Az értelem gyönyörű kápolnáján
Alig látszott a vonal, mit felfedeztem.
De lassan elrettentő réssé tágult,
Ahogy tovább figyeltem, nézegettem.
Hazudni kezdett. Megcsalt. Számomra meghalt.
Szegény, pedig sajnáltam és szerettem.
Alig látszott a vonal, mit felfedeztem.
De lassan elrettentő réssé tágult,
Ahogy tovább figyeltem, nézegettem.
Hazudni kezdett. Megcsalt. Számomra meghalt.
Szegény, pedig sajnáltam és szerettem.
Aztán a falak is széthullni kezdtek
Sok zűrzavaros mondattöredékre,
S az értelem nem lelt többé tanyát
A hajdan szép épület belsejében.
Számomra akkor másodszor is meghalt,
Mint ember, mint saját énem nagy töredéke.
Sok zűrzavaros mondattöredékre,
S az értelem nem lelt többé tanyát
A hajdan szép épület belsejében.
Számomra akkor másodszor is meghalt,
Mint ember, mint saját énem nagy töredéke.
A mondatok szavakra, hangokra hulltak,
Egyetlen szó sem maradt széttöretlen.
Aztán egy báb lett. Nem érzett, hallott, látott;
Maradt vegyi reakció egy rossz üvegben.
Aztán ez is kihunyt. Mint élőlény is meghalt.
Háromszor halt meg, el csak egyszer temettem.
Aztán egy báb lett. Nem érzett, hallott, látott;
Maradt vegyi reakció egy rossz üvegben.
Aztán ez is kihunyt. Mint élőlény is meghalt.
Háromszor halt meg, el csak egyszer temettem.
Mint a legtöbb jó vers, fikció ez is. Kivetülnek a félelmeink, feszültségeink.
VálaszTörlés