Fűri Rajmond Festmény 3.

Látjuk szélén a szakadékot,

Amibe tart sorban ez a csapat.

Tükröt tart a festő, játékos

Kedve hord elénk komoly dolgokat?

Sírhassunk csak, nézve magunkat,

S ha volna még bennünk elég erő,

Változtathassuk meg utunkat.

A mélység fáj, a mindent elnyelő.

Számít összekapaszkodása

Soruknak, és a feltétlen bizalom?

Miért lök kétségbe látása,

És mit mutat nekünk a borzalom?

Szegényes minden, és hiába

Ugrik ellenkezés, fogadkozás.

Kit menthetne még meg a sorsa,

Ha kezdődne egy új, egy változás?

Van idő bármire, mit tenni

Magunkért utoljára még lehet,

Vagy elkéstünk előre nézni,

S mi vár ránk, azt mutatja a menet?

Ha valaki tisztán ezt tudta,

Mert látása volt, és a tudomány

Vele akkor csak kimondatta,

Hogy utunkon ránk egyszer majd mi vár,

Akkor mi magának a válasz,

Hogy menekülése biztos legyen?

Munkája volt, a festés, támasz,

És érezte, ott van nyugodt helyen?

Akkor kezét fel, vállra rakta,

Őszintén őrizve tovább hitét.

Nekünk pedig maradt, meghagyva

Kérdését, a munka: diktálja lét.

Tóth Gabriella két vers

mert szeretett

kemény asszony volt az anyám
megedződött s talán meg is halt
benne egy szebb élet utáni vágy
neki egy falat kenyér többet ért
holmi könyvnél (az csak álmodozásra jó)
szegények voltunk de nekem
néha cukorkával kedveskedett
munkától eres keze nem simogatott
(bármily furcsa simogattak helyette a legyek)
csak felnőttként értettem meg:
anyám engem mindennél jobban
szeretett


kételkedők jav.

nyelvén tartja az ostyát
óvatosan meg ne sértse az Ő testét
magában imát rebeg
mozgolódás támad a fiúk felől
- rágd meg az ostyát - súgja egyikük a fülébe
visszafojtott lélegzettel várja a büntetést
de nem történik semmi
kint igyekszik megszabadulni fátylától

dokk.hu

Fűri Rajmond Festmény 2

Az örökkévalóság látszik,
Ahogy állnak pálmák a tó körül.
A mozdulatlanság nem játszik,
Látva, itt senki, soha sem örül.
Fenség áll mereven, időtlen,
Ahogy a Napunk fenn uralkodik.
Aki nem bír maradni éhen,
Jobban teszi, ha sokat dolgozik.
A kimért, súlyos merevségben
Égre mutat hatalmas obeliszk.
Templomok falán a festmények
Istent dicsérnek, mint a piramis.
Ezer éveknek bizonysága
Megkérdőjelezhetetlen adat.
Szeretnénk hinni: biztonsága,
Változva bár, de a miénk maradt.

Hányan voltak, akik vigyáztak,
Legyen békés a Nagy Birodalom.
A termést, rögzítve írásban
Méretét, osztotta a hatalom.
Templomban volt akkor a székhely,
Hol sorsoltatott minden fáraó.
Tudomány, felsőbbrendű hittel
Lehetett egyedül uralkodó.
Nálunk kinek van tudomása
Arról, mit naponta létrehozunk?
Írnokunk volna? Számadása
Mutatja pontosan a birtokunk?
Papjaink mondják ma mesénket,
Hogy nyugtunk s életünk milyen szilárd.
Annak idején új ígéret
Készült. Abból valósággá mi vált?

Chorus matricanus Bartók Resteknek nótája

https://youtu.be/N_Xi1d-pifQ

Fűri Rajmond Festmény1

Határozott, ahogy azonnal

Megteremti a hangulatot, és

Készségesen vár. Hány vonallal

Van az arc kész? Az érzékeltetés

Sikerét, a stílus reális,

A néző nyugtázza. Bólogatás

Következik, nem teátrális,

Ami után jöhet megszólalás

Előtti csend, hogy a kép hasson.

Személyessé válik a kapcsolat,

S az alak máris él a vásznon,

És látszik, mennyi mondandója van.

Onnan nézve vajon feltűnik,

Hogy milyenek mai viszonyaink?

Létezhetnek ott bírák, régi

Ítészek, tudva bennünk mi lakik?

Okkal voltak képrombolások.

Ki bírja, hogy lássák, s higgye, lesik

Ismeretlenek, s a másságot,

Bár nyoma sincsen, kinevethetik.

Az csak mese, eltagadása

Valódi oknak, hogy nem kell bálvány,

És a kép annak bevallása,

Hogy verseny lett immár az imádás.

Teremtett világunk lakóit

Befolyásunk többé nem éri el.

Kártyázók, krumplievők élik

Napjaikat, s a királyok, mivel

Lovuk nyugodtan áll, előre

Néznek, túl rajtunk, ahol a jövő

Nekik parancsszóra s időre,

Mint hű szolgájuk, úgy állhat elő.

Fűri Rajmond Gyula és a gyerekek

Volt egy magyar, neve Gyula,

Kezében a hosszú gyufa.

Pipát tömött keményre,

Füstölt, mint a kéménye.

Gangon ült, egyre kalapált,

Ütötte a nagy kaptafát.

Tíz volt az ő kis gyereke,

Egytől egyig mind szerette.

Melyik rossz volt, megszidta,

Nem verte, nem bántotta.

Káromkodott felette,

A jóra így intette:

Ménkű csapta volna agyon,

Nem tégedet, kis angyalom,

Hanem csakis azt a papot,

Aki neked nevet adott.

Ez a Gyula jó cimbora,

Ha volna, futnék is oda.

Ölelgetném régi komám,

Pipás apai nagyapám.

Emily Dickinson Bagolybíró, igen 699

Bagolybíró, igen --
Hallottam az apám --
Egy tölgyfa belsejében él --
Odúja színarany --

Épp utamba esett --
A csűrbe mentem épp --
Ha neked is jó az a ház --
A kopp helyett ma hopp --

Az ára semmiség --
Ha éjjel óra üt
Egy dallam, de a refrént
A bagoly mondja majd --

Fordította: Fűri Mária

The Judge is like the Owl —
I've heard my Father tell —
And Owls do build in Oaks —
So here's an Amber Sill —

That slanted in my Path —
When going to the Barn —
And if it serve You for a House —
Itself is not in vain —

About the price — 'tis small —
I only ask a Tune
At Midnight — Let the Owl select
His favorite Refrain.


The Judge is like the Owl — - Wikisource, the free online library
https://en.wikisource.org/wiki/The_Judge_is_like_the_Owl_%E2%80%94

Fűri Rajmond Igaz, anyám

Összekulcsolt kezeidre emlékszem.
Belül folytak a könnyeid patakban.
Tudtam tudod, hogy a kínzó emléked,
igazságod jött eléd más alakban.

Tanítvánnyá tettél, néztem apámra,
akkor nyerted nyugalmadat el végleg.
Imádságod került meghallgatásra,
s ami nyomott, semmivé lett: a bélyeg.

Köszönöm, mit elmondhattál: szerelmet.
Szíved összes titkát adtad áldásnak.
Azóta is abból élek, előttem
igazak, kik éreznek, csak ők állnak.

Az áldozat drága és ritka holmi,
szárnya kéne, hogy nőjön az embernek.
Igaz anyám, ma is az tud repülni,
aki mindenét adja az életnek.