Morzsás tasakot húzok a fejemre.
Kezemre haj tapad.
Nyílásaimban víz és víz.
A félelem, a természet nedvei.
Egy másik kertben meghúzhatnám magam
a sziklák mélyén, magként a gereblye nyomában.
Nincs ott más a sziklákon kívül.
Szertartásrendek foszlányait hordja a szél.
A hiány benépesíti a kertet.
A képzelet lerontja a csupaszon szép tájat.
Most otthon vagyok.
Most már nem.
Forrás:
http://www.holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/1043-nyirfalvi-karoly-masik-kert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése