Dr Kocsis András (1919 - 2013) Anyám urnájának temetésekor

Édesanyám, ami maradt belőled,

A hamu és por ha egy marék.
A kemence forró szája kifújta
A vizet, szenet és a nitrogént.

Őrzi-e még a régi erő sodrát
Az elillant vagy megmaradt anyag?
Mely arra késztetett, hogy engem foganjál, szüljél,
Amiért ma is mindig áldalak,

Hisz a sakktáblára, ahol minden kockán
Egy-egy atom a játékfigura,
Ki tudná úgy visszarakni őket,
Hogy megjelenjen az Élet, a csoda?

Hogy felvillanjon újra a tudat fénye,
Mint nyári éjben szentjánosbogár.
Hogy szeressen, gyűlöljön, imádkozzon, öljön,
Míg, mint egy óra, mely lejárt, megáll.

A filozófus megvonja a vállát:
Minden bonyolult – ez régi idea –
Szétbomlik, és alkatrészekre hull szét,
Örök, nagy törvény az entrópia.

A pap is szól: porból lett, s porrá válik.

Egy nagy körforgás ez és örök dolog,
Mit temetünk, az Isten óriási
Ujjai közt kihullt pár szem homok.

Egy Paganini fantázia

Ha már a hangversenyükről lemaradtam - egy kis kárpótlás :)

Jónás Tamás Írni az idő ellen

írni az idő ellen nem tudni mit kinek

sötétedik kint a fény tereket temet

írni az idő ellen amíg ide ide nem ér

az aki lát vagy szeret vagy szenvedély

írni az idő ellen vasekéje a torkomban ás

nyilvános vallomásokba való titkolás

írni az idő ellen és inni párszázas vodka van

tegnap azt hazudtam hogy már egész gondtalan

írni az idő ellen és elhinni jó ez így

és én sem vagyok többé már rossz és irígy

írni az idő ellen beadványt óráknak atomoknak

míg a bánat rablói a testemből ki-kilopnak

Lassuló zuhanás 2013

Magvető

Várady Szabolcs Amit a vers akar

Nem tény vagy tárgy vagy gondolat,

csak a szavak, a szóalak,
csak a kötés, a dallamív,
a sorvég amit odaszív;
amit magának vindikál,
nem a kimondani muszáj,
hanem a részesülni kész
abban, ami csak lesz egész,
aminek ott van s annyi hely,
ahol amennyi kell, ha kell,
de mire kell? de mit akar?
engem mit rángat? kitakar?
Mit képzel, hogy mindent leszed,
ruhát, bőrt, húst, keresztvizet?
Valami véres kell neki,
a belemet is kitekeri,
nem akarom, de odacibál,
és ragad a zene, áll a bál,
hiába mondom, eb ura,
lábamat viszi a figura;
nem kérdi, kell, nem kell nekem,
leszakad, ami neki nem,
ez ide föl, az oda le,
kiből, miből, belőlem-e?

Mit bánja ő, hogy én valék
e nyersanyag, e vagdalék,
ha az kijön, ha összeáll,
amit ez a készlet kinál,
annyiul és épp azul,
ez az átkozott puzzle.


A rejtett kijárat
Európa 2003

Kántor Zsolt Konzekvenciák

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész nem lenne jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű, mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek. Az elmélkedő olykor átlép egy új gondolkodásmódba. Majd jön a bor és egy kis szóda. S a kételyek most lesznek lebontva. Lassan szétnéz a másik fejében. Ha már bent van, legalább kinézzen. Hát igen. Mindent kimondtak mások s elmeséltek. Hiány honol. Szellem vagy kísértet? Még mindig csak sétálnak a szelídek. És széthull a Hold.

A vers meg úszik le a Dunán. 

Kántor Zsolt és a nyelv

// S megtalál éjjel a léten átemelhető beszéd. Kezek. Aki hiszi, annak nyújtja az ég. Az értelem immár belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. // Kiépített szó-mátrixok, sulyom. Jó beleesni, mint egy megvetett ágyba. A nyelvbe. Megpihentet. Igen jó erre. Azután átitatva a szavaktól, mámorosan úszni a hó illatában. Ez nem jelent direkt disszonanciát. Csak egy másfajta számtant. A szavak ránk emlékeznek, amikor kimondjuk őket. // Vajon a nyelv gondolkodik-e? A szavak képesek-e hordozni a gondolkodást valójában, vagy ők is csak sémák, panelek és technikák variálásában találják meg önazonosságuk? A szerkesztés és a konstrukció tudásán túl van-e bennük eredetiség? Alighanem igen. A nyelv szerves, élő organizmus, mint a növényzet. // Mert csak az a miénk, amit megeszünk. Megesszük a szöveget, amit elolvasunk. // A száj, amely kimondja azt, hogy létezés. Minden mondat ősrobbanás.  Térnyerés. A száj, mint műtárgy. Tevékeny redőny. A hús-meleg névből nő ki a nőm. Kivágsz szikével egy húsos mondatból és betoldod.  Mindenki a saját szájában él. // Az értelem belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. // A szavak mélyén ott lappang egy másik, kimondatlan világ. A megértés gyomra a „kérődzés” birodalma. Félreütések az emlékezés klaviatúráján. Az ösztönös szegmens átforrósodása, melengetése-merengése. A fény felszippantása tűvel az idegekbe. // Merre tartanak ezek a Henry James-féle szó-szőnyegek? Kérdezte a lelkében a csipkeverőnő. Csak maguk az elemek, az építőkockák tudják igazából. Bennük lakozunk, mi és az elképzeléseink. A szavakban és a beszédekben bújkál maga a készülő előadás is. // Nem annak mutatja magát az anyag, amilyennek korábban láttuk. Ajtó a tájra. Kele egy kijárat  SZÖVEGBŐL, ahol kisurran az olvasó. // A tudatfolyam, mint lepárolt, tiszta gondolkodás. Gyors egymásutániságában ömlő, inspirált képtestek. Dorrit Cohn írja a az Áttetsző tudatok című tanulmányában, hogy  a szereplők belső monológja általában spontán és illogikus, míg a magánbeszédek ezzel szemben retorikusak és racionálisak. Mint az orchideák az Északi-sarkon. // Mitikus minőségű, plasztikus „alakzat”. A mondat, mint lét. A hermeneutika tárgya alapvetően mindig egy másik világból származó értelem-összefüggés áthozatala saját világunkba. // Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész nem lenne jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. // A beszédnél mélyebben van a megértés, az írás szintjén. A zsigerekig vezet a reflexió. Én vagyok-e, aki önmagáról gondolkozik? A test és az írás egybeforr. Az elmét kiszervezi a toll. // A lapból kinő egy szó-növény, fehér üvegből opál kérdőjel. Majd lassan, kis lépésekben, megépül egy térbeli beszéd. // Majd az ódon tintatartót cserkészi be. És belemártja a kiszáradt pennát. A szavak helyett mégis a természet végzi a legtöbbet. Azokra kell néznünk, amit nem látunk. A láthatatlan dolgok örökkévalók. // Most beköti az élők csomójába a lelkeket, akik kimondják az ő szavát. //

Versrészletek a Must c. kötetből

Digitális Kalamáris Kiadó

2015. Szarvas

Nem tudok még magvas összefoglalót írni a kötetről (lehet, el sem jutok odáig); az ismerkedésnél tartok. KZS nyelvről való elgondolása megragadott már azelőtt, hogy a kötettel találkoztam volna. Sokan rossz tolmácsnak, mások szinkrontolmácsnak tartják a nyelvet – a gondolatok valamiféle szolgai közvetítőjének; vannak akik túl lépnek ezen, és eljutnak az emancipációig, vannak akik tisztelik, kísérleteznek és játszanak vele. KZS – nél a nyelv kozmosz, a metafizika közvetítője, de egyúttal maga is metafizikai fogalom. Több, mint az értelem – az értelem belemerül a nyelvbe; egy másik, kimondatlan, kimondhatatlan világ lappang a szavak mélyén, mondataink között.

A nyelv szerves, élő organizmus, mint a növényzet.

furim

Kántor Zsolt A becsukódás, mint kezdet

A csipkeverőnő felmondásának kézhezvétele után öt perccel megállt a teátrum udvarán és még egyszer, utoljára egyetlen pillantásba akarta összefogni, amit látott. S a díszleteket még kezeivel is végigsimította. A kastély-fragmentumokat a Kafka színműből. A heverőt a Rómeó és Júliából. És egy labdát a Mándy-dráma kellékei közül. Az új darab szereplőinek összegyülekezése mindig sötétedésig tartott. Megtűrték még. Várta, hogy valaki megszólítsa búcsúzóul legalább. A test nélküli mondatok, mint az árnyékok, szertefoszló gondolatok és opál emlékképek közös szövevényeként lebegtek az érkező szereplők között. Pókháló finomságú anyagként, sérülékeny és tünékeny lepelként, amely minden megérkezőre rátekeredett, amint belépett a színház atmoszférájába. Merre tartanak ezek a Henry James-féle szó-szőnyegek? Kérdezte a lelkében a csipkeverőnő. Csak maguk az elemek, az építőkockák tudják igazából. Bennük lakozunk, mi és az elképzeléseink. A szavakban és a beszédekben bújkál maga a készülő előadás is. És ezt a gondolatot ki is mondta szépen. Félhangosan, de nagyon is érthetően. A fővilágosító odasandított rá megvetően, de nem artikulálta, amit gondolt. Minden pillanat kezdet és becsukódás. Az önkívület apokaliptikus ambivalenciája. Átforrósodik a test, a lélek azonban hideg. Szertartás vagy maszk? Kiszakítja a tüsszentés! A színpad egy létértelmezési centrum. Egy effektus és egy utca. Csak allegóriává ne dermedjenek a traumák!

Must

Digitális Kalamáris Kiadó
2015. Szarvas

Fűri Rajmond Akárhány

Barna Róbert Becsey Zsuzsa nyelvhasználatáról (részlet)

A másik eszközrendszert az ismerheti fel, aki időrendben végigkíséri a Becsey munkáit.

Az írónő, az egymást követő könyvekben, a nyelvi szintek más és más területét fedezi fel. Kezdetben a hang és a szóelem kísérletek dominálnak. Az ismétlések és variánsok jól rímelnek a rajzvariációkra. Később megjelenik nála a mondat csonkolása.

Ez a tompán elvágott, némán továbbrezgő nyelvhasználat egészen újszerű. Néha egészen mellbevágó az, ahogy elharapott, félbehagyott fordulatok szorongatóan tovább élik az olvasó fejében az életüket, vagyis folytatódnak, növekednek, elkanyarodnak, variánsokká válnak.

És végül, a legújabb munkáiban a szövegszintű formák, a nagy elemek formálása a jellemző.

Becsey Zsuzsa anyagkezelése képzőművészre vall. Az egyik oldalon a képzőművész anyagkezelése, a másikon a költőé. Könyveiben a baloldal az írásé, míg a jobb a képzőművész területe. Meseszerű a kettő kapcsolata. Kettősség és egység.

Ha összefoglalhatnám, azt mondanám: szerencsés találkozás.

Barna Róbert recenziójának részlete Becsey Zsuzsa Rózsaszín nyúl című kötetéről, amely

megjelent a Napkút kiadó közreműködésével, 2010

Kántor Zsolt Absztrakció és struktúra

Egymásba tévednek beszédek, nyelvek. Egy pohárban, mint plazmát, meglellek.  A teoretikus elme ötleteket olvasmány-kontextusokban áztat. Viszi magával, mint csiga a házat. Majd kipottyan az elmélet. És nem roppan össze. Őrzik az élek. A gondolkodásnak egy film vet véget. Egyszerűen elveszti a terrénumot, amiben kép lett. Megöli az elmélkedés lényegét a gyűlölet . Itt vannak például a panelek, mint szépre csiszolt szövegek. Kis eleven, szerves modulok. Aranyba forrt, igazgyöngy-elemek. A mozdulat, mint tárgy. Szelep. A száj, amely kimondja azt, hogy létezés. Minden mondat ősrobbanás.  Térnyerés. A száj, mint műtárgy. Tevékeny redőny. A hús-meleg névből nő ki a nőm. Kivágsz szikével egy húsos mondatból és betoldod.  Mindenki a saját szájában él. Fogaink között szó-tok. Hemzsegő, kék zselé. Azután egy encián radír. Egy feltételezés tényeket alakít. A rúd begörbül, behajlik, belefúródik a laticelbe. Hinni kell. Isten alapelve . A múlásról lebeszélt idő új utakra vezet.  S megtalál minden éjjel a valóságon átemelhető keret. Az értelem belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. Szertefoszlanak az elvek. Földre locsolt ecet. A reggeli utópia puha. Ahogy elgondolod, szétolvad a szádban. Babapiskóták és esőcseppekből szerkesztett számtan.

Must

Digitális Kalamáris Kiadó

2015. Szarvas

Várady Szabolcs a nyelvről

Ha versről beszélünk, akkor persze mindig a nyelvről is beszélünk, arról a közegről, amelyben a vers létezik. Ahogy a világ közhelyesedik körülöttünk, és valamelyest óhatatlanul bennünk is, miközben felnövünk, a nyelvből is egyre nehezebb kinyerni azt, ami nem közhely, köznyelvileg éppúgy, mint poétikailag, mindamellett nem is a puszta visszája. 

http://beszelo.c3.hu/cikkek/mibol-lesz-a-vers-peldaul

Amikor színészek mondanak verset, gyakran zavar, hogy nem a verset mondják. Mert a versnek, akármirõl szól is, a voltaképpeni cselekménye az a folyamat, ahogyan a szavak formába szervezõdnek. Furcsa, de elvonja a figyelmemet a tartalomról, ha nem hallom a formát. Ezért szeretem magam mondani a verseimet.

http://beszelo.c3.hu/03/03/17halasi.htm

„A költő, aki alkot, pillanatról pillanatra a maga céljához képest idomítja a nyelvet, nem ellenkezve vele, gyakran engedve is neki. Ők ketten voltaképp társszerzők.

