Elfogultságom tudhatjátok, nem titok.
Mondandóm szinte semmi nektek,
pedig rátok többször is gondolok,
jóllehet egy ideje nem üzentek.
Élők vagytok, ahogy az élhet,
kinek emléke él, ami maradt,
s köztük örömök és félelmek,
meg a sokszor hallott, súlyos szavak.
Látni vélek harcot, mit vívtok,
és szülőtökön az ámuldozást.
Szándékot, amely békét munkál,
s büszkén hirdeti a mindent tudást.
Mának üzen minden munkátok,
bár nem egyformán, az azért igaz.
Szeretnélek titeket együtt látni,
s megérteni parancsaitokat.
Hogyan adtátok magatokat át?
Mintáitok ebben vajon ki volt?
Számon tart valaki benneteket,
vagy árnyék sem vagytok, tenyérnyi folt?
Ülnék a templomban, zsoltárja zengve.
Forró nyárban fut előletek a dolog.
Tartottatok akkor naponta rendet,
s voltatok tengely, amin a világ forog.
Próbálom kitalálni, mit mondanátok most,
amikor inog alattunk a lét.
Vagytok nekem három királynő.
Többen azt mondják rólatok: cseléd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése