2014.
január 22. 23.
…
Most persze eszembe jut a saját felfogásom az ember szokásáról, és a szokást
mozgató természetéről, miszerint egy kiegyenlítettségi szabály működik, ha
megfigyeléseim helytállónak bizonyulnak.
Annak,
akinek önbizalomhiánya van, az egyensúlyra vonatkozó szabályom szerint, valahol
túlzott önértékelési minősítéseinek is lennie kell, ha nem akarja felborítani
az életét, vagy nem akar kivonulni a saját lehetőségeiből, a rá váró események
köréből. Meg akkor, ha szeretné valamelyest kormányozni a sorsát, függetlenül
másoktól, és persze nagyon érzékenyen reagálva a környezete - számára elérhető
- jelzéseire. Hiszen a két ellentétes tendencia ugyanannak a dolognak a
részeként kell, hogy szerepeljen nála, még akkor is, ha az eltérő irányok
megtévesztőnek látszanak. Hiszen csak a visszajelzéseket szeretné beszerezni
általuk az ember, amelyekhez nem könnyen juthat hozzá bárki, már abban az
esetben, ha egyáltalán elér ilyen reakciókat, próbálkozásai hatásaként…
…
ha van önmagát megvalósító jóslat, márpedig olyan van, akkor most velem valami
hasonló történik, csak éppen láthatóan a saját érdekemet előtérbe tolva:
bizonyítom ezzel az irománnyal, hogy a nagy bajba került ember egyúttal valami
nagy jóban is részesül, hiszen nekem most minden szavam és minden mondatom, meg
a mögöttük lévő érzéseim és gondolataim is fájdalmasak, sőt, nagyon nagy kínt
jelentenek, és közben témák kifejtése lehetőségére gondolok, mint valami
elérhető jóra, úgy ráadásul, hogy kétségeim sincsenek a sikert illetően, csak
azért, mert a magam által szabályszerűnek tartott jelenséget vélem felfedezni
mostani állapotomon, amelyben bízvást hiszek, és amire alapozva azt várom, hogy
gondolkozásom és írásom sikeres lehet, teljesen mindegy, hogy miről fog szólni
a gondolkozás és az írás, hiszen a saját szabályom azt mondja, hogy aki
deprimált helyzetűnek tudhatja magát, az arra is számíthat, hogy lelke
libikókája magasba fogja röpíteni, csak figyeljen oda az emelkedésre, és legyen
készen arra, hogy ezt a felfelé ívelő lelki mozgást megragadja, tudatosítsa, és
megfelelően hasznosítsa.
Ha
utalhatok arra, amiről Magának szintén lehet már tudomása, hogy a közegről
általam mondottak valami hasonló egyensúlyt említenek a két létezési forma –
egyén és közösség, közösség és egyén – vonatkozásában is, akkor pedig akár már
át is élhetem azt a bizonyos emelkedést, amit egy mondattal előbb jelezni
voltam bátor, és most a tudatosításra és a megragadásra és a hasznosításra kell
figyelnem, ezért azt írom, hogy: ha az egyén szenved kárt a közösség
közrehatása következtében, akkor arra lehet számítanunk, hogy a kompenzáció
hamarosan követni fogja a károkozást, a sérelmet, mégpedig könnyen lehet, hogy
aránytalanul nyújtva kárpótlást az elszenvedett, az elviselt és eltűrt sérelmekért
vagy károkért, pusztán azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyenkor az egyén a
közösségből mintegy ki kell, hogy kerüljön, bármilyen egyéb lehetőség is állna
ennek útjában, amely azt jelenti a közösség számára, hogy meggyengül a
szerkezete, amely az egyén sérelme – kikerülése – előtt a sajátja volt, és a
szerkezet, a viszonyok ilyen kedvezőtlen alakulása a működése, a funkciója
zavarát váltja ki, esetleg teljesen váratlanul, de elkerülhetetlenül és
megakadályozhatatlanul.
Az
sem sokat változtat a közösség kedvezőtlen helyzetén, hogy az egyénnek okozott sérelem
mennyire volt tudatosan eltervezettnek tartható, aszerint, hogy a közösség
tagjainak egy jelentős része mondott erre az elhatározásra igent, és vett benne
aktívan részt, éspedig az egyén számára pozitívnak tartott cél elérését tartva
az akció indokának.
Lényeges,
hogy szó sincs az egyén felé bármilyen módon megvalósuló kedvezőtlen fejlemény
előidézéséről a közösség aktív - ebben aktív – tagjai részéről. Tehát a sérelem
nem cél, miközben az egyén ezt így is értékelheti, sőt, abból indultunk ki,
hogy így kell, hogy értékelje, hiszen magában az a tény, hogy közössége egy
jelentős számú tagból álló része az ő tudta és megkérdezése nélkül kezd akcióba
vele kapcsolatban, azaz az ő érdekéről alkot véleményt anélkül, hogy azt vele
előzetesen egyeztetné, ez az egyént ki kell, hogy emelje, ha csak átmenetileg
is, a tagok sorából, és feladat elé kell, hogy állítsa, ha tagságát meg akarja
őrizni.
Csakhogy
a közösségnek hasonló helyzetűnek kellene magát éreznie, mint azt az ilyen
helyzetű egyén érzi, tudniillik vesztesnek, amennyiben tagsága létszáma
csökkent a belőle – ha átmenetileg is, de kikerülő - egyén eltávolításával, és
a visszafogadásnak, a korábbi helyzet rekonstrukciójának ugyanúgy vizsga lehet
a feltétele, ahogy az egyén számára kötelezővé kell lennie egy ilyen
teljesítésnek ahhoz, hogy magát tagnak tudhassa a közösségben. Szóval vizsga
vár az egyénre, amikor az érdekéről másoknak kell gondoskodniuk, és a
közösségnek is vállalnia kell egy megmérettetést, amikor arra szeretne
számítani, hogy egy újnak számító tag, aki nem új, az igaz, de teljes jogúként
szinte újnak minősíthető, arra tart igényt, hogy a közösség számára bizonyítani
legyen képes az érdeke elérésének lehetőségét. Ezt úgy teheti meg az egyén, hogy
bemutatja a közösségnek saját szokásos érdekérvényesítő módszerét, valamint úgy
valósítja meg a közösség, hogy tájékoztatót ad az egyénnek azokról az
értékekről, amelyeket az egyénei számára fontosnak és egyúttal elérhetőnek is
tart.
Ha
az egyénnek fogós vizsgára kell számítania akkor, amikor tagságáért folyamodik,
akkor a közösség is hasonlóan jól teszi, ha igyekvőnek mutatkozik az egyén felé
az értékei megjelenítésével, és elérésük módszerei bemutatásával.
Feltéve
persze, drága M, ha létezhet ilyen magabízó egyén, akit éppen kitaszított
magából egy számára fontos, és általa szeretett közösség, feltételek elé
állítva a saját érdeke – a saját legjobb érdeke - megfogalmazásával és
megvalósítása lehetőségének felvázolásával, és el tudunk képzelni olyan
közösséget, amely tudatosította tagjainak a közös értékeiket, amelyet
valamennyien elfogadtak, és amelyek megvalósítása módozataiban közöttük
kialakult egy egyetértésen alapuló gyakorlat, amelynek következtében külön
egyeztetés nélkül is képesek egymásért meghozandó választásaikról azonosan
dönteni…
Ez majdnem pontosan így működik. :) Az a szokatlan az okfejtésben, hogy a közösség veszteségéről is szól, ami vagy van, vagy nincs, esetleg megosztódik a közösség. De már a kérdés felvetése is érdekes.
VálaszTörlés