Fűri Rajmond Kesergés helyett

Hagynám magam, akár a csecsemő,

hogy karjába vegyen, és magával vigyen,

elhalmozva ígéretekkel, finoman

ölelve át, és súgva: kell most a hitem,

és kitartó erő, amíg beérik,

amit kínlódva elvetettem.

Nézzek addig évszámokat, ahogy

beléjük kapaszkodik a sok esemény,

s mint ringlispílen a kacagó párok,

láthatóvá lesz sok-sok tünemény,

s a kísérő zenében, ami hangzik,

sodró tánc, semmi induló, kemény.

Várakozik a megértés, s mentőövét

készenlétben tartva annak örül,

hogy foszlányokban szálldos a sötét,

fenyegető, duzzogó kísértet körül,

áldozatát rég kiszemelve,

s bukott dühében a mocsarába merül.

Tisztes ünneplésbe bármikor kezdhetünk,

ha egyszeri az élet. Mi is lenne más?

Időnként adódik rá alkalom,

hogy legyen iható érdemelt áldomás.

Addig többször megállunk, s várjuk

a tudást, amivel megbízható a látomás.

2012

 http://scripta.c3.hu/lettre/lettre86/vers_larkin.htm

Fűri Rajmond Színes látás

Mendemondák helyett bizonyos valóság

áll a rendelkezésünkre, mégpedig annyi,

ahányak vagyunk, függetlenül attól,

hogy milyen hozzá a viszonyunk. Ezért

nagyon nagy jelentősége tud lenni

az általános érvényű megegyezéseinknek.

Etalonok nélkül védtelenek, kiszolgáltatottak

lennénk, s az örökös viták edzése

szertefoszlana. Önképzésünk

pufferében felgyűlik bizonyos anyag,

amely kultúraként kerül elnevezésre,

és jellemzően saját lesz akarata.

Szerencsénkre megmarad az

egyensúly

állandósága és változása között,

ahogy faként rakjuk magunkra a hajtásokat,

amely alatt, ha már egyszer kéregszerű,

folyamatosan erősödik hagyományunk.

Osztozkodni tanulunk, s az nehéz.

Saját magunk műszerét használhatjuk,

ahogy tesszük is, egyénileg, s néha

van idő egyeztetésre. Az újakat

gyermekünkként fogadjuk, amiért

generációink forradalmainak

köszönhető az említett megújulás.

Örülünk, ha van színes látás. Legalább

jól érezheti magát közöttünk a fény.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Nem értem

Ott jött az úton szembe

Ifjan, karcsún és szépen.

Haja, minden vonása

Feloldódott puhára,

Simogatóan lágyra

A fény arany vizében.

De hisz láttam őt százszor

Kis komolykát, kis soványkát,

Arcán pár finom ráncban

Időpatak sodrában

Láttam továbblebegni

Ifjúsága virágát.

Miért látom azóta

Mindig így, ifjan, szépen,

Forró nyárdélutánon

Az emlék mozivásznon,

Amikor nem is várom?

Nem érthetem, nem értem.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) A kétarcú idő

Szemed, hajad fényét az idő

Tompítja egyre, napról napra.

Arcod selymére ráncokat gyűr,

S fehér színt lop barna hajadba.

De a képnek, mit bennem hagytál,

Megmarad minden kis vonása.

Az arc gyűretlen, szép és tiszta selyme,

S a puha, fiatal haj varázsa.

Az idő őrzi ezt az arcod.

Én is érzem üdén melegnek.

S legyek bár öreg, rideg, magányos,

Édes arcod meg-megmelenget.

 

Fűri Rajmond Idő barát!

 

Van, hogy köszön,

s van, hogy siet szó nélkül.

Mire figyel?

Valamire felkészül?

Jövőbe lát?

Helyet keres magának?

Van, mit lezár?

Vagy azt nézi: kik várnak?

Nem sír. Miért?

Ez az, amit nekünk hagy.

Csodálkozik,

s nézi a birodalmat?

 

Sokat kapott,

megadatott, elérte.

Számolja most:

nincs is, amit cserélne.

Milyen nyugodt,

visszafogott derűje.

Mellette áll,

aki már megelőzte.

Lakásuk a

fénylő, nagy csillagokban,

ahol szívük

szikrázik, mikor dobban.

 

Ami marad

utánuk, mára emlék,

s köztük nem egy,

mit soha nem felednénk.

Például a

sajátjuk, a példájuk.

Tanulhatunk

tőlük, ők a tanárok.

Látogatók

lesznek nálunk naponta.

Idő barát!

Gondolhatunk magunkra.

Fűri Rajmond Augusztus van

Császári a hónap, augusztus, habár

Cézár jelenti sokunknak a kezdetet.

Égi útján hátrafelé jár már a Nap,

estelente jóval korábban integet.

Sülő húsunk a grillről éppen lekerült,

alábbhagyott kissé a felmelegedés.

Áhítozásunk késztet immár arra, hogy

látni tudjunk igaz délibábot, mi szép.

Meddig nyár a hőség, ami perzselő tűz,

eső nélkül, tikkasztóan pogány idő,

melyben porrá változik az élet, a zöld,

és kiszáradt röggé róna:  termő mező?

Városban megolvad az úton a sötét

aszfalt, s a ház mint kályha, oly forrón meleg,

midőn este sétálni menne az, aki

keresne magának enyhet adó helyet.

Áruházban tálcákon kirakva füzet:

mellette toll, színes ceruza és radír.

Ott, ahol mindezt biztosítja iskola,

gondra közös erőfeszítésük az ír?

Minket járvány kovácsol egybe s az idő:

tömegével magányosan menekülünk.

Érmet minek számolni az Olimpián?

Puszta megmaradásunk lett az örömünk.