Francesco de Orellana Sajátidő

A tölgyfa hosszában hasadt ketté
Mintha villámlott volna
Pedig csak a szú perceg
A nap még visszalép egyet
Majd begurul a fák közé
Reccsen egyet a hegy gerince
Pedig nem is emel semmit
Az eget is én tartom, meg a
Légnemű halmazállapot
Meg a színe. Ezért nem hullik le

A macska szeme kéken
Villog a vörös sötétben
Az agyam helyén sárgán
Izzik a zöld telihold

A sötétben az idõ is lassan
Megfontoltan csúszik-mászik
Nehogy falnak menjen
Én inkább csak fekszem
Így is falnak megyek
Attól amit látok
Ami az agyamban kavarog
Mert az idõ azért telik és
A körmöm is növekszik
Bár lassan


Ez a változat egy dokkos nagyítós eszmecsere eredménye.

A vita és a változatok az alábbi linken olvashatók:

http://www.dokk.hu/ajanlat.php?vid=44163

A legelső változat pedig itt, a költő által vezetett dokkos napló 276-os bejegyzése:

https://dokk.hu/naplok/index.php?mutassad=Q29ucXVpc3RhZG9yZXM=

Emily Dickinson A hírnév csali csak

A hírnév csali csak
Mozgó tányérokon
EGYSZER vendég csak asztala
Másodszor eloson

Morzsáit a varjú
Fel nem csipegeti
Búzára szórja s az ember
Meghal mert megeszi


Fordította: Fűri Mária


Fame is a fickle food

Fame is a fickle food
Upon a shifting plate
Whose table once a
Guest but not
The second time is set.

Whose crumbs the crows inspect
And with ironic caw
Flap past it to the
Farmer's Corn —
Men eat of it and die.

Fame is a fickle food by Emily Dickinson - Famous poems, famous poets. - All Poetry
https://allpoetry.com/Fame-is-a-fickle-food

Kocsis Csaba Fűri Rajmund Porciai utazások/Viaggi a Porcia/A journey through Porcia

Emily Dickinson A Forradalom

Hüvely a Forradalom

Benne rendszerek csörögnek

Ha fúj az akarat szele

És virul a virág

De végül nem marad

Csak a rozsdaszín alap

Saját magának s a szabadságnak

Sírt ás a nyár

Csak száradó szárat hagy ott

Melynek bíbora megkopott

A Forradalom rázza hogy

Él vagy halott

Fordította: Fűri Mária

Revolution is the Pod

Revolution is the Pod
Systems rattle from
When the Winds of Will are stirred
Excellent is Bloom

But except its Russet Base
Every Summer be
The Entomber of itself,
So of Liberty -

Left inactive on the Stalk
All its Purple fled
Revolution shakes it for
Test if it be dead.

Revolution is the Pod Poem by Emily Dickinson - Poem Hunter
https://www.poemhunter.com/poem/revolution-is-the-pod/

Vajdics Anikó Kasztíliai Izabella – tanulmány egy sakkjátszmához

Lányos termet, ferde metszésű szem,

fehér gyapjúruha, erélyes arcél –

szép királynő, hited, mint az acél,

töretlen. Bábokat űz a végeken

gigászi álmod, a Visszahódítás.

Bástyáid hűek, de egy hang ezt mondja:

a játékos egy másik tábla rabja,

hol fehér nap van, sötét éjszakák.

Démonok felelnek kétségeidre,

s míg neved visszhangozza az Újvilág,

gyónni hív a nálad is buzgóbb halál.

Törvényekkel szentelt bűneidre

a vezeklés sem ad feloldozást,

míg a földre, amit a “hitetlenek”

térképén Eldoradónak neveznek,

legbelső önmagadban nem találsz.

Dokk.hu

Fűri Rajmond Szalonban

Emily Dickinson Most állt meg

Most állt meg --

Nem a kakukkos --

A mester bábuja

Nem tud úgy meghajolni

Ahogy ez itt fityeg --

Rettegés lepte meg

Kíntól görbedtek a számok

S rángtak az óramutatók --

A déli takarásig

Doktorért futni minek --

A Fagy Órája ez --

A Boltos követel még --

A Hűlt már nem neszez

Biccent az aranyló páros

S a tik-tak mutató --

A hosszú versenyt ki nyerte?

Az óralap --

Vagy ő?

Fordította: Fűri Mária

A Clock stopped

A Clock stopped -- 

Not the Mantel's --

Geneva's farthest skill

Can't put the puppet bowing

That just now dangled still --

An awe came on the Trinket!

The Figures hunched -- with pain --

Then quivered out of Decimals --

Into Degreeless noon --

It will not stir for Doctors --

This Pendulum of snow --

The Shopman importunes it --

While cool - concernless No

Nods from the Gilded pointers --

Nods from Seconds slim --

Decades of Arrogance between

The Dial life --

And Him.

A Clock stopped -- by Emily Dickinson -- Famous poems, famous poets. -- All Poetry

https://allpoetry.com/poem/13630758-A-Clock-stopped---by-Emily-Dickinson

Emily Dickinson A lótás-futás a házban

A lótás-futás reggel
Halál után a házban
Ünnepélyes iparkodás
–  Ez Földi rendelés

A pitvar kisöpörve
Szerelem félretéve
– Már nem használhatjuk úgysem
Hacsak nem Odaát

Fordította: Fűri Mária

The Bustle in a House

The Bustle in a House
The Morning after Death
Is solemnest of industries
Enacted opon Earth –

The Sweeping up the Heart
And putting Love away
We shall not want to use again
Until Eternity –

https://www.poetryfoundation.org/poems/44084/the-bustle-in-a-house-1108

Szebeni Sándor Életünk

Minden szabályszerű

bölcs számításunk

szerint halad.

Csak az a pillanat

mi kimaradt

a számításainkból.

Az idő figyelmeztető

jeleket horzsol,

ábrákat vés falunkra.

Ritkán hallott neszek

ritmusváltásról vallanak.

A test éppen irányt vált

a szabadesés törvénye szerint.

Valami szétesik bennünk:

az összhang, a részek kohéziója.

De éber jelfogók vagyunk,

figyelünk s hátralépünk.

Remélünk a haladékban,

késlekedő veszélyben.

Az időt kijátszva

szeretnénk a megélhetőből

valamit elragadni,

végső fontosat, örököset.

Illőbb darabkát

lenyesni a világból,

hasítani az égből,

emberi mérték szerint.

Ám egyszer csak

megőrül bennünk a világ.

Szárnyalva és földhöz tapadva,

zuhanva és egyenesedve,

eszelősen szorítjuk magunkhoz

egyszeri létünket,

mint sivító gyermek a bábut.

De egy nap

megszakad áramkörünk.

Elménk még izzik, parázslik,

de műszerfal-mutatóink

megállnak, csápolva,

szökve lengenek.

Nincs rémület,

nincs búcsú,

fájdalom sincs.

Talán egy sziszegő hang,

amit még hallunk.

Aztán a házban

pár új arc, idegen.

Pedig az ajtót

nem nyitotta senki.

Szigeti György Egyre megy

Valaki bennem él tovább,

többedmagammal, egyedül

vagyok így, egyre ostobább,

hogy bölcsebb vagyok legbelül,

amit rajtam senkise lát,

mert elrejtem a kincsemet,

akár a rügy az orgonát,

amely illatos úgy lehet,

hogy nem lesz jelentéktelen,

kibontja szirmát, fölfedi

titkait, nem játszik velem,

hiszen mindezt csak képzeli

vénülő emlékezetem.

Barátom vagy, elmondhatom,

de csak neked, én szertelen,

hogy nem az élet fáj nagyon,

az, ha fáj is, nem publikus,

nem dicsekednék azzal el,

„hátulsó pár előre fuss”

ez a játék, mely megfelel,

csak eddig nem volt sikerem,

a helycserét más érte meg,

én maradtam a „helyemen”,

nem akadt olyan fergeteg,

amely engem is kiemel,

(kerékagyig szorít a sár)

már csak a szenvedés nevel,

nem a példaadó tanár;

az élők közt nincs is talán

közülük csak egyetlenegy,

s hogy az elmúlás hajnalán

szorongok vagy nem: egyre megy.

dokk.hu

Szigeti György Tisztelgés az elmúlásnak

Amikor rászakad az ég a földre,

szombat délután lesz, az én időm,

akkorára már meg leszek gyötörve,

teszi a dolgát elvadult szeretőm.

Önkéntesen fog nekilátni újra,

amire senki nem kényszerítheti,

s én gyáván, mint máskor, összelapulva

várom a véget és tisztelgek neki.

dokk.hu

Kiss Anna Mária péntek esti blues

egy csillagfényes éjjel

szétverte a a kredencet

nem készült látlelet

erősen fogyott a hold

a vak tyúk ilyenkor

talál hozzáillő szemet

a parlamentben felgyújtotta

magát egy paranormális eset

Andersen jócskán ivott

cigiárus táncolt a sarkon

nem volt rajta se bunda

se tangabugyi

ő nem oszt

nem is szavaz

fantomfájdalmai

viselhetetlenséggé fajultak

kómásan kamuzott a restiben

isten se emlékeztette rá

hogy három az igazság

leszólta széttrancsírozta

majd ismerhetetlenségig

kiradírozta agyából

vállalkozó vejét lányát

feleségét meg az unokát

(ez már négy

majdnem öt az igaz)

másnap elúsztatta

Dunán dinnyehéjban

a memoárját

homlokára szögelte

a családalapításért

rakparton alvó egyenlegét

beszédes sárga csillag

leégett gyufa volt

örült hogy viseltes a hajnal

utolsó pillanataiban

döglegyet nyomott

maradra magán

özvegye rugdosta be urnáját

egy lelkileg sérült kredenc alá

a mai napig ott van a szegény

ott a szegény a kredenc alatt

Kiss Anna Mária Ballada

Isten árnyékába gyűlt az este,

asszony volt, és a teste követte.

Hátán egy súlyos, éneklő zsákkal,

beszélni akart az éjszakákkal.

Mert a terhet, mi az ő málhája,

elviszi a sodrás nemsokára.

Ment lassan, sokszor visszanézett,

bölcső lett a víz, s ő belelépett.