Néha azonban a költő – szeszélyből és játékból – egészen a nyelvnek adja át a vezérletet. Ilyenkor próbálgatja hangszerét. Ujjgyakorlatokat végez rajta.”

Kosztolányi idézet a Költők játékaiból (Várady)

Ez a költők egyik játéka, amit egymagukban játszanak. Érzéki viszonyban vannak a nyelvvel, szagolgatják, ízlelgetik, fogdossák a szavakat, szétszedik-összerakják, párosítgatják őket – így van az agyunk berendezve.

A Költők játékaiból (Várady Szabolcs)

Kántor Zsolt Lepke cigarettapapír, Múzsa pipetta

A medence mélyén egy rajzlap, a lehetetlen is ráfért. A tények átáztak, mint az őszi ártér. Hová rohan az ősz? Sietős? A vers megállítja őt. Meginognak a gyenge pontok. Felfeslik, amit mondok. Ahol az idő felszakad, ott egy gomb bújik át a lukon. Kiépített szó-mátrixok, sulyom. Jó beleesni, mint egy megvetett ágyba. A nyelvbe. Megpihentet. Igen jó erre. Azután átitatva a szavaktól, mámorosan úszni a hó illatában. Ez nem jelent direkt disszonanciát. Csak egy másfajta számtant. A szavak ránk emlékeznek, amikor kimondjuk őket. A Spontán Invenció takarít! Pörget.

Must

Digitális Kalamáris Kiadó

2015. Szarvas

Kántor Zsolt Must

Mindenki a saját lelkében él? Nem lehetetlen, hogy megtéveszt a tél. Fogaink között szavak. Szűrt gondolat, kék latyak. Érvényét veszti a kéj. Azután egy encián radír. Szelektálni tanít. A disszonancia asszociatív. Mert a tematika nem a cél. Az emlék felhőből nézi, hogy folyik mind erre a vér.  S megtalál éjjel a léten átemelhető beszéd. Kezek. Aki hiszi, annak nyújtja az ég. Az értelem immár belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek. Szertefoszlanak az elvek. Ami utópia volt, mehet! S ami elkezdődött, rögtön véget ér.

Must

Digitális Kalamáris Kiadó

2015. Szarvas

Péter Béla Melegség

október végén végre apu elrendelte: no, nyanya, estére begyújtunk a fűrészporos kályhába! takarítsd ki, portalanítsd le, aztán lehet megtömni a betétet. a húgom nagyon örült, de jó lesz, estére már meleg szoba fogad bennünket. anyuka előbb levette az ezüstszínűre pingált kályhafedelet, kivette a henger formájú hordószerű betétet. nyíltak az ajtók, majd irány a pitvar végében lévő fűrészporos, ahol péter bertalan bérfűrészes hat havi munkájának mellékterméke halmozódott már embermagasságúra. anyuka megkereste azt a henger formájú, kábé 10 centi átmérőjű, s ugyancsak kábé egy méteres fadarabot, amit a betét alsórészének a közepén lévő 8-10 cm-es lukra állított. lapátot ragadott, s 6-7 -szer megmerítve azt, beleöntötte a faport a betétbe. ekkor a döngölőfával tömörített a fűrészporon, hogy azután újra csak több lapátnyit belepakoljon, s azt is jól ledöngölje, míg a betét meg nem telt. aztán szólt apunak a műhelyben, hogy beviheti a fűrészport. később apu nagy hanggal érkezett a veranda ajtaja elé,s már futott is valamelyikünk, hogy ajtót nyisson neki. a jó nehézre döngölt fűrészport szépen belehelyezte a hasáb formájú kissé ösztövér kályhatestbe úgy, hogy az pontosan középre kerüljön.

ezután megragadta a fenyő rudat és óvatosan kihúzta a betét közepéből, majd visszarakta a kályhafedelet és a fadarabbal a kezében kiment az udvarra. nemsokára egy gázolajos rongydarabbal érkezett vissza. letérdelt a tűzhely mellé, kihúzta a hamugyűjtő tálcát, felhelyezte a középen lévő lyukba az olajos rongyot, s a rézöngyújtójával meggyújtotta azt, majd visszatolta a hamugyűjtő tálcát. ezt követően a huzatkallantyút ellenőrizte, hogy nyitva van-e? a kályha halk duruzsolásba fogott. apu kicsit fordított a huzatszabályzón. a lobogás alább hagyott. a hideg szoba levegőjében a gázolaj szaga keveredett némi füsttel és a fűrészpor illatával. mire a család a szobába tért, kellemes meleg volt. a kályha oldala már kezdett vörösen izzani. apu újra zárt a kallantyún. boldogan ültünk le a jó meleg fűrészporos kályha mellé, mint kotlós köré a csibék.