Becsey Zsuzsa Elefántok/6

Chorus Matricanus

Egy másik blog - Susannicon

Ezt is követem, és ez most egy érdekes összefoglaló. :)

http://susannicon.blogspot.hu/2015/01/centenariumi-szamvetes.html

Fűri Mária Varázskép

Vannak különös álmok

És vannak látomások

Van, ami csak banális

De van spirituális

Élmény - nem miszticizmus

Nem, ez semmilyen izmus

Csak megtapasztalás az

Ami épp rajtad áthat

Ami agyadon átfut

S a gerinceden átjut

Ami az idegpályák

Titkos közein átjár

A jelenidő máshol

A képzelet nem zárol

Az más dimenziót nyit

A vanon egyet fordít

A van is van, csak másképp

Olyan, mint egy varázskép

Autosztereogram

Van egy könyvünk, a VARÁZSLATOS KÉPEK, a Magyar Könyvklub 1994-es kiadványa. Néhány éve vettük, a különleges élmények, amelyekben a könyvet nézegetve részünk volt, most valami miatt felelevenítődtek. Újra és újra elővettem a könyvet, újra és újra végignéztem a képeket, és nem győztem csodálkozni.

Először is mik ezek a képek?

Un. autosztereogramok

„Az autosztereogram, mint ahogy általánosan a sztereogramok a vizuális illúziók közé tartoznak. Ezek olyan sztereogramok  (mélységillúziót keltő képek), amelyeknél az agy egy adott kétdimenziós, számítógép által kreált képet nézve egy 3D képet képes érzékelni a mélységészlelés egyfajta becsapásának segítségével.”

http://hu.wikipedia.org/wiki/Autosztereogram

Több kép és oktatási anyag található a Wikimedia Commons oldalán: http://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Autostereogram?uselang=hu

Az interneten más linkeken is elérhető számos ilyen kép, és a monitoron a térélmény ugyanúgy létrejön, mintha a könyvet nézegetnénk.

(Az egyik linken - http://let.ucoz.hu/load/cikkek/sztereogram/6-1-0-110 -

a következőt olvastam:

 „Vigyázzatok, ne nézzétek sokáig a sztereogramokat. Bár nagyszerű látvány, a szemnek nem tesz jót.”

Ahol dolgoztam, biztonságtechnikával is foglalkoztam, ezért fontosnak tartom felhívni erre a figyelmet. Kétségtelen, fárasztja a szemet.)

Mint a legtöbb ember, én is voltam már 3D-s moziban. A Jurassic parkot néztük meg 3D szemüveggel. Érdekes volt, de nem gondolom, hogy nagyobb hatással volt rám, mintha közönséges kétdimenziós filmet néztem volna. Nem is törekszem rá, hogy minél több ilyet lássak.
De a „varázslatos képek”, az „autosztereogramok” más lapra tartoznak. Ahogy a képet (a megfelelő technikával) nézve megnyílik a tér, maga ez a sajátos folyamat, olyan különleges élmény, hogy az ember szeretné újra és újra átélni. Az pedig egészen különös, hogy a képeskönyv 42 képe közül van kb. tizenkettő, ahol egy-egy oldalon kétféle térállás érzékelhető. Egy leporellószerű, mondjuk monitor nagyságú, és egy jóval nagyobb. Van a tizenkettőből hét olyan is, ahol ez a „nagyobb” olyan méret, hogy – képtől függően – pl. egy szobában, futballpályán, mezőn, érezheti magát aki ezt látja, és ez olyan különleges illúzió, hogy számomra még filozófiai kérdéseket is felvet.
(Csak két szemmel láthatjuk, pl. az egyik szemünket letakarva nem jön létre a kép)
A képek nem képzőművészeti alkotások. Vitatkoztunk is ezen a férjemmel. Ő azt mondta, szerinte ez nem olyan technika, ami ilyesmire alkalmas lenne. Én meg biztos vagyok benne, hogy ez az idő is eljön, remélhetően, még a mi életünkben

Kíváncsian várom.

furim

JÓZSEF ATTILA Karóval jöttél zene Mosóczi Zoltán

Agyagozás Olaszországban – Pusztai Ági blogjából

„…Az egyik első szabály, hogy egy bonyolult formát ha lehet, nem színezünk halálra, mert már egymagában "elég". Fájdalmas árat fizettem e tudásért, de hatásosat, amit a mai napig betartok…

… fotón megmaradt az elcsúfítás előtti, még nyers állapotában…”

http://saresnapsugar.blogspot.hu/2015/01/tapasztalunk-tapasztalunk.html

Egy Ladányi vers a Bábelben

Ezt a Ladányi verset tanítani kellene!! :)

http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Lad%C3%A1nyi_Mih%C3%A1ly-1934/Meseorsz%C3%A1g/en/47056-Fairyland

lipicai Berettyóújfalu - Zrínyi Miklós videója, youtube-ról megosztva

Péter Béla (Ny)anya

(Nehéz szívvel gondolok a szüleimre. Nehéz a lelkem is nélkülük…)

Olvasom a régi postai levelezőlapon, hogy anyuka teljesen nyugodt lehet, hiszen apu úgy szereti, ahogyan más senki! Néha, néha emlegette is anyuka, apátok nagyon izzott, nagyon szerelmes volt és milyen féltékeny. Nehéz volt ezt elhinni. Mire nagyobbacska kölyök lettem, már vajmi keveset láttam a nagy szenvedélyből. Apu látástól vakulásig dolgozott, anyuka vezette a háztartást. Minden nap, déli harangszóra az ebédnek az asztalon kellett lennie. A fűrészpor közömbösen remegett apu szemöldökén, miközben a tűzforró levest kanalazgatta. Ki-kipillantott az udvarra, ahol emberek vállon hordták ki a kész gerendákat, szarufákat az utcán várakozó stráfkocsikra. Anyuka kiszedte a második félét. Apu gyors mozdulatokkal vette magához az ételt. Szájtörlés. A szódásüvegből felszisszenő víz. A teli poharat jó ízűen lehúzta, majd még egyet, kissé lassabban. Gyufából faragott fogpiszkálóval a szájában már vette is a simléderes iparos sapkáját. Kint pár szót váltott az emberekkel. Felzúgott a szalagfűrész. Hangos parancsszavakkal utasítva a fogdmegek. Újra kezdődött minden. A hosszú rönk egyik vége a fűrész elé emelve. Ketten a rönk másik vége közelében átdugott tartófát megmarkolva, emelték a fűrészgép asztallapjának magasságáig. – Ha nem bírja, nyögjön! - harsant apu éles hangja, azzal odaigazította a rönk egyik szélét a fűrész éle elé, majd a végére állva nagy erővel tolni kezdte az irdatlan fenyőtörzset. Az utcán lovas kocsik várták az elkészült tetőanyagot. A kocsisok csöndben szalonnáztak. Iddogáltak. Hugyoztak a kocsikerékre. Volt, aki a vakaróval tisztogatta a lovakat. Hidegben pokrócot dobtak a ló hátára. A rakoncátlan, veszett lovak farka alá meszet, vagy forró krumplit dugtak, hogy aztán irgalmatlan verés közepette, csak húzni kezdték a sok mázsás rakományt szegény párák. Aztán újabb rönkkel megrakott kocsi kanyarodik a portánk elé. Lerakják a faanyagot. Apu ácskapcsot ver a rönkvégekbe, hogy ne keveredjen a már halomban ott lévőkkel. Alkonyodik. Lecsendesedik a környék. Apu az udvarról kiált, Nyanya hordhatod a fűrészport! Anyuka hátrakötött kendővel a fején, zsákkal a kezében letérdel a fűrészgép körül hegyekben álló fapor elé, és serényen tereli a téli tüzelőnket a zsák gyomrába.

Fűri Rajmond Maszkok

Fűri Mária Maszkok

Volt ellenzéki, volt lojális

Egy óriási parlamentben

A tagok épp elcsendesedve

Szavaznak. A határidő záros

A helyszín marad. Nem változik

Csak cserélődnek a szereplők

Ez elmegy, amaz épp dekkol

Úgy dönt, hogy hozzáöltözik

a megváltozott viszonyokhoz

Arcára másik smink kerül

Új viszonyok közt új a maszk

A táblán fenn vannak a voksok

A bizottság majd összeül

Mérlegel, elküld és leoszt

Kertész Éva Éppen vette a kabátját

Nagyon jól indult a napja. Egy félretett szoknyáját vette ki a szekrényből. Néhány éve a szeretetszolgálatnak szánt zsákba  először ez a darab is belekerült, majd mégis visszavette. Akkor csak remélte, még egyszer belefogy. Nem volt szándékos most a fogyókúra, inkább a stressztől mentek le a kilók. Először még betegségre is gondolt, de egyelőre minden rendben volt. Valamiért fontos volt, hogy ne hízzon el.  A szoknya tökéletes volt. Elhízás kipipálva. Azok a fránya ráncok pedig már hozzátartoztak az arcához, nem örült nekik, de megszokta . Ötven fölött kezdődtek, nagyon pimasz módon, alattomosan jöttek, és egyre csak mélyültek. És már az az ötven is milyen rég volt. Lehetett volna árnyalni a ráncokat, de fiatalon is idegenkedett az erős sminktől. Egyedül a márkás arckrém maradt. Ebben bízott.

Éppen vette a kabátját, amikor megszólalt a telefon. Ahogy a csicsergő hangot meghallotta, tudta, ez a nő valamit szeretne eladni. A közvélemény kutatók, piacelemzők nem ennyire negédesek, sokkal racionálisabban teszik fel már az első kérdést is. Általában megmondják, honnan hívnak, megkérdezik, alkalmas-e az időpont, vagy hívjanak-e máskor. Nem szokott senkit lerázni. Végighallgat mindenkit, válaszol a kérdésekre türelmesen. Tudja, a vonal túloldalán az a valaki, nő vagy férfi, fiatal vagy idős, ebből él. Inkább - éppen csak megél. Van, aki nem érti, miért pazarolja az idejét erre. Sokan az első kérdés után dühösen vagy egy ironikus mondattal gyorsan lezárják a beszélgetést. Ilyenkor elképzeli a telefon túloldalát. A nő vagy férfi, fiatal vagy idős nyel egyet, kipipálja a számot, eszébe jut, hogy ez a ma délelőtt katasztrófa, lehet, csak a fél minimálbére lesz meg, és semmi jutalék.

Egyszer nagyon megvezették. Azzal kezdték, hölgyem, ön kitöltött egy kérdőívet, sorsolás útján nyert, és a nyereményt ekkor és itt lehet átvenni. Előfordult vele valóban, hogy kitöltött egy szupermarketben valami kérdőívet, azért, mert segíteni akart a fizetésüket ezzel kereső fiatal lányoknak. Fogalma sem volt mikor, mivel kapcsolatban, de simán elhitte a sorsolást. Aztán, mint kiderült, egy termékbemutató helyszínére kellett mennie, és a nyeremény a csodalámpa egyhetes ingyenes használata volt. Nyilván abban reménykedtek, majd vesz egy ilyen lámpát. Mérgesen rájuk csapta az ajtót, kiabálva közben, milyen szemetek, játszanak az idejével és akkor a parkolási díjat még nem is említette. Később is kezdődött úgy egy telefon, hogy önt kisorsoltuk blablabla, ilyenkor egy hagyjon engem békén mondat után lecsapta a kagylót. No nem, ezt még egyszer nem játsszák el vele.

Most a kérdésekre szinte oda sem figyelt, teljesen mindegy volt őszinte vagy nem, a válasz csak igen vagy nem lehetett. A beszélgetés eleje teljesen homályba veszett, mert kapott egy sms-t, és azt olvasta közben. Egy adott pillanatban azonban hirtelen rájött, a híres világmárkát forgalmazó cégtől hívják. Attól, amelyiknek a nappali krémjére esküszik, és csak azért nem veszi meg az éjszakait, mert nem engedheti meg magának. Minden terméküket jól ismerte, minden hónapban olvassa a prospektusukat és kacérkodik a gondolattal, hogy esetleg most az éjszakai is belefér. Aztán marad csak a nappali krémnél. A telefonáló hölgy kérdéseire most már teljes odaadással felelt. Minden terméket ismert, a katalógusukat kívülről tudta. Mivel ilyen segítőkészen válaszolt a kérdéseikre, szakította félbe a nő, segítve ezzel a cég marketig munkáját, egy nyolc termékből álló csomag tulajdonosa lehet. És felsorolta mindazt, amivel ő eddig csak szemezett a prospektusban, az üzletben, a honlapon. Az utolsó kérdés következik, mondta a telefonáló, és majd egyeztetjük az adatokat. A kérdés, hogy ön a 18 és 49 év közötti korosztályba tartozik-e. A nő várta a feltehetően igen választ, ő pedig elnémult. Nem, nem oda tartozik, már régen nem oda tartozik, a fene egye meg. Ezt már csak magának mondta azután, hogy letette a kagylót. Nem, nem csapta le, csak ránézett az órájára és látta, hogy fél óra elment az életéből.

Felvette a kabátját, beült az autójába, és elment a plázába. Mosolyogva bement az üzletbe, és megvette az éjszakai krémet.

Becsey Zsuzsa Délibábos / Utopian

Igazgyöngy - kiállítás Berettyóújfaluban

Ma du. 5 órakor volt a berettyóújfalui Művelődési házban egy kiállítás megnyitó. A tárlaton az immár országos hírű Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak, munkatársainak alkotásai láthatók. A kiállítás 2015. január 19-ig megtekinthető.

Az iskoláról:
http://igazgyongy-alapitvany.hu/muveszeti-iskola/

Holdkatlan, szemle - Interjú a Holmiról (ayhanizso)

http://holdkatlan.hu/index.php/szemle/1893-a-25-ev-interju-varady-szabolccsal-a-holmirol

Standovár Ágota Migrén

ott ahol egymással parolázik

az orrnyereg és a szemöldökcsont

kéne egy atlasz hogy megnézzem

milyen néven jegyzik a testtérképen

mert idegesít hogy még ezt sem tudom

mindenesetre ott azon a ponton

érzem összpontosulni a feszítést

jobb oldalon éles a fájdalom

szédülök és ahogy itt ülök

bőrömet gyorsan kinövöm

úgy hiszem valahol olvastam

létezik egy népcsoport akik

az ellenség felett aratott győzelmet

úgy ünneplik meg hogy apróvá

zsugorítják a levágott fejeket

talán megfőzik nem emlékszem

de a szagot agyhorogként érzem

kúszik fel a réseken hogy aztán

véresen kirántson mindent

mi bomlandó de most ezt sem bánom

szívesebben lennék nyakam helyett

trófea láncon ideiglenesen bárki máson

Magyarul Bábelben

Tegnap találtam. Hátha akad más is, akinek új.

http://www.magyarulbabelben.net/

Fűri Rajmond Árnyjáték

Csak a fényt kell jól beállítani, és a vásznat sem árt a megfelelő helyére elhelyezni. Akkor a képek élesek lesznek, és a figurák körvonalai sem mosódnak el a rosszul kimért távolság miatt.

A mozgatáshoz kellenek az előkészületek, és azokból bőven akad.

Az átlényegülést így sem lesz könnyű elérni, ami nélkül hatástalan marad a játék.

Nincs más eszköz, mint a hang, amivel létrejöhet a kifejezés, a megjelenítés, a nézőkben pedig az azonosulás. Meg, természetesen, a mozgás.

Talán még a zene segíthet. Vele akármit megidézhetünk, de biztosan felerősítünk, és még inkább létrejöhet a láthatatlan érintés, vagy a nehezen elutasítható vonzás, amikor megváltozik a levegővétel, és aprókat mozognak a végtagok, szinte önkéntelenül. A gondolatokban pedig tompul az ellenőrzés, amelynek a helyét átveszi az óvatos odaadás, a saját történet felidézésével, és a vágyak tüzének élesztgetésével.

De ez már maga lenne a kész élvezet, és azzal érdemes óvatosnak lennünk.

A jeleneteket a fény színei is megkülönböztethetik. Utalnak a hangulatokra, bár az érzelmek átélését ilyen olcsón el nem érhetik.

Mindenkinek vannak saját képei, amiket az árnyak felidézhetnek? A látvány belülre hatol, és szerepet ajánl, mint minden játékban, ahol magának mondja a mesét az ember, miután elképzelte a jövőt, ahová juthat, ha elindul egy cél felé?

És játszhat az ember csak magának, minden szerepet felvállalva, ahogy a sírásban és a nevetésben véghezviheti ezt?

És amikor egyszerre sír és nevet, akkor azt mivel érheti el?

Például eszébe jutnak az eltávozásai.

Csak maga mellett akarta tudni a lányt, és semmi mást nem akart ezen kívül, mint látni az arcát, és az arcán a mosolyát. És megérinteni, persze, feltétlenül, aztán pedig már csak ez az érintés érdekelte, és egyre gyakrabban, és egyre közelebbről, illetve egyre szorosabban.

Aztán azt csak sejtette, hogy ezzel megváltozik ő maga is, és inkább lesz a lány, mint aki eddigi önmaga volt, valahogy úgy, ahogy az a mosoly nevetéssé változik a lányon, és neki nem kell mást tennie, csak ezt a nevetést kiváltania, hogy ezt hallja, csak ezt hallja. Mindig ezt hallja.

Amikor elutasítást kapott, akkor rá kellett jönnie, hogy milyen nagy dolgot is várt ő el a lánytól, amit nem lehet „csak úgy”, olyan egy-kettőre valakinek megkapnia. Mosolyból nevetés az egyik legdrágább dolog, amit kérhet egy férfi egy nőtől, és ezt lehet, hogy előbb meg kell tanulnia. Vagy valamit meg kell tanulnia ahhoz, hogy megkaphassa a nevetést a mosoly után. Ez volt a gondolata, ami a lemondás fájdalma mellett eszébe jutott. Nem értette, de el kellett fogadnia, hogy a vágya megvalósíthatatlan.

Pedig hányszor hallotta és olvasta, hogy a nők azt a férfit kedvelik, aki képes őket felvidítani.

Sokkal később jutott eszébe, hogy egész történet, mondhatjuk, hogy az egész élet kezdődik úgy, ahogy ő szerette volna, és akkor már nem csak egy emberről szólna a folytatás, ha jól értette, hanem ki tudja hányról.

És a kezdet csak annyi, hogy felzeng egy női nevetés, esetleg egy öröm hangja, és ő, a férfi csak erre vágyik, és mindig ezt szereti hallani, újra és megint újra.

És ez volt az, amit nem tudhatott, és ami az egész folytatást elérhetetlenné tette a számára.

Az ügyfeleinek évekkel később tette fel a kérdést, nagyon direkt formában, hogy értsék, és félre ne értsék: „mi jobb egy nőnél?”

Nagyokat derült a válaszokon, amikor volt, aki mai klasszikusokat idézett, és a fizikai teljesítményből eredő – finoman szólva – élményt említett, vagy tájékozatlannak mondta magát, és tőle várta a választ, mondván, hogy nem akar kérdezz-feleleket játszani hivatalos ügyben.

Nem tudta eldönteni, hogy katartikus-e a válasz fogadtatása részükről, amikor azt mondta, hogy „egy másik nő”.

A nő ügyfeleknél a változat el sem hangozhatott. A kérdést egyszerűen nem lehetett feltenni.

Leszerelték a nők, mielőtt kérdezhette volna őket, és előhozakodtak a közhellyel, ami „az ördögnél egy fokkal legyen szebb” követelményre vonatkozott.

A második távozásáról csak évek múltán alkotott magának megfelelő képet, amikor túl volt a nagy választásokon, és amikor álmai figyelmeztették arra, hogy az a bizonyos „egész történet” vagy „egész élet” lehet, hogy a szerencsével is felépíthető, de sokkal jobb, ha az ember előre tudja, hogy mire vállalkozik, amikor abba a helyzetbe kerül, hogy döntenie kell.

Az nem a szerencséhez tartozik, hogy a mosolyra és a nevetésre emlékezett, és úgy vélte, hogy a kívánságból – vagy a vágyból - felépíteni a sorsát ilyen aprósággal lehet és kell elkezdeni.

Arra is csak sokkal később jött rá, hogy a nevetést megkapta már egy nőtől.

A második távozását észre sem vette, amikor bekövetkezett.

Járta a helyeket, ahol a kérdéseire választ remélhetett, és azt sem értette, hogy miért kérdez, amint arról sem volt tudása, hogy mit is szeretne valójában megtudni.

Gyerekként volt tisztában azzal, hogy élete jelentős idejét a szülei nélkül kell leélnie, hiszen amikor anyja egy iskolai szünetben behozta utána az otthon felejtett tízóraiját, akkor az osztálytársa azt mondta neki, hogy „te, figyelj, itt van a nagymamád”.

De azt már nem gondolhatta végig, hogy ő keres valamit, amikor belefog dolgokba, amikbe nem biztos, hogy csak úgy, minden következmény nélkül bele lehet kezdeni, mondván, legfeljebb abbahagyjuk, és kezdünk valami mást.

Hogy saját magát keresi, azt másnak kellett a szemébe mondania.

Még szerencse, hogy erről maga is így gondolkodott.

Amit otthagyott ez alkalommal, az fontos lett volna a számára.

Az is inkább kedvező, hogy úgy távozott el ezúttal, hogy nem tudott valójában egy mozdulatot sem tenni onnan, ahol éppen állt.

Igen, saját magát az ember nem hagyhatja el egy laza eltávozással. Ha akarja sem képes rá, mert ez a „saját maga” megy vele, és nem hagyja magát elhagyni, lerázni.

Legfeljebb az álmokkal szólal néha fel, hogy jó lenne figyelnie saját magára is, ahogy ez vele is történt.

Kiderült ugyanis, hogy neki kell megszereznie és formába is öntenie az adatait az életének, amikkel nekiláthat az építkezésnek, hogy sorsa legyen, és ezt egyszerre kell minden feladata elvégzése közben teljesítenie.

Ez volt a távozásának az ára ezúttal.

Először be kellett látnia, hogy van, aki nem fogadja el úgy, ahogy van, míg másodszor a saját vágyát, a kívánságát kellett meglátnia, amely ott lapult benne, valahol mélyen, szótlanul, de befolyásolhatatlanul, szinte makacs következetességgel, és persze önfejűen, és követelve a saját igazsága elismerését, sőt, annak megvalósítását.

Apja mesélte, hogy a gazda egy késsel vágta fejbe, amikor kiscseléd volt, és valamit nem úgy csinált, ahogy elvárták tőle, és apja kijelentette a szüleinek, sírva, persze, hogy inkább meghal, de vissza nem megy ahhoz az emberhez többet dolgozni.

Az ő fejen vágását saját maga követte el, ráadásul úgy, hogy nem is tudott róla, mert valahol az igénye volt az, amely elkövette ezt az ütést, és neki saját magát kellett elhagynia, ami eleve lehetetlen.

Illetve volt már egy hasonló távozása saját magából vagy saját magától, csak akkor a kívánságait, amiket el kellett hagynia, amikről le kellett mondania, nem ő hozta létre, hanem azokat csak átvette, anélkül, hogy velük azonosult volna.

Pedig évek múltán megtanulta valamelyest az abbahagyott leckét, ami helyett inkább focizni ment, és az új tanulással, amiben saját magától leste el a megoldásokat, még jól is állt a kezében a hangszer.

Hol és hogyan tűnhetnek el a tudások, amikre oly nagy szükség van a sors építésénél? - tette fel a kérdést évek múltán magának, túl a sírásokon, kis mosollyal gondolva vissza a szerencse kizárására, meg az elvégzett munkára, amin minden múlott.

Elhagyott egy embert, aztán elhagyta saját magát, nem is egyszer, és elhagyott többeket, csapatokat, akikkel együtt nevetett és búslakodott, amikor éppen nevetni lehetett, vagy amikor valamin el lehetett keserednie az érintetteknek.

Az a jó az árnyjátékban, amikor magának játszik az ember, hogy előre tudja a megtörténteket, amiket azonnal el is játszik, meg azonnal értékel is, a közbeni folyamatos sírással és a vele egy időben történő nevetéssel, és a szerencsét is megjelenítheti, mondjuk egy szín megváltoztatásával, vagy a zene új hangulatával, és akkor a jövő alakításáról még nem is szóltunk.

Ami pedig nem más, mint az egész játék felkészítése arra, hogy bemutassa az ember annak, aki kíváncsi rá – már, persze, önmagán kívül -, hiszen ebben elgondolható az egész úgy, ahogy a mosolyból nevetés válhat, mégpedig ismerve a hozzá vezető utat, és a szükséges módszereket, azok után, hogy eltávozások vagy elhagyások sírásait eljátszottuk, és megállapodást kötöttünk a szerencsével, hogy segíthet a játékban, ha akar, miközben mi már inkább arra figyelünk, hogy a kívánságainkból, a vágyainkból hogyan is épül a hely, ahol a sorsot magunknak mi szabadon, előre, ki tudja milyen messzire nyúlóan megláthatjuk és meg is valósíthatjuk.

Veiszer Alinda riportja Bödőcs Tiborral

https://www.youtube.com/watch?v=ukLBGHvPhrc