Amikor Vörösbegyből nem sok
minden maradt, Albinnak vissza kellett volna mennie Isten kiválasztott
csoportjához, de úgy gondolta, hogy Vörösbegy sem szeretné ezt. Azt akarta
mindig, hogy olyan legyen, amilyennek megszokta. Bár nem tudta, hogy a férfi
nadrágzsebében egy dobókocka van, és azt morzsolgatja folyton. Sokszor
éjjelente festett. Élénk gyermekrajzokra emlékeztető felnőtt tartalmú művek
voltak ezek. Nagytestű férfiak és nők, akik elfelejtették régen, hogy a fáknak
ruhájuk van, s kalapjuk a fagyöngy. Albin valamikor bohóc volt. Akadt, hogy
néha elővette a fehér ruháját, és félretolta az abszintot. Varrni kezdte a
gombokat, majd letépte, újra és újra kényszeresen. Talán, hogy Vörösbegy képe
valahogy majdcsak végleg elhalványul. Albin szobájában a fal salétromos volt.
Pont úgy nézett ki, mint aki a fal tövébe vizel. Persze a szobáját kifestette
ő, de hát ez nem sokat ért. Végső út mindig a kocsmába vezetett. Fura volt az ő
barátsága és a könnyei. Bármikor tudott sírni vagy nevetni, gyerek maradt,
olyan, aki még mindig a kakasos nyalóka után ácsingózik. Taknya-nyála
összefolyt, amikor röhögve-zokogva kiírta a falra, hogy Sevrage. Miért is van
ilyen szép neve, mintha ciklon, vagy valami trópusi vihar lenne, tűnődött.
Sevrage - most nyugodtan kimondta, ami máskor mindig felkavarta. A napjai
egyformák voltak. Felkelt, evett valamit, fürdött, megcsókolta a dobókockát, és
lassan elindult a kocsmába. Ügyelt arra, hogy járdán rá ne lépjen a vonalakra,
mint valamilyen babonás kölyök. Vitte az üvegeit is, amiket néha nekicsapott a
hídnak, hogy szilánkokra hullottak. Vörösbegy, amikor még mellette élt, olyan
volt, mint a levegő. Nem akarta megváltoztatni, mert akkor már nem az ő Albinja
lett volna többé. Aztán egy halvaszülést követően jött arra rá Vörösbegy, hogy
melleiben elindult a tejelválasztás. Attól kezdve minden reggel bimbóira vette
Albin kiszáradt ajkait és boldogan adta át magát a szoptatás örömének, miközben
kedvesét mentesítette az abszint hatásától, s mintegy méregtelenítette az ő
testét az előző napi nyakalás következményeitől. S hát mi tagadás ezen aktus
közben szép-csöndben hullámzó mozgások tűntek fel a has alsó harmadában, ami
bizony a titkolt orgazmusáról árulkodott, amihez a combok ütemes
meg-megfeszítése is hozzájárult. Albin minden nap szopott, s élvezte az ő
bögyös faros asszonykájának cirógatását, aki elfogadta őt olyannak amilyen.
Volt köztük valami titokzatos egymásra hangoltság. Számtalanszor kitalálták
egymás gondolatait. Sokszor egymás szájából kapkodták a szavakat. Esténként
gyakran kiállt Albin a szoba közepére, mint a manézsban valaha. Felidézte a
régi időket. Bohóc az, aki játszik, de mások sosem játszhatnak az ő rovására.
Sokszor rátört a festhetnék. Máskor tébolyultan vetette bele magát valamelyik
könyv olvasásába. Vörösbegy pedig hűségesen kotyvasztotta az egytálételeket.
Legtöbbször lecsót főzött, vagy kurkumás csirke-szárnyat bacon ágyon,
paradicsommal, paprikával betakarva. Szerették egymást. Szerették az alkoholt
is. Albin függő volt, s mindkettőt bőszen élvezte nap mint nap. Észre sem vette,
hogy Vörösbegy fogyásnak indult, visszavonhatatlanul. Bár a reggeli szoptatás
el nem maradt, de mély árkok jelentek meg az asszony szeme alatt. Ám Albin mit
sem sejtett abból, hogy az ő Vörösbegye hamarosan elröppen, észrevétlenül és
végleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése