Amibe tart sorban ez a csapat.
Tükröt tart a festő, játékos
Kedve hord elénk komoly dolgokat?
Sírhassunk csak, nézve magunkat,
S ha volna még bennünk elég erő,
Változtathassuk meg utunkat.
A mélység fáj, a mindent elnyelő.
Számít összekapaszkodása
Soruknak, és a feltétlen bizalom?
Miért lök kétségbe látása,
És mit mutat nekünk a borzalom?
Szegényes minden, és hiába
Ugrik ellenkezés, fogadkozás.
Kit menthetne még meg a sorsa,
Ha kezdődne egy új, egy változás?
Van idő bármire, mit tenni
Magunkért utoljára még lehet,
Vagy elkéstünk előre nézni,
S mi vár ránk, azt mutatja a menet?
Ha valaki tisztán ezt tudta,
Mert látása volt, és a tudomány
Vele akkor csak kimondatta,
Hogy utunkon ránk egyszer majd mi vár,
Akkor mi magának a válasz,
Hogy menekülése biztos legyen?
Munkája volt, a festés, támasz,
És érezte, ott van nyugodt helyen?
Akkor kezét fel, vállra rakta,
Őszintén őrizve tovább hitét.
Nekünk pedig maradt, meghagyva
Kérdését, a munka: diktálja lét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése