Hiszel-e a vallomásos szónak?
Elrebegett, könnyes siratónak,
mely sajátját tőled visszakérni
nem siet, de viszonzását méri.
Hiszel-e az ébredés hamvának,
álomittas, boldog illatának,
melyben ébred, lassan nyíló szemmel,
folytatásra váró szerelemmel?
Hiszel-e az égre futó Napnak,
felhők között játszó madaraknak,
kiknek tollán fény tükörben villan
arcunk akkor, döntő pillanatban?
Hinned kell! Ezt úgysem magyarázom.
Hitem nélkül hideg ráz, és fázom,
mit kerülj el. Legyél nekem szikla,
honnan ugrom kitárt karjaidba.
Mélységeket járok be egészen,
hol vágyaink zúgó tengerében
életrajok kergetőznek százan,
táplálékuknak örülve, lágyan.
Lakó vagyok, azt a mindenségit!
Múlatom időmet az estéig,
addig, amíg a természet mondja,
hogy fürödjek tovább, egyhuzamba’.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése