garai péter sándor 2056

Elrongyolódott lukasra szakadt színtelen függöny lebeg a lusta szélben az ablakban. A házfal mögött leszakadt szoba, leszakadt emeletek, az utcát eltorlaszolja törmelék és szemét. A természet burjánzani látszik, de csak vegetál. Néhány kúszónövény feltör a magasba, hogy sárgulva száradjon a vakító fehér sugárzástól. A folyómeder szárazon kong: homok, kő és még több szemét közt patkányok motoznak és svábbogár fogócskázik. Hirdetőoszlopon hozott szalonnával egérirtást vállal cetlinek hűlt helye. A hegyoromra pillantva ledőlt nő szobor, két kezében pálmaágat tartott. Koromsötét felhők ablaka zárul, láthatatlan messzeségben a nukleáris tavasz.

garai péter sándor utcai fotó

Megyünk kézen fogva. Azt mondom csak egy pillanat. Elengedem a kezed te is az enyémet. A telefonom kamerájával kattintgatok egy falon talált firkát. Néhány percenként. Kordokumentumok. Néhány lépésenként. Ha külföldön lennénk vagy külföldiek még érthető lenne gondolom gondolhatod de itthon vagyunk. Unalmat vagy elcsigázottságot keresek a szemeidben de nem találok. A szerelmek kezdődnek így. Kézen fogva továbbmegyünk

garai péter sándor street art budapest

Falon feketével kézírással: Taposni való arc mindig lesz. Alatta zölddel: Mindig csak a sajátodat. Aszfalton sárgán egybeírva: Life is porno. KRESZ tábla fonákján filctollal: Life is hard aláírás Mohamed. Krétával skiccelt félig telt (félig üres?) feles pohár alatta felirat: shotos terv. Fekete festékkel fújva: se nemzet se határ. Piros nagybetűkkel: NEM. Körbevágott női divatikon falra ragasztva pólóján angolul: amilyen gyakran csak lehetséges légy kedves. Félbe tépett matricán: Nagyon sze.. Néhány graffiti Budapest utcáin segít eligazodni az élet dolgaiban. Néhányuk nem annyira.

garai péter sándor streetart fejek (heads)

Fűri Rajmond Forrás

A váróteremben vagy a vonaton,

ahol az időt el kell tölteni,

hogy meg ne jelenjen, unalom ellen

sok kedves ember sző gondolatot.

Kimondva, ezekből, mint zsákból a mag,

szó ömlik, nagyon értékes anyag,

és a bátrabbak, akár hangosan is

vértet öltenek: igazságukat.

Az aktualitás ilyenkor arat

magának újabb és újabb babért,

ahogy hullámzik, követhetetlenül,

valahonnan érkezve, sok jó érv.

Alapzajt mutat a műszer, hallgatók

csendje csökkenti a nagy hangerőt,

na, de a figyelem általános. Sőt!

Látja, ki követi, összenézők

néma véleménye valódi csoport.

Ki lesz majd, akin elverik a port?

Múltunk itt van, még övé is a jelen.

De akad olyan, ahol a terem

már összevon távoli világokat,

és nyomja a kijelzők gombjait

a támaszkodók mindkét ügyes keze.

Üdvöz légy hát, okos terefere!

A középút azért elővehető.

Gyorsan terjed az új, a sikeres.

Az asszony, ha siet, bár idősödő,

vacsorát már interneten keres,

és SMS-ben vendégüknek írja,

hogy meglepetés lesz majd a leves.

Ami aztán tényleg értékelhető,

az számtalan fényképnek albuma.

Az életünk bármikor követhető,

közösen, minden dokumentuma.

Megszűnt a távolság közöttünk végleg.

Legfeljebb találjunk még egy gépet,

amivel magunkhoz vonhatjuk egymást,

érinteni. Őrizném e forrást.

Fűri Rajmond November

Sok a híve, dicsőítik,

még sincs sehol temploma.

Papjai naponta nőnek,

rajtuk mindig új ruha.

Kergetik a lustaságot,

szenvedni fog, aki lóg.

Énekelnek bátorságos,

lelkesítő indulót.

Rossz idővel, jó idővel

nincsen dolguk, nevetik.

Gondolkodni, na, azt aztán

felejteni kéretik.

Hó alatt, a meleg dunyha,

kitelel majd a vetés.

Közöttünk, ha jól vigyázzuk,

nem lesz baj, ellenkezés.

Mennyi itt a jóravaló,

iparkodó atyafi.

Némelyik kezébe’ zászló.

Lám csak, igaz hazafi.

Tudni illik, hogy mi illik,

közös információ.

Látja kinek szeme nyitva,

honnan jön a vízió.

Most az idő, a november,

Erzsébet és Katalin.

De jó lenne elmélázni

kisebb-nagyobb dolgain.

Valamikor forradalmat

virággal csinált a nép.

Asztalon, a vázájában

hervad pár szál. Így a szép.

Mozog vajon valami, mit

maga munkál az élet?

Vagy a saját köreiben

folyton nyaral a lélek?

Fűri Rajmond Hiány

Későn reggel, erős napban, hunyorogva ébredeztem.

Váratlan volt, majdnem álom, nagyon lassan, alig hittem.

Lázam nem volt, csak a meleg futkározott végig rajtam,

amikor is fényre került lábam: lecsúszott a paplan.

Képek sora, számos album, pedig szemem be volt csukva.

Mi ez? Féltem. Hol vagyok? Már kelnem kéne, napvilágra.

Mért nem enged? Őriz ágyam, amint vigyázóm, az angyal.

Visszatart, hogy megmenthessen? Lenne ok, hogy így marasztal?

Mellettem, a puhaságban, bemélyedve ott a fekhely.

Ki aludt itt? Láttam volna? Szólt-e hozzám? Mikor ment el?

Megloptak vagy kijátszottak? Az is lehet, mind a kettő.

Visszakérem, kárpótolásul! Tudsz-e róla, drága nemtő?

Újulásom, álmom volt az, ami mögé jól elbújva,

elvitték mind, amit hoztak. Csoda, hogy fel vagyok dúlva?

Delfin leszek, buja állat. Mondják, hogyha készül az ágy,

agya egyik fele éber. Kerüli bosszantó hiány.

Yeats, William Butler Levelek hullása

Nem hoz az ősz már szerelmes levelet

Kinn a kévékben egér sem lapul

Sárgák felettünk mind a falevelek
Sárga az avar is, a levél lehull

A szerelem múlik, ez az a fájó ok

Hogy lelkünk szomorú, megviselt, kopott

Hervadó arcodra ez a búcsúcsók

Váljunk el, mielőtt szenvedélyünk halott

Fordította: Fűri Mária

The Falling of the Leaves

Autumn is over the long leaves that love us,

And over the mice in the barley sheaves;

Yellow the leaves of the rowan above us,

And yellow the wet wild-strawberry leaves.

The hour of the waning of love has beset us,

And weary and worn are our sad souls now;

Let us part, ere the season of passion forget us,

With a kiss and a tear on thy drooping brow.

https://www.poets.org/poetsorg/poem/falling-leaves

Szebeni Sándor A Vak Remény utolsó éjszakája*; Kertben, ősszel

Most van Takács Zsuzsa születésének nyolcvanadik évfordulója.
A csillaggal jelzett sorok az ő verseiből vett idézetek.

Fekszik a bokor alján és vacog.*
Csak foltokat lát. Fél-világtalan
Szeme a zárt kapu négyszögén csügg.
Valakit vár még a kivert kutya.

Félárnyékon is átsütő arcot,
Fényt a kínnal összetákolt képen,
Mely ismerős, az övéiből egy
S való legyen, ne puszta vízió.

Nincs, aki segítene, mégis vár
Egy érintésre: langyos ujj legyen.
Egy hangra, mely övéitől való.

De csak lézengő árnyak mindenütt.
Nem lát köztük gazdát, pártfogót. Csak
A Vak Remény tudja, hogy látni fog.*


Kertben, ősszel

A hűvösödő árnyak közt a csöndben,
a kertben már semmi sem ugyanolyan.
A hervadás illata mindennél szebb,
és a romok alakja kápráztató.
Formák, színek, árnyalatok: csupa tánc.
-- Így múlunk el mi is az időben,
féligazság vív meg most a teljes
hamissággal -- mormogta magában.
Visszavonulva nézett a múltba és
végiggondolta újra életét.*
Ő nem hajított követ a napba
csak azért mert nem állta tekintetét,
és nem rakott fészket a madaraknak
csak azért mert nem tudott repülni.
Volt egy lángja, ami gondolkozott
s értette a kövek bölcsességét is.
Az éj fényei közt csak e láng tudott
suhanni ilyen furcsa némaságban.
Tapintanunk kell őt, ki előttünk áll:
nincs gyűlölet nem gyűlölő szívében,
nincs árulás nem áruló szívében.
Az érzékszervek hamvát és hiányát
megtapasztalta újra s mindörökre.

Emily Dickinson Külsőt belső pingál

A külső méretét

A belső dönti el

Herceg vagy törpe lesz-e? -

A belső állapot

A mozdulatlan tengely,

Kereket az vezérel -

S mi látszik? Felvert por

És küllő-perdület

Külsőt belső pingál

- Kéz nélküli ecset -

A kép előáll, s őrzi

A belső védjegyet

Vérerekkel szőtt vásznon

Egy áll, s talán szemöldök -

A csillag titka tóban -

Szem nem tudhatja meg

Fordította: Fűri Mária

The Outer—from the Inner (Angol)

The Outer—from the Inner

Derives its Magnitude—

'Tis Duke, or Dwarf, according

As is the Central Mood—

The fine—unvarying Axis

That regulates the Wheel—

Though Spokes—spin—more conspicuous

And fling a dust—the while.

The Inner—paints the Outer—

The Brush without the Hand—

Its Picture publishes—precise—

As is the inner Brand—

On fine—Arterial Canvas—

A Cheek—perchance a Brow—

The Star's whole Secret—in the Lake—

Eyes were not meant to know.

Forrás:

http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1830/The_Outer—from_the_Inner/hu/71972-A_Belsőtől_a_Külső?translationLang=all

vers: Péter Béla megfestett visszhang kép: Jávorka Csaba Genezis (IV.)

ím, a látvány egy álombéli barlang, ahol az élet épp
keretben szorong. bénulttá andalít egy sziréni hang.
negédes idomokat idéz egy song, mélytengeri zúgásba
fog egy harang, dobhártyán tapadva még sokáig bong.
az álom bugyrokban vértérkép lappang, szervek, s nagyított
sejtek hada tolong, ládd, a lételem elegy koránt sem pang.
teremtett táj, bár sehol a napkorong

Fűri Rajmond A végtelen nyár

A sugárút aszfaltján kényelmesen kocogott

a konflis, nyári este, és hátul, összebújva
a pár, a magas házak között, egymást kereste,
hiszen reggel, álom után felébred a nászút.

Mindig mozog az ember, még ha egy helyben is áll.
Gyerekből lesz felnőtt, és király válik koldusból.
A pillanat pedig, mint magas filozófia,
titok, egy átöltözés, ahogy a minőség vált.

Mikor emel, hogy rá magasra nézzen, valakit
a szerencse? Jóllehet a tömeg az, akiben
felgyűlik az erő, önmagát megünnepelni
azzal, ki neki és magának is, hőst alakít.

Milyen végtelen tud lenni a nyár! És a hajtó
ostorral simogatja lovát, hogy ő is itt van.
A pár pedig ábrándozik, s tudja, hogy a jövőt
előlük sosem zárhatja el nehéz vasajtó.

Dr Kocsis András (1919 -- 2013) Lebegés az Alfa-hullámokon

Nehéz álom erős kezével
Durván ránt föl az ébrenlétbe.
Eltávolodó dobogása
A szívem halkuló verése.

A padlón Hold-rajzolta ablak.
S míg lassan kúszik fénye, árnya,
Álom-ébrenlét kentaurja
Vágtat velem ezernyi tájra.