// S megtalál éjjel a léten átemelhető beszéd. Kezek. Aki
hiszi, annak nyújtja az ég. Az értelem immár belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. // Kiépített
szó-mátrixok, sulyom. Jó beleesni, mint egy megvetett ágyba. A nyelvbe.
Megpihentet. Igen jó erre. Azután átitatva a szavaktól, mámorosan úszni a hó
illatában. Ez nem jelent direkt disszonanciát. Csak egy másfajta számtant. A
szavak ránk emlékeznek, amikor kimondjuk őket. // Vajon a
nyelv gondolkodik-e? A szavak képesek-e hordozni a gondolkodást valójában, vagy
ők is csak sémák, panelek és technikák variálásában találják meg önazonosságuk?
A szerkesztés és a konstrukció tudásán túl van-e bennük eredetiség? Alighanem
igen. A nyelv szerves, élő organizmus, mint a
növényzet. // Mert csak az a miénk, amit megeszünk. Megesszük a
szöveget, amit elolvasunk. // A száj, amely kimondja azt, hogy létezés. Minden
mondat ősrobbanás. Térnyerés. A száj,
mint műtárgy. Tevékeny redőny. A hús-meleg névből nő ki a nőm. Kivágsz szikével
egy húsos mondatból és betoldod.
Mindenki a saját szájában él. // Az értelem
belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. // A szavak mélyén ott lappang egy
másik, kimondatlan világ. A megértés gyomra a „kérődzés” birodalma. Félreütések az emlékezés
klaviatúráján. Az ösztönös szegmens átforrósodása, melengetése-merengése. A
fény felszippantása tűvel az idegekbe. // Merre tartanak ezek a Henry
James-féle szó-szőnyegek? Kérdezte a lelkében a csipkeverőnő. Csak maguk az
elemek, az építőkockák tudják igazából. Bennük lakozunk, mi és az
elképzeléseink. A szavakban és a beszédekben bújkál maga a készülő előadás is.
// Nem annak mutatja magát az anyag, amilyennek korábban láttuk. Ajtó a tájra.
Kele egy kijárat SZÖVEGBŐL, ahol
kisurran az olvasó. // A tudatfolyam, mint lepárolt, tiszta gondolkodás. Gyors
egymásutániságában ömlő, inspirált képtestek. Dorrit Cohn írja a az Áttetsző tudatok című tanulmányában,
hogy a szereplők belső monológja
általában spontán és illogikus, míg a magánbeszédek ezzel szemben retorikusak
és racionálisak. Mint az orchideák az Északi-sarkon. // Mitikus minőségű,
plasztikus „alakzat”.
A mondat, mint lét. A hermeneutika tárgya alapvetően mindig egy másik világból
származó értelem-összefüggés áthozatala saját világunkba. // Olykor energia a
beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó
is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet.
Képezné a tereket. A tiszta ész nem lenne jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen
volna. Szinte nemes. // A beszédnél mélyebben van a megértés, az írás szintjén.
A zsigerekig vezet a reflexió. Én vagyok-e, aki önmagáról gondolkozik? A test
és az írás egybeforr. Az elmét kiszervezi a toll. // A lapból
kinő egy szó-növény, fehér üvegből opál kérdőjel. Majd lassan, kis lépésekben,
megépül egy térbeli beszéd. // Majd az ódon tintatartót cserkészi be. És
belemártja a kiszáradt pennát. A szavak helyett mégis a természet végzi a
legtöbbet. Azokra kell néznünk, amit nem látunk. A láthatatlan dolgok
örökkévalók. // Most
beköti az élők csomójába a lelkeket, akik kimondják az ő szavát. //
Versrészletek a Must
Digitális Kalamáris Kiadó
2015. Szarvas
Nem tudok még magvas összefoglalót írni a kötetről (lehet, el
sem jutok odáig); az ismerkedésnél tartok. KZS nyelvről való elgondolása
megragadott már azelőtt, hogy a kötettel találkoztam volna. Sokan rossz
tolmácsnak, mások szinkrontolmácsnak tartják a nyelvet – a gondolatok valamiféle
szolgai közvetítőjének; vannak akik túl lépnek ezen, és eljutnak az
emancipációig, vannak akik tisztelik, kísérleteznek és játszanak vele. KZS –
nél a nyelv kozmosz, a metafizika közvetítője, de egyúttal maga is metafizikai
fogalom. Több, mint az értelem – az értelem belemerül a
nyelvbe; egy másik, kimondatlan, kimondhatatlan világ lappang a szavak
mélyén, mondataink között.
A nyelv szerves, élő organizmus, mint a növényzet.
furim
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése