Fűri Rajmond Ha...

Ha bementem volna, ezt kérdezem

évtizedek múltán, és a válaszomat,

mely mesebeli útjára indul,

józanságnak mondott öreg csapat

kezdi néha egyénileg, majd hahotázva

térdcsapkodással a középre tenni,

ahol mindenki jól látja, hogy ez

elszalasztott, igaz egyéni, történelmi

pillanatnak számít, amit ma már

nem ismételhet meg senki istenfia.

Színei és formái élettelenek.

Múltunk élősködőit kell etetni

a lehetséges magyarázatokkal,

és bizalom ősrengetege fog

magában örülni, véletlenül sem

látványosan, hogy vesztett csúcsokon

szikrázik a fény, s a bármikori

találkozásunk pontosan olyan,

mint lehetett volna az az egyetlen egy,

amelyet már sosem fogunk megvalósítani.

Fűri Mária Liturgia

Tegnap elfogták

Ma megfeszítik

Vasárnap feltámad

Emily Dickinson 192

Elég sok mindent írogatnak róla. Hogy bölcsődal, hogy a szerelemről... Azt is, hogy a költészet(éről) --  én ezt osztom.

Szegény kis Szív!

Hogy elfeledve?

Ezt sose bánd! Ezt sose bánd!

Büszke kis Szív!

Hogy elhagyatva?

Ne törődj vele, rá se ránts!

Törékeny Szív!

Én majd megóvlak --

Elhiszed-e? Elhiszed-e?

Vidám kis Szív --

Hajnalkorona!

Szél és Nap -- felhelyezi!

 Fordította: Fűri Mária

Poor little Heart!

Did they forget thee?

Then dinna care! Then dinna care!

Proud little Heart!

Did they forsake thee?

Be debonnaire! Be debonnaire!

Frail little Heart!

I would not break thee —

Could'st credit me? Could'st credit me?

Gay little Heart —

Like Morning Glory!

Wind and Sun — wilt thee array!

https://en.wikisource.org/wiki/Poor_little_Heart!

 

Fűri Rajmond: Nagyság

 

Az úgynevezett nagy pillanatok,
napok, hetek, hónapok, évek
kiveszni látszanak. Velük a nyugalom
is eltűnt, amióta szavakkal szokás
szinte azonnal beváló fenyegetést
tenni, és testőrrel sem biztonságos
sétánk az óváros terén.
Elmagyarázni már kevés, hogyan kell
megelőzni a romlást, amikor
akadozni látszik a jó élet ígérete.
Szépítkező nagyság omlott alá,
s a magát határozottnak tudó
idea helyén sértett indulattá válva
önbíráskodás jött elő,
felmérhetetlen fájdalma emlékét
elfelejtve. Hősből lett bőszült öngyilkossá.
Elképedésből nincs hiány, s ez érthető.
Harpagon s Richárd összenőhetett?
Gyógyszere van-e ennek? Az idő?
„Ki viszi át” a felírt pirulát,
s képes mondani olyan igazat,
melyben hinni tud, aki majdnem
eltemette örökkévaló életünket?
Megmaradt mindenünk egyébként.
El kell fogadnunk, hogy az alkalmazkodás
általános előadása
választ kell adjon gyermeki kérdésre:
ez a sok munka „mind mire való?”

Fűri Rajmond Türelmetlenül

Nem köszöntem, s most ezért vagyok bajban.

Kórházban nevelni felnőttet, amikor

nem gyerekjáték az orvosi munka,

és az idő nem csak pénz, de szűkre szabott!

Bukásom angyalé hogyan lehetne?

Távozáskor ismételnem is sikerült,

és, mint aki nincs is jelen, arcomra

megbánásnak semmilyen jele ki nem ült.

Ősz és kopasz fejem nem volt kirívó

pedig, s kértem is először bocsánatot.

Társaim, a betegek rám köszöntek,

ami, bevallom, megrendítően hatott.

Mit gondoljak ez alapján magamról?

Visszamehetnék kijavítani hibám?

Inkább belátom türelmetlenségem,

hogy ne kelljen szaladgálnom magam után.

Bara Anna döntések

ki tudja

mi járhatott anyja fejében

ahogy ültek egymás mellett

szótlanul

talán

réteken legelőkön járt

ütött kopott házuk szegénységét vágyta

még egyszer

anyja sóhaját

apja biztató tekintetét

vagy legyőzni a távolságot amit

a múlt s jelen között egy

országhatár szakított ketté

vagy kitörölni azt a napot

amikor válaszút elé állították

gazdag nevelőszülőknél él tovább

az otthon nyomora helyett

nem volt kétséges

a huga soha nem bocsátotta meg

hogy maradt

őt akkor még vonzotta a gazdagság

ma sem döntene másképp

de lebeszélné róla a hugát is

Fűri Rajmond Álmok álma

Nálam járt az Álmok Álma az éjjel,

felvett az ölébe, s babusgatott.

Honnan tudott mindent rólam, az rejtély.

Kérte, hogy nyissunk ki pár ablakot.

Múltam házába vitt, és kézen fogva,

mint egy látogatót, úgy vezetett.

Bálteremben éppen estélyt tartottak.

Hol történt meg velem ilyen eset?

Hagyjam magam, most nem kell gondolkodni,

élvezzem inkább a hangulatot,

mondta, és eltűnt mint kámfor, oly gyorsan.

Táncoltak ott elegáns alakok.

Megszólítottam régi ismerősöm.

Fél talán? Most ne legyen szomorú.

Emlékszik arra a régi estére?

Hogyne. Még lány voltam, s maga fiú.

Táncba vittem, alkalmas a pillanat

mozgással oldani fel a zavart,

mit bevallani magamnak sem mertem.

Sejteném bár az emlék mit akart.

Kedvessége döbbentett rá: hát persze!

Ígéret ez csupán, nem a való.

Szédülhetek. Megvalósulhat minden

kívánság, és közte az ama jó.

Úgy szerettünk, ahogy akkor akartunk,

s máris láttam mi lesz majd a jövő.

Megfogadtam a tanácsot: csak vágytam,

nem bánva mi lesz a következő.

Gyors ébredés szakíthatott ki onnan.

Felismerés döbbentett rá: muszáj

gondolkodni amikor él az ember,

és csak álom, hogyha semmi se fáj.

Álmok Álma! Fogadd hálám! Megérte

táncolni, és tudni: a vágy zene,

mit komponál magának, és megértve

szárnyalni tud a nappal gyermeke.

Emily Dickinson We don't cry — Tim and I, 196

Tim és én -- nem sír ám,
Két nagyokos --
De ajtót reteszel --
Barát se most! --

Ezután bátor arcot
Kezébe rejt --
Tim és én -- nem sír ám --
De mellet ver --

Álmodik -- ő és én -- ?
S az álmuk mély?
Csak lecsukják szemük,
Milyen a vég --

Tim -- egy kis házra lel --
Jajj! Messze fönn!
Csak reszket -- Tim és én --
Könny! Ne ömölj! --

Tim -- zsolozsmát olvas --
Imádkozunk --
Tim és én -- keressük --
Hol az az út?

Lelkész mondja -- halsz, ha --
Itt az idő --
Tim is -- ha én -- igen
Én is -- ha ő

De hogy bonyolítsuk --
S ha -- félénk -- Tim?
Uram, vígy el együtt --
Én -- "Tim" -- és Engem!

Fordította: Fűri Mária

We don't cry — Tim and I,
We are far too grand —
But we bolt the door tight
To prevent a friend —

Then we hide our brave face
Deep in our hand —
Not to cry — Tim and I —
We are far too grand —

Nor to dream — he and me —
Do we condescend —
We just shut our brown eye
To see to the end —

Tim — see Cottages —
But, Oh, so high!
Then — we shake — Tim and I —
And lest I — cry —

Tim — reads a little Hymn —
And we both pray —
Please, Sir, I and Tim —
Always lost the way!

We must die — by and by —
Clergymen say —
Tim — shall — if I — do —
I — too — if he —

How shall we arrange it —
Tim — was — so — shy?
Take us simultaneous — Lord —
I — "Tim" — and Me!

https://en.wikisource.org/wiki/ We_don%27t_cry_%E2%80%94_Tim_and_I,

Felütés Fűri Mária Válasz Fűri Rajmond

Felütés

Kijev, Harkov, Leningrád, Moszkva. Ez volt az útvonalunk. Tanulmányi kirándulásnak nevezett ismerkedés volt egy óriási országgal, aminek a méretei felfoghatatlanok és szinte sokkolóak voltak. Barátságok, sőt szerelmek kötődtek a két egyetemista csoport között. Harkovban szeretettel mutattak egy ukrán leányzót, hogy ő ukrán. Ma sem értem, miért volt az szenzáció, hiszen Harkov Ukrajnához tartozott. Kevesebben voltak az egyetemisták között ukránok? Mert úgy rémlik, egy harkovi csapat volt a testvérévfolyam. Jól éreztem magam köztük, jó bulik voltak, de szorosabb kapcsolatot nem  alakítottam ki senkivel. Vajon mi lett velük, hogy széledtek széjjel, hova kerültek, és hol vannak most a háború idején. Az akkori Harkov és Kijev romokban. És ez borzasztó.

 Válasz

 "Az én apám katona.

Engem nem ver meg soha.

De, ha jön az ellenség,

ellátja a mindenét.

Én nékem is tankot vett.

Hogyha kell, majd segítek."

Első osztályos korunkban szüleink jelenlétében tartottunk bemutatót, demonstrálva  tudásunk fejlődését. Verset mondtunk, a szakaszokat  váltogatva. Így jutott rám ez a rész, tudva apám foglalkozását. Mindez 1955-ben, valamikor június elején történhetett. Nagyapáimnak fényképük volt  katonai szolgálatukról. Tüzérként védték a hazát, az egyik kicsit korábban, de közel a XX. század fordulójához mindketten. Focicsapatom a Honvéd lett, a "nagy Honvéd", Puskással, Bozsikkal, Kocsissal, Grosiccsal és a többiekkel. Miután egy díszszemléről is tudtam, amin apám rohamsisakban menetelt, és beszámolt a felkészüléséről, az izgalmáról, a dicsőségről, hogy ott lehetett, majdnem természetes lett, hogy az Április 4-ei díszszemléket mindig büszkeséggel néztem végig. Ahogy a szovjetek November 7-ei parádéit is. Majd láttam a francia csapatok felvonulását De Gaulle elnök előtt, és az angolok menetét valamilyen királyi ünnepükön. Mit mondjak? Éppen úgy lekötöttek a begyakorolt együttmozgás látványosságai, mint a zenekarok indulói, vagy a vadászgépek kötelékei, amiket a levegőben látni lehetett. A királyi gárda őrségváltására elvitt a barátunk minket Stockholmban, és végigálltuk a kékkabátosok lovas bemutatóját. Aztán a fegyverarzenálok használata elbizonytalanított. Kivéve az "Acél kupola" - ha jól tudom a nevét - működése, amely egy országot, a városokat az embereket védeni volt hivatott, és szerencsére nem sikertelenül.

Két ember ellenségeskedését meg kellett tapasztalnom, ha csak utólag is, amikor vitájuk túljutott az eltűrhető sérelmeken, és a törvénynek kellett a helyreállításról gondoskodnia.

Egyszer voltam "békebíró", amikor a "kótyagos" ellenfelek felbuzdultak a saját igazuktól, és késznek mutatkoztak érte tettlegesen is kiállni.

Sikerült leszerelni az indulatosságukat, és mehettünk aludni.

Az ilyen kölcsönös vádak igazát egy kivülálló, egy harmadik fél aligha mérheti fel, ahogy arra sem nagyon van módja, hogy ismerje mindazt, amely a "kard ki kard" helyzethez vezetett. Történelmi példa a franciák és a németek megbékélése, két világháborút követően, borzalmak sorozatát elszenvedve mindkét oldalon. Annyit tehet a szemtanú, hogy azonosul az egyik és a másik érzésével is, anélkül, hogy vállalná a közöttük lévő mértékbeli különbség megállapítását. Kiindulása kell legyen: egyetlen emberi sérelem is sok ahhoz, hogy egymásról rosszat gondoljunk, netán ártalomra készüljünk.

A bíróság, a törvény "ereje", tekintélye adott. Érvényre juttatása igényelhet fizikai erőt.

Csak akkor mi ez az erő, amikor államok kerülnek szembe egymással, és "gépezetek" jönnek működésbe, hogy kikényszerítsék azt, ami csak fájdalom - tragédiák - okozásával érhető el?

Fűri Rajmond Laborban

Nincs köszönés. Nagy itt a csend.

Bűnről szól a beutaló?

Hányra küldték? Ez hangzik el,

pedig kedves az ápoló.

Mint a gyárban: futószalag,

kiszámított a mozdulat.

Pakolja le, üljön ide.

Nem nagyon fáj. Pár pillanat.

Tényleg nem fájt. Megköszönöm.

Bájos nő a szakápoló.

Hogyha volna ügyfélkapu,

az eredmény nyomtatható.

Mi itt a baj? Kevés a pénz?

Vagy a norma nagyon magas?

Harctér fölött üres az ég?

Nem mondhatni, hogy „madaras”.

Nem beszélünk. A szemeink

számára sincs találkozás.

Járvány szedi áldozatát.

Az élet csak várakozás.

Kinn az eső szinte zuhog.

Áldást kap az őszi vetés.

Az életnek mennie kell.

Folytonos a nyűg. Most nehéz.

Fűri Rajmund Juggler/Zsonglőr

 

https://www.saatchiart.com/art/Drawing-

Juggler/1871663/8814529/view

Szilágyi Erzsébet Folyóparton

az augusztusi nyárban
nyújtóztunk a fövenyes
Dunánál
szél se rebbent

nagyobbacska kőre
hajtottuk ruhánkat
bordó köpenyem

felettünk a halványkék ég
békét sugárzott
egy zöld ág rámhajolt

ês akkor hirtelen
kilegelt a víz
ês mint mohó éhes állat
sodorta mindenünk
szatyromat, ruhánkat

ugrottam utánuk
ár ellenében
nagy karcsapásokkal
a tolvajt utolértem

kihúztam a partra
táskám minden kinccsel
némi vizes pénz benn
meg a kis ház kulcsa:
menekvésem

dokk.hu

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Január

Jéghályogos, nyitott, meredt szem

a téltől megdermedt folyó.

Békéltető, fehér kezével

Most fogja le puhán a hó.

Varjak gyűrött, fekete leplét

Szürke égig lebbenti a szél;

A Nap vöröslik csak a krétarajzon,

Más minden szürke, fekete, fehér.

Felütés, válasz

Felütés: Fűri Mária

Láttam egyszer Indira Gandhival egy riportot. És láttam ugyanezt a riportot megvágva. Mintha nem is ugyanaz az ember beszélne, annyira más volt a kettő. Sokkoló tapasztalat volt, amit végül nem tudtam kamatoztatni.

A nyilvánvaló szándékosság mellett létezik egy másik, bonyolultabb jelenség. A gondolataink száz százalékosan nem képezhetők le. Még nagyon direkt és egyértelmű kimondás esetén is félreértések özöne az eredmény, mert az emberek nem a kimondott-ra, hanem saját gondolataikra válaszolnak, saját érdekeiknek megfelelően, így a párbeszéd esélye, mondhatni bárkivel, reménytelen. Ezért lehet létjogosultsága, egy eleve az értelmetlent megcélozó művészi koncepciónak. 

Válasz: Fűri Rajmond

A személyes beszélgetés reménykeltő lehet. Amikor a kimondottakat érteni segítségért fordulhatunk a közlőhöz, és - feltehetően - tisztázhatóak az esetleges félreértések. Ami tényleg figyelmeztető, az az önállóságunk és annak ösztönös védelme. Világunk megoszthatatlan, bár kitalálható is, ahogy képesek vagyunk ráérezni egymásra. Merthogy alapjában nagyon "azonosak" vagyunk. A kívánságaink viszont teljesen egyéniek, és ezáltal megoszthatatlanok és elfogadhatatlanok. Innentől kezdve pedig jönnek a "végtelen történetek", amelyekhez nem is nagyon kell ragaszkodnunk, hiszen annyira egyek velünk. Hogy aztán - Ady-val szólva - "szeretnénk, ha szeretnének", az olyan érdek, amely képes felülírni a különbözőségeinket és a félreértéseinket.

Amelyet - a szeretet utáni vágyat - megelőzhet az is, amiről tudhatunk: "szeretni is szeretünk". Szeretetet adni először, és anélkül, hogy eszünkbe jutna a viszonzás igénye. Merthogy, ha igaz, innentől kezdve már nem az eltérések, a meg-nem-értések lesznek a fontosak, hanem az, amit azonosan vagy hasonlóan érzünk és gondolunk. Az már közel van a megértéshez is, ha jól vélekedem. Ennek ismerete megér egy újabb eszmefuttatást.

Fűri Rajmond Apám, anyám

 Bronz. Öntő Varga Imre

Fűri Rajmond Most a fejek

Most a fejek, most a fejek!

Elkészültek!

Értük megyek.

Mint a gyerek, mint a gyerek.

Rohan. Hajtja

igyekezet.

Újra látni, újra fogni,

mind a kettőt

babusgatni.

Bronzok lettek, nem kemény sár.

Örökkéva-

lóságuk jár

nekik. Végre, hogy elérték.

Hála Neked

Szívmelegség!

Fut az idő, vár a vonat,

hozom őket.

A gondolat

nem is lehet már sebesebb.

Várjál Karcag!

Megyek, megyek.

Tekintetekből élek

felütés:

Tekintetekből élek

Tekintetektől fázom

Egy elcsípett tekintet

Ökoérzelmi lábnyom

Van mikor katasztrófa

Van mikor védőbástya

Gyakran repít előre

És még gyakrabban hátra 

Fűri Mária

válasz:

Fűri Rajmond

Gyermekem a tekinteted

ne pazarold semmiségre!

Mondtam neked, hogy naponta

szegezd magasra, az égre.

Visszanéz az előbb-utóbb,

s javad küldi, te csak kérjed.

Válogathatsz, mikor kérdez.

Mondd meg szépen, ki a férjed?

Egy mihaszna? Ejnye, ejnye!

Disznóként csak dagonyázik?

Kerüli a munkát, folyvást

részeg, és közben nótázik.

Szerelmes voltál angyalom,

s a szerelem elvakított.

Virágot, olyat szagol az,

ki amilyet leszakított.

Steszkó Juli Az öreg hegedű

Öreg, kopott hegedűtok.

Milyen is lehetne?

Némán fekszik, nem mozdulhat,

Bárhogy is szeretne.

Benne pihen a hegedű,

Nincs már semmi haszna.

Ütött-kopott régi hangszer,

Nem játszanak rajta.

Senki nincs ki kézbe venné

Nóta nélkül árva,

Milyen régen lakik a csönd

Húrjaiba zárva!

Nem születik újabb dallam

Hiába akarja.

Hosszú, múló évek csöndjét

Senki nem zavarja.

Felhő takarta az eget,

Egy csillag sem látszott

Mikor húrjain a vonó

Utoljára játszott.

Halkan csendült fel a dallam

Reményvesztett éjjel,

Elszökött a muzsikaszó,

Útra kelt a széllel.

Talán egy nap visszajövök-

Búcsúzóul súgta,

Megremegett a hegedű,

Szakadt minden húrja.

Erőtlenül földre hullt, mint

Szárnyaszegett lepke,

Meghalt benne minden dallam,

Megrepedt a lelke.

Fűri Rajmond Nem kell más szerencse

Valami készül,

valami kész van

közöttünk,

csak még láthatatlan.

Jó lenne tudni

keveset róla

legalább,

ha néhány mondatban.

Meglepetésre

örökké vágytunk,

az igaz.

Nem múlt a gyerekség.

Ünnep lesz? Sátor

épül a téren,

ahol az

árusok mindent

elosztogatnak.

Az a hír: ingyen.

Micsoda

örömünk ficánkol!

Ő érkezett meg?

Azt mondogatják

- mióta -

a kiválasztottak.

Várakozásban,

időpont nélkül,

az élet

nyugodt volt e tájon.

Most a cselekvés,

mi általános,

szaladgál,

mindegyre gyorsulva.

Sok a teendőnk.

Azért szeretni

tudunk jól.

Nem kell más szerencse.

Várady Szabolcs Dob

Valami  nekem is adatik itt,
valami csatt, valami csitt,
valami nekem is adatik itt,
valami valami valami valami
valami nekem is adatik itt.

Gyerekkoromban
dobot szerettem,
dobot szerettem volna,
de már elég elüldögélni csöndben,
a voltat és a volnát birtokolva,
nem csíp a bolha,
a csöndön túliak hívása csökken,
satöbbi nemkülönben.

Ott egy kevés,
itt egy kevés
körültekintő ténykedés.
Fázol, melegszel,
ülsz, állsz, lefekszel.

Hallod azonban?
Hallom azonban.

Mintha fatörzsön a csőr a lombban,
belül kopog a szó, kilobban,
fészkel benned, fészkelődik,
viszket egészen az agyvelődig.

Vakard, könyörgök, ahol nem érem,
vakard, vakard meg, kérem, kérem!
Iszonyu, de iszonyu, ha nem csinálod,
üsse kő, vérzik, elébe állok.
Nem ott, nem ott -- ott! OTT! Ott... 

Kötetben: De mennyire, Magvető

Hangfájl. Elmondja a szerző.

https://mail.google.com/mail/u/0?ui=2&ik=368b340dcd&attid=0.1&permmsgid=msg-f:1720581215303107447&th=17e0bb7fd15a0377&view=att&disp=safe