hiába, a felesége csak aludt csendesen.

Lassan besötétedett, a nővér néha benézett, kérdezett is valamit, de ő nem értette pontosan, hát inkább hallgatott. Éjfél után elbóbiskolt egy kicsit, álmában a gyerekekről beszélgették, s hogy kinyílik-e szombatra az orgona.

Halk sóhajtásra ébredt, de nem tudta volna megmondani, melyikük sóhajtott. A gyér lámpafényben rettegve figyelte, emelkedik-e még a takaró felesége mellkasán.

Mellkas! Micsoda hülye szó! Az ő Zsuzsikájának keble van, nem is akármilyen, gömbölyű és gyönyörű... csak éppen nem mozdul rajta a takaró...

Hiába nézi meredten, meg se rezzen. Apró könnycsepp araszolt végig a szemét a szájával összekötő ráncban,

Hát jó, ha te mégy, én is - mondta.

Szép halkan levetkőzött, ruháját rendesen összehajtogatta és a székre tette, Zsuzsika nem szereti a rendetlenséget.

Bebújt a takaró alá, asszonyát az oldalára fordította, hogy jobban elférjenek. Törékeny vállát átkarolta, arcát a puha, fehér tincsek közé temette, szemét szorosra zárta. És várt.

Paul Esswood, Countertenor. Handel, David's Air from Saul, video version 1

Megint egy különleges debreceni hangverseny: Handel Saul a Savaria Barokk zenekarral, a Kodály kórussal, Németh Pál karmesterrel, és fantasztikus szólistákkal.

A Youtube-on talált kontratenor ária magyar szövege
(a hangversenyen kézhez kapott fordításból)

33. ária Dávid

1. Ó, Uram, kinek kegyelme végtelenül
érvényesül minden műved fölött:
bár az ember törvényeid minden nap megszegi,
a te türelmed erejét nem veszti.
2. Ha ezidáig nem vétkezett túl nagyot,
munkálkodni a gonoszt ne hagyd,
de várj tovább a bűnbánatra,
és gyógyítsd meg sebzett lelkét.

Becsey Zsuzsa Új képeket öltöztetni jöttem. (1)

Azt mondják a remény a zöld. Mások csúfot űznek. Ahány ember annyi szó

Hullik temető

Falak szélesednek.

Tenger nő. Ember nő. Nő elvesz. Feketeség, fehérség.

Emberi emlékezetből.

Alma finom. Zöldből, sárgából, aranyból, vörös.

Barna öltönyt öltöztet. Emberből

Fogas. Ép szerkezet.

Fiatal bábszínész

Lépik hajó,

Orra kék.

Eltűnnek feketék.

Kicsi hajó fakó égen szörnyek

játszanak körbe fények

Zsinór elszakad. Marad háromszög.

Tűnni télnek. Szél játszik esőt.

Nincs emlékezet. Kicsi ember lépik nagy fenyő, nagy luk,

Dombokból kinéző égnek.

Szarvak ágakból. Bogyó tenyéren szül álmot

Magot kiköpni.

Szaval csend, négyszögek sarokban ülnek. Keresztek elöl.

Át kell jutni kék hegy. Aprókat lép a tél

Tavaszból nyílik nyál, lány siet. Keres álom

Csipkés tető kiált

Utána kap a fáklya átfordul idő kerekén

Kinyúl a tó.

Tábortűz volt az éjjel. Fenekére esik ló

Szalagok szerte-széjjel

Zászlóba botlik a mór

Tegnapi játékból 

Kit kell megtalálni?

Hajlékból hál hó.

Takarót nyúlik tó.

Virágének dalol

Tapsikol só

Nyújtózik tenyerén

Dióból

Hó-ösvény mélyedésekben.

Köveket szétrúgni

Lábak alatt

Fej ne lásson keménységet

Koppan táj ütköztet homlokot.

Fák kacagnak

Sír a sál

Elveszett nyakat simogat homok

Csöppen a tó

Ölből eszik valaki

Karéj kenyeret

Álmodik

Gyermekszáj. Tátogat.

Körbe szalad a szél

Sapkákon álom sző lyukat.

(A szöveg válogatás a tenyérnyi magocskák: Kilengés, avagy-e az utolsó tánc 7. könyvből)

http://mek.oszk.hu/10700/10794/10794.pdf

Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben

Pusztai Ági mécsestartói

"Mikor egy mécsestartót készítek, mindig nagyon várom a pillanatot mikor először helyezem bele a gyertyát, hiszen olyan, mintha abban a percben születne meg, a fény által telítődik meg lélekkel. S persze érdekes megpillantani legelőször a fény-árnyék játékot is, például a fenti, egyszerű csigavonalas darabról el nem képzeltem volna hogy ilyen csillagszerű rajzolata lesz majd."

forrás:
http://saresnapsugar.blogspot.hu/

Péter Béla Tojásrántotta

Mituséknál nagyon jó volt játszani. Nem kellett a rendre vigyázni. A házban egy konyha és egy szoba volt. A rég nem meszelt falak egyhangúságát csak a szögekre akasztott kopottas ruhák törték meg, de ruhák feküdtek az ágyak támláin is. A szennyes az ágy alatt várakozott. A földes padlót évente egyszer lószarral kevert híg agyaggal mázolták fel, amitől aztán nem porzott. Az ágyakon durva pokróc volt a takaró. A konyhában egy négyszögletes asztal és alatta négy hokedli, na, meg egy sámli volt a bútorzat. Mitus néni volt az, aki a sámlin ült étkezés idején. A tányért a kezében tartva eszegetett azzal a kevés fogával. De az élet a kiskonyhában zajlott. Ott főztek, mostak. Ott volt a százéves öregasszony, a nagymamuska is, aki mióta éltem mindig százévesnek volt mondva, igaz, semmit sem változott, amióta ismertük. Ugyanúgy vonszolta magát, ha nagy ritkán kimozdult a kiskonyhából, s ugyanúgy pisilt szétterpesztett lábbal az udvaron, ha rájött a szükség.

Ezen az udvaron aztán igazán nagy volt a széjjelség. A disznók szabadon garázdálkodtak a felhalmozott tűzifa, a fűrészbak és a mindenféle limlom között, a szárnyasok és a Buksi nevű öreg kutya társaságában. A kertben jónéhány szőlőtőke sorakozott. A többi részét felverte a dudva. Csak a kert végén lévő csicsóka magaslott ki, jelezvén a mezsgyehatárt. A csicsókasor mögött folydogált a csatorna, amely a konzervgyár és a strand szennyvizét vezette el a Krakó néven ismert nagyobbacska csatornáig. Itt tudtuk meg, hogy a nyúl nem tud úszni, na de erről majd később.

Az utcabeli három lány egyívású volt. Kati, Ildus és a húgom, Mari. Nagy volt köztük a barátság, de gyakori volt a duzzogás is. Mitus néni nagyon engedékeny asszony lévén a lányok is, de mi, nagyobbak a haramiaságban is gyakran ott tanyáztunk. Amikor hárman, Joci, Öcsi és én gondoltunk egyet és nekiálltunk a madártojásgyűjtésnek, húgomra parancsoltam, hogy meg ne próbáljon Mituséktól elkóborolni, mert annak komoly következményei lesznek. A szigor nagyon is indokolt volt, hiszen volt már rá példa, hogy gondolt egyet és világgá ment. (Kaptam is érte egy verést az emlékezetesebbjéből.) Még szerencse, hogy Banos néni a vasútállomásnál találkozott vele és sikerült neki lebeszélni a világgá menésről. Mari rendreutasítása után nekiláttunk a tojások összeszedéséhez. Mituséknál és Mucsányiéknál, Táncoséknál a verébfészkekből egy félsapkányi gyűlt össze. Joci a nap felé tartva ellenőrizte, hogy nem záp-e vagy nincs- e már benne fióka. Csak a tisztán áttetszők maradhattak a sapkában. A többivel célba dobáltunk, miközben elkezdtük a korábban már felderített madárfészkek számbavételét. Kikutattuk a környék vadgalamb és örvös galamb fészkeit. (Benéztünk Tóth néni pitvarába is, ahol két gyöngyi tojás gördült óvatosan a többi közé.) Fecskék és rigók is sorra kerültek, aztán a lapos nádirigói, szárcsái.

Már magasan járt a nap, amikor visszatértünk egy sapkányi tojással. Az utca nagyfiúja, Csáki Ernő már korábban hírül vette a gyűjtést, s már várt bennünket. Egy lábossal a kezében fogadta a portyázókat. Elkezdődött a tojások feltörése. Amikor az utolsó is a lábosba került, Csáki néni fölénk hajolva még szívott egy jó nagyot a cigarettáján, s egy hosszabb krákogás után csak annyit mondott, elég lesz ez nektek. Vidd vissza a tyúktojást Ernő! Azzal már keverte is a lábos tartalmát. Sót hintett rá. Újra keverte. Mint az árnyék, követtük az egyre csak köhögő asszonyt a konyhába. Tágra nyílt szemmel bámultuk, hogy a sercegő zsíron miként alakul át a folyékony tojás − rántottává. Nyeltük a nyálunkat. Türelmetlenül vártuk a jó illatú étket, amit Csáki néni négyfelé osztott. Ő maga is megkóstolta. Ez jó, mondta. Vettünk egy-egy szelet kenyeret és villát az asztalról, és végre megízlelhettük munkánk gyümölcsét: a madárrántottát. Mitusék széttárt karral mondták, hogy Mari már rég elment tőlük. Még csak az hiányzik, hogy eltűnjön megint, villant át a fejemben a cseppet sem kívánt lehetőség. Na, indulhatok keresni.

Minden helyet körbejártam, de csak nem került elő. Végül nem volt mit tenni, elmondtam anyukának Mari eltűnését. Ő biciklire pattant, s erős fejhangon rikoltotta Mari nevét végig az utcában. Már biztos voltam abban, hogy ebből megint verés lesz. Szinte éreztem apu kérges tenyerét, amint pofon vág majd. De ekkor, mintha az égből pottyant volna oda, előttem állt a húgom. No, még ugyanabban a pillanatban csattant el egy pofon, de ez az ő szurtos arcán. Még magam is elcsodálkoztam a hirtelen támadt mozdulat miatt. Neki sem kellett több, óbégatni kezdett, ahogy csak a torkán kifért. Erre én meg a grabancánál fogva hazatoloncoltam.

Anyuka és apu egyszerre érkeztek. Apu a munkából, anyuka meg a keresésből. Mari még nyüszítgetett. Apu, persze már mindent tudott. Be is parancsolt a konyhába és letérdeltetett a sarokba, mondván, hogy ott végiggondolhatom a felelősségemet a Mari elveszése miatt, vagy valami ilyesmi. Már nagyon fájt a térdem, fészkelődtem, próbáltam valahogy enyhíteni a fájdalmat, amikor nyílott az ajtó. Hátranéztem. Mari alakja tűnt fel a fényben. A sírás határán voltam, talán az első könny már le is gördült az arcomon, amikor megéreztem Mari meleg leheletét, amint szipogva mellém térdepel.

Mi(n)ők - egy Napút számról

Az interneten böngészve találtam egy Napút számot, amelynek az az érdekessége, hogy női költők verseiből, ill. egyéb alkotásaiból és szerzeményeiből állították össze (a Napút melléklet József Attiláról azért a férfiaké J)

És akkor felrémlett a dokk est, és egészen büszke lettem – bennem akkor nem is tudatosult, hogy Kránitz Szilviával és Markovics Anitával mi hárman voltunk az első nők a dokk estek 7. beszélgetésén:

„valaki aztán meg is jegyezte, hogy most jött arra rá, hogy tényleg, eddig nem is voltak csajok”

mondja Kiss Gabriella, az est moderátora, aki alaposan felkészült belőlünk.

A pár soros nosztalgiázás után a link, amit találtam - benne ismert és kevésbé ismert nevek, köztük, nagy örömömre Fülöp Katha (a facebook-on és a tollmixben Katha Fülöp Tamásné) reneszánsz vágy című versével.

2005. május – VII. évfolyam 4. szám

Mi(n)ők

http://www.napkut.hu/naput_2005/2005_04/tartalom.html

Fülöp Katha

reneszánsz vágy

-losnak-

fahéjillatúnak képzelem az érintésed
és spanyolvörösnek a csókod.

…. 

http://www.napkut.hu/naput_2005/2005_04/088.htm

furim

Vivaldi - Tavasz / Cakó Ferenc