Függöny mögé leskelődött barátom.
Vonzotta a mély sötét, a titok.
Többször mondta: sokat adnék, ha látnám,
ki használja elbújni a Napot.
Kettős formát alakítunk magunknak:
ettől nőnek fűként gyermekeink.
Észrevétlen, ahogy rólunk tanulnak,
és nem mondják, mik a gyökereink.
Színházunkban, ami élet, a függöny
sosem megy fel, ettől az izgalom.
Célozgatás folyik, amiből rögtön
nem készülhetne szakirodalom.
Játékaink, nyíltak sokan, belőlük
formát bontunk: ezek hétköznapok.
Úgy gyarapszanak javaink, ha köztük
a sötétben, zártan szaporodunk.
Hallgatás nem fogadalom, de mégis,
ezt a tudást okkultnak nevezi
iskolánk, így alakulhat ki fétis,
mely ledöntését ma sok tervezi.
Mielőtt e zártság nyílik, jó tudni:
értéke van. Ismeretlen, azért.
Mint a világ, mely körülvesz, s aludni
küld naponta, a szép holnapokért.
Alszom tehát, s mikor jön az éberség,
félrehúzom ablakom függönyét.
Így láthatom, ahogyan az emberlét
ujjong velem ősi természetén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése