Fűri Rajmond Homázs

Tisztelet és hála Neked, Mesterünk és szellemi irányítónk! Életünk útjának és jelenének, és még inkább gyönyörrel teljes jövőnknek Iránytűje!

Kétszáz év távolából tekintünk Rád és Művedre, amely piramisoknál hatalmasabb, és szólalunk meg a hála és az elismerés hangján. Nevedet, Szellemedet, Művedet dicsőítjük, és minden emberek elé tárjuk, akik képesek követni Nagyságodat, miután megérintette és áthatotta őket mindaz a gyönyör és jóság, amelyet ránk örökítettél, és nem voltunk restek tanításodat elfogadni, amely útmutatás szerint és példád követésével valóságossá lehetett a Nagyság és az Emberhez Méltó Létezés!

Ez alatt a több mint kétszáz év alatt hányszor, de hányszor tettek kísérletet ismerőid és ádáz ellenfeleid, hogy tudatosan - vagy éppen megsemmisíteni akarva azt - bizonyítsák az általad megálmodott és részben megvalósított emberlét igazát és nagyszerűségét! Hiszen tagadva is lehet bizonyítani a mondottak igazságát!

Hány, de hány tömeges próbálkozás történt arra, hogy kiválasztódhassanak közülünk méltó utódaid, akik képesek eljutni a létezés általad ajánlott magaslataiba, ahol a végtelen szabadság az akarattal egyesülve hozza létre azok szűk közösségét, akik egyszerre értik ember voltuk nagyszerűségét, és elég bátrak is ahhoz, hogy az ezzel járó teendőiket elvégezve megmutassák az alkalmatlan többségnek a helyet, amit legjobb elfoglalnia, ha már egyszer az élet erejéből származó rendelkezés szerint ez a hely így kijelöltetett.

És hányan vannak ma is, akik sekélyes módon veszik példádat útmutatásul, és szó szerint hajtanak végre emberhez méltatlan cselekedeteket, kiváltva a tömeges ellenkezést azokból, akiknek pedig oly fontos szerep jutna az emelkedettség, a kifinomultság érvényre juttatásában, amikor zokszó nélkül követhetnék utasításainkat a megdicsőülés felé vezető – általad oly nagyra tartott – útjukon.

Elméleteket kreáltak az akaratból és felsőbb létezési módból, amit aztán pusztulás és könnyek óceánjai kellett, hogy kövessenek. Háborúk, emberirtás, rombolás öntötte el a Földet, óh, Mesterünk.

A mai napon is tömegek kénytelenek magukat megmenteni a tökéletesen félreértett útmutatásodból kiérteni vélt sors rendelésétől, ahelyett, hogy megismerve a rájuk szabott felemelő feladatot és a vele járó szerepet, részesei lennének a közös alkotásnak, és a Magas Emberi Létezés Hordozói mellett ellátható teendőiknek.

Mit tehetünk mi, a Te tanítványaid, ebben a vészhelyzetben, amikor – szándékunk szerint – a tisztelet szavaival kívánunk Rád emlékezni, és megmutatni Műved kivirágzását, mindazok ellenére, amelyekről az előbbiekben kénytelenek voltunk szólni?

Mesterünk!

Elméleted és gyakorlatod virágzásáról állítunk eléd szemléletes képet, majd átnyújtani igyekszünk szavaink bizonyítására egy igaz, bár vázlatos történetet, amelyben- hitünk szerint – Te magad is meglelheted kedvedet, mert – reményeink szerint – nem csak magasztos elveid győzelmét igazolhatják a történet eseményei, de kifinomult gyönyöröd átélésére is módot találhatsz beszámolónk alapján, annak hőse aktív részvételében lelve igazi kedvedet.

Halljad hát vázlatos szemlénket arról, hogy magasztos elved és elméleted hogyan nőtt, hogyan éledt fel, és lett úrrá – nyugodtan mondhatjuk – a ma létező egész bolygó emberiségében.

Hamar kiderült, hogy tanításod rejtett értelmét kevesen ugyan, de vannak, akik képesek igazi értékén felismerni és kezelni.

A kiemelkedő ember számára nem az a fontos gyakorlatodban, hogy helyzetét puszta fizikai, testi síkon legyen képes megélni és demonstrálni, egyúttal pedig elfogadtatni.

Amennyire szükség van arra, hogy a jólét lehetőségét magának biztosítsa az arra teremtett ember, legalább annyira fontos, hogy lelki fölényét is képes legyen megvalósítani, adott esetben – természetesen – a testi örömök elérésének szabadságával, vagy ezek minősége és mennyisége tetszőleges megválasztása által.

Ezt a lelki fölényt pedig Te segítettél biztosítani, Mesterünk, amikor a test gyönyöreire annyiszor utaltál, mindig pontosan megjelölve ezeknek az örömöknek az átélésében játszott szerepek felszabadító voltát.

Nos, a lelki fölényhez a test örömein át vezet az út, mint azt volt alkalmunk megtapasztalni.

Mert csak meg kellett figyelnünk a magáról megfeledkezett embert, aki kisszerűségében hagyta magát elragadtatni, és a testi örömét engedte látszani, és egyúttal azt irányíthatóvá tenni.

A Te parancsodból, amely a gyönyör tárgyává avatta történeteid szereplőit, mint pl. a Te  Juliette-det, így lett egyszerű jelzés arra a gyönyörre, amit az érintett átélt, csak amely átélésről magának sem tett vallomást, vagy ha tett is, azt már nem gondolhatta át, hogy annak említésével milyen helyzetbe kerülhet, amikor ez az említés annyiféle vonatkozást hoz létre számára, anélkül, hogy azokat birtokolná, vagy egyszerűen csak ismerné.

Nem vettünk el tőle semmit, ahogy nem is adtunk neki újat a történtekhez képest, csak mi tudni véltük – és mindig is tudni véljük -, hogy az átélt gyönyör – mondhatnánk azt is, hogy az általad oly nagyra tartott extázis – közös értékké tehető, amely közös érték tőlünk, kiválasztottaktól eredeztethető.

És ezt a közös értéket neki magának, az éppen érzékei által elfoglalt embernek, illik ismernie és megfelelően értékelnie.

Mindezeken túl pedig, ahogy Te, Mesterünk, tanítottad, az a gyönyör kiemelheti az embert a hétköznapokból és a szürkeségéből, ahogy minket kiemel a lehetőség, hogy ezzel a gyönyörrel bánjunk, és azt a hatáskörünkbe vonjuk.

Neked, Mester, nem volt mindegy, hogy ki az, aki átéli az elragadtatottságot, akármilyen feladatot is kell vállalnia az átélés érdekében, együtt azzal, aki kellő alázattal veszi tudomásul a rá osztott szerepet, hogy az átéléshez a maga részét hozzáadhassa.

Ennek mintájára nekünk sem mindegy, hogy ki az, aki megszabja az átélés ismeretét, vagy aki szabályozza a vágyat, amelyről nem a sajátjaként gondolkodik, de a vele való bánás jogát feltétlenül a magáénak tartja.

Ahogy Te irányítod a kiválasztott élete kiteljesedését, úgy nekünk is módunkban áll magunknak megteremteni a vágyak hullámzó tömegét, amelyet aztán kedvünk szerint mozgathatunk, ahogy Te tetted azt a testi funkciók örökké változó, de számodra mindig örömet adó felkorbácsolásával, izgalmat jelentő szabad használatával.

Majdnem emberevőknek tarthatnánk magunkat, ha nem lebeghetne szemünk előtt a Tőled kapott szent cél: szolgálni elsőbbrendű létünket, egyben egyre kifinomultabban járni el ennek az emelkedettségnek a létrehozásában.

Mester!

Halljad hát történetét a mi Juliette-ünknek, a leírtak szerint, az eltelt kétszáz év minden tapasztalatát követve, és soha meg nem feledkezve példádról, amelyben első helyen mindig ott találjuk az alkotó és uralkodó képzeletet, amely nekünk magunknak képes megteremteni kiemelt világunkat.

Tudod mester, hogy vágyadat sikerült teljesítenünk hősünkkel, az engedelmes közreműködő létrehozását, aki egyetlen zokszó nélkül volt képes partner lenni abban, hogy vágyait mi irányítsuk, aszerint, ahogy azt elképzelni magunknak jónak tartottuk?

Ez ajándékunk – Neked ezennel bemutatott tisztelgő áldozatunk – legfőbb értéke, amit fogadj tőlünk örömmel, ahogy mi ennek értékéről meggyőződtünk, és hitünk szerint Te is értékelni fogod – remélhetőleg – nem eltúlzott minősítésünket saját sikerünkről.

Feldicsértük szegényt kezdetben, hogy dicsőség utáni vágyát létrehozva megtámogassuk önbizalmát. Aztán minden szíve dobbanását, minden vonzalmát követtük, anélkül, hogy ezt vele tudatosítottuk volna, és kedvünkre szemléltük az ereiben száguldozó vért és szenvedélyt, amely kitörni készült, de legalábbis kereste lobogása méltó társait és helyeit, ahol szabadnak tudhatja magát, és ahol elképzelt nagyságát is kitöltheti.

Mert, mint tudod, a nagyság utáni vágy minden ember egyik legfőbb igyekezete, amikor a lét dimenziói megnyílnak számára, sokszor anélkül, hogy szemeit és értelmét használná, hogy belássa a lehetőségeit, és felmérje azokat.

Emberünk vágyai irányításában aztán adódtak gondjaink, és ezt mi nem vettük jó néven tőle, talán érthetően.

Jutalomra ácsingózott, pedig ez a vágyakozás még a bűnök között is előkelő helyen szerepel, és mi többször is eljártunk vele a figyelmeztetés, az észhez térítés szándékával, meg kell mondjuk, hogy nem minden esetben sikerrel.

Mást tüntettünk ki akkor, amikor – úgy gondoltuk -, hogy nagyon várja a kivételezettsége kinyilvánítását tőlünk.

Képzelheted a hatást, amit kiváltottunk belőle. Várja az oRdót, és helyette valaki olyan kapja, aki, vagy akinek barátja vagy hozzátartozója éppen az ő ellenfele, de legalább vitázó társa, és útjának keresztezője. Szóval semmiképpen nem jóakarója, ami szerint – úgy gondoltuk – a csalódása csak nagyobb lehet, és ami el kell, hogy gondolkodtassa arról, hogy ő nem igazán képes irányítani a sorsát, a vele történő eseményeket. Legalábbis azon a módon biztosan nem, ahogy addig tette, mert annak egy ilyen váratlan fejlemény lett a folytatása.

Hogy rájött-e arra, hogy a tét valójában a vágyai ránk bízása lenne, arról nem vagyunk meggyőződve.

Az idő múlása új lehetőséghez juttatott minket, amikor a testi változások kezelésére segítségünket igénybe kellett vennie.

Képzelheted, Mesterünk, hogy milyen lehetőség kapujába értünk ezzel a változással.

És ez az ember innentől kezdve, jóllehet eddig sem volt az a panaszkodó fajta, kezes bárányunkká lett, szinte egyik pillanatról a másikra.

A vágyai irányításában – sajnos – egy lépéssel sem jutottunk előrébb, de a fiziológiai változásai megélése odáig juttatta, hogy szó nélkül elfogadta minden ajánlatunkat, és egyetlen szóval sem próbált együttműködést kezdeményezni velünk a hogyléte várható alakulásáról. Pláne nem a vágyai további lehetőségeiről.

Mint amikor papszenteléskor az oltár előtt fekszik a jelölt, kiterülve, és a teljes odaadást bemutatva, istene színét látva, várja a róla szóló rendelkezést, amely sorsát a továbbiakban meg fogja szabni, a teljes hátralévő életére.

Egy ilyen embert nyújtunk most át Neked, Mesterünk, kiterülve, a teljes engedelmességben, a vágyaival, a jövőjével, amelyeket Te határozhatsz meg számára, vagy a nevedben továbbra is mi fogunk rendbe állítani, és útmutatásod és példád szerint megszabni.

Íme, itt van hát az ember, aki elfogadja irányításodat akkor, amikor Te vagy az, aki utat mutatsz számára a lehetséges szenvedélye és a testi bajai kezelése mikéntjét, a választásait és a módozatokat illetően.

És ez az ember az is, aki készen van arra, hogy kövesse rendelkezésedet arról, hogy áldozatos életét befejezze, ha Te a változások dolgában fenntartod az irányítás eddigi formáját, és nem teszed kérdésessé további útját, amivel a testi létezésben járhat.

Mert, Mesterünk, nincs más e Földön, csak amit Te meghatároztál nekünk és az utánunk következőknek: irányítani a vágyakat, és ezáltal irányítani az embereket.

Hogy nekünk legyen módunk megszabni a jövőt, és elsőként gondoskodni önmagunkról, mint a tudás birtokosairól.

Mesterünk! Márki!

Maradj az továbbra is nekünk, aki eddig is voltál, és engedd, hogy példád tovább mutassa számunkra a követendő irányt, legyen bár szükség annak átértelmezésére a feladatok aktuális teendőit illetően, de megtartva az örök lényeget: az emberek irányítását.

Fogadd áldozatunkat örömmel, hogy bízhassunk egyetértésedben, áldásodban, és így magunkban is, hogy helyesen járunk el, amikor vállaljuk teendőinket, és amikor képesnek tartjuk magunkat a szükséges kiigazításokra, egyben útmutatásod rendíthetetlen követésére.

Mert eljöhet még az idő, amikor az irányítás új formáját kell felismernünk és bevezetnünk, hogy megőrizhessük helyünket ebben a szerteágazó, egyúttal annyira világosan és egyértelműen megszabott emberi közösségben, és egyénként is megvalósítható létben. Ahol szenvedélyünk, szabadságunk és spontaneitásunk, képzeletünktől áthatva folytonos mozgásban tart minket.

Legyen rajtunk áldásod, és erősödjön hitünk tanításodban, és emelkedettséged erejében.