Dr Kocsis András (1919 - 2013) A hajóút vége

Ó, ifjúság, nem maradsz édes emlék,

Bánat borából bőven megitattál.

Öröm-kalácsból kis morzsákat adtál.

Nem kaptam tőled, csak pár szép méla estét

Légy hajó, melyből új világba lépek.

Ház, melynek végsőt csikordul kilincse

Most, hogy bezárom. Ezernyi drága kincse:

Átélt és elmulasztott ölelések,

Versek, magány. Ködbe fúlt őszi estek.

Sötét mellékutcák homályán: vágyak,

Amikről azt sem tudtam, kihez szállnak,

S álmok, mik nem öltöttek soha testet.

Az út közepén abbamaradt utak.

Csak gondolatig megszülető tettek.

Célok, mik másnap más célokká lettek,

Csillagokra lőtt nyilak, mik földre hulltak.

Maradjon el mind. Új csillag földjét éri

Lábam, most meglátom, hogy mit érek.

Egy célt látok és egy nőt, drágát, szépet.

Gyermek szállott be, hadd szálljon ki a férfi.