A vizsgálat
egyszerű.
Érintés az egész,
finoman, röviden, fájdalommentesen.
Mindkét szervre
elvégzendő.
A készülék a test
reakcióját rögzíti, és az elváltozást méri.
Ebből pedig
következtet a szervek minőségére. Amit egy számmal fejez ki. Azzal ad meg.
A húszas érték
körül van a határ.
Alatta a szervek
működése normális. Felette valamilyen kór hatása mutatkozhat.
Ezt már kezelni
kell.
A mérés mást
mutat a különböző napszakokban.
Reggeli időben a
kapott érték alacsonyabb. Később emelkedhet.
Ha közel van a
határt jelentő értékhez, akkor jó tudni, hogy ez tartós változást jelent, vagy
csak a napszak hatása miatt magasabb a kapott szám.
Ezért a
vizsgálati időt változtatni szükséges.
Ezzel kiszűrheti
a szakember a hibát, amit az is jelenthet, ha nem tisztázza a magas érték
kialakulásának okát, amikor a mérés idejét azonos napszakra teszi.
Délutáni
vizsgálatok után ezért szükséges egy délelőtti próbát beiktatni.
Ha az akkori
érték alacsonyabb a délután mértekhez képest, akkor tisztáztuk, hogy a működés
nem tér el a szokásostól.
Ha ilyenkor is
magas a kapott szám, akkor pedig arra derült fény, hogy a folyamat romlott, és
akár beavatkozáson is gondolkodni szükséges.
Amikor a beteg
azt kéri, visszatérően, hogy délután jöhessen a vizsgálatra, akkor ezt a
délelőtti kontrollt valahogy el kell vele fogadtatni.
Azt mondja, hogy
későn fekszik, ezért későn is kel, és szeret gyalog menni a rendelőbe, a
mérésre. Ezért jobb neki az ebéd utáni idő.
Hogy lehet az
ilyen emberrel elfogadtatni, hogy szükség van egy korai időben elvégzett
mérésre?
Azt kell neki
mondani, hogy a rögzített jelentkezési időn nem lehet változtatni, és ezt meg
kell értenie.
Ha elmondanánk
neki, hogy a vizsgálat ellenőrzése így lehetséges, akkor egy titkot árulnánk el
előtte, és ennek a következményei beláthatatlanok lehetnének.
Megtudná, hogy
mit gondolunk az állapotáról, és akár az is eszébe juthatna, hogy milyen súlyú
is a betegsége.
Márpedig ez nem
használna az állapotának.
Ha nem tudja,
hogy mivel kell számolnia, hogy mi vár rá az elkövetkező időben betegként,
akkor nem izgatja magát, és akkor nem romlik az állapota.
Ha ismertetjük
előtte a valós helyzetet, és a veszélyeket is elé tárjuk, amikkel számolhat,
akkor a félelme csak súlyosítaná a helyzetét. Mert a betegségével való
foglalkozása ezt eredményezné.
Vagy azért, mert
nem fiatalember már, vagy azért, mert nincs kellő tájékozottsága arról, hogy ez
a betegség hová alakulhat. Milyen állapotra számíthat, ha elhagyja a
szerencséje.
Kevésbé kíméletesen:
ha szembe kell néznie az elkerülhetetlen romlással.
Ami a végén a
pusztulás. Ha nem is pár napon belül.
Mondjuk pár év
alatt.
Szenvedések után.
Nincs ember, aki
az ilyen hírt el tudná fogadni.
Fel sem
készülhetünk a pusztulásunkra, hiába tájékoztatnak pontosan, részletesen a
lefolyásáról a bajnak, ami a végső megsemmisülésünkig tart majd.
Ezért nem is
lehet közölni a beteggel soha, hogy mi a baja, ahogy azt sem ismertethetjük meg
vele, hogy mire kell felkészülnie a következő idejében.
Holnap vagy
holnapután. Esetleg néhány hét vagy pár hónap múltán.
Ahogy az évek
alatt végbemenő folyamatról sem közölhetünk vele adatokat.
Az életét védjük,
és ezt az életet becsüljük meg, amikor hallgatunk.
Meg amikor
elérjük, hogy a vizsgálatra olyan időben jelentkezzen, ami megfelel az
ellenőrzés feladatának.
Becsapjuk.
Be kell csapnunk.
Félre kell vezetnünk. Az ő érdekében.
Nagyon is jó
célért.
Ez nem hazugság.
Nem igaz, hogy
ilyet nem lehet tenni, ha szükség van rá.
A mesterlövész
sem mondta meg a haldokló barátjának, hogy szegény parasztokért harcoltak a
banditákkal, amikor a haldokló kincsről, sok-sok aranyról álmodozott. Azért
vállalta a harcban való részvételt.
Tiziano azzal
bocsátotta Spanyolországba tanítványát, el Greco-t, a róluk készült filmben,
hogy vigyázzon az embereknek mondott igazsággal. Mert azt az emberek nem
szeretik hallani.
Mintha a
halálunkat kiiktatnánk az életünkből. Egy ideig biztosan.
Különben gyakran
nyilatkozunk úgy a halálunkról, mint amitől nem félünk, és nem ismerjük be a
rettegésünket. Lehet, hogy ilyenkor tényleg nem jut eszünkbe a majdani
szenvedés, és az azzal járó változó felfogásunk.
A hazugságért kár
haragudnunk.
A mindenütt
jelenlévő hazugságot is tudomásul lehet venni.
Kitalálni a
jövőt, a következő pillanatot, az megmarad lehetőségnek.
Ezt sokszor
megismételni: kész próbatétel. Egyben nagy siker.
Ilyenkor a
hazugság is lelepleződhet, és akkor okunk lehet némi megelégedésre.
Csak érdemes
csöndben maradnunk.
Magányos, néma
csöndben. Barátkozva a hazugsággal, amit megpillantanunk sikerült.
Érthetünk valamit
abból, aminek a része lehetünk.
2017. 04. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése