Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe
lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az
egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész nem
lenne jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű,
mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek. Az
elmélkedő olykor átlép egy új gondolkodásmódba. Majd jön a bor és egy kis
szóda. S a kételyek most lesznek lebontva. Lassan szétnéz a másik fejében. Ha
már bent van, legalább kinézzen. Hát igen. Mindent kimondtak mások s
elmeséltek. Hiány honol. Szellem vagy kísértet? Még mindig csak sétálnak a
szelídek. És széthull a Hold.
A vers meg úszik le a Dunán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése