Budai Ilona (A szívtelen anya)

Budai Ilona ablakba könyökle,

Hallja, hogy ellenség rabol a környékbe.

Csak eszibe juta kéncsös küs ládája,

S kéncsös küs ládáját hónya alá fogja,

Hajadon küs lányát jobb kezin vezette,

Futkosó küs fiát bal kezire vötte.

Mönyön, mönyön, mönyön sűrű fenyves erdőn,

Egy fölhagyott úton, sütét röngetegön;

Hát mintha hallaná lovak dobogását,

S csakhamar letöszi hajadon küs lányát.

Hajadon küs lánya ilyenképpen síra:

– Anyám, édösanyám, ne hagyj el az útba,

Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!

– Bizony itt hagylak én leányom tégödöt:

Mert leány helyibe leányt ad az Isten,

De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten. –

Mönyön, tovább mönyön sűrű fenyves erdőn,

A fölhagyott úton, sütét röngetegön;

Hát mintha hallaná lovak dobogását,

S csakhamar letöszi futkosó küs fiát.

Futkosó küs fia ilyenképpen síra:

– Anyám, édösanyám, ne hagyj el az útba,

Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!

– Bizony itt hagylak én, édös fiam tégöd:

Mert fiu helyibe fiut ad az Isten,

De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten. –

Mönyön tovább, mönyön sűrű fenyves erdőn.

Az elhagyott úton, sütét röngetegön,

Míg eljuta végre egy szép tágas rétre,

Hát egy bivaltehen azon jődögél le,

Az idei bornyát szarva között hozta,

A tavalyi bornyát maga után rítta.

Ezt hogy megpillantá Budai Ilona,

A földre borula, keservesön síra,

Keservesön síra, kárhoztatá magát:

– Az oktalan állat nem hagyja el bornyát.

Istenem, Istenem, én édös Istenem,

Hát én lelkös lévén, hogy hagyám gyermekem?!

Avval visszafordult a nagy fenyves erdőn,

Az elhagyott úton, sütét röngetegön;

Csakhamar elérte s odanyújtá ujját,

S híni kezdé szépön az ő kicsi fiát.

– Bizony nem mönyök én, mert nem voltál anya,

Ha az löttél volna, itt nem hagytál volna. –

Mönyön, tovább mönyön a nagy fenyves erdőn,

A fölhagyott úton, sütét röngetegön;

Csakhamar elérte s odanyújtá ujját,

S híni kezdé szépön hajadon küs lányát.

– Bizony nem mönyök én, mert nem voltál anya,

Ha az löttél volna, itt nem hagytál volna. –

Hogy ezt így hallotta, ilyenképpen síra:

Immár olyan vagyok, mint út mellett a fa;

Aki ott elmönyön, ágaimot rontja,

Ágaimot rontja s a sárba tapodja.

Udvarhelyszék

Magyar Népköltési Gyűjtemény. XI. Vadrózsák. (Székely népköltési gyűjtemény, Kriza János) Bp. 1911., 426-428.

http://mek.oszk.hu/06200/06204/html/manepbal00014.html