Szebeni Sándor A nap felé

Fekete zsák
zsugorított csillaggal
teletömve
felül hírességek hamva
üszkös imákkal
mikor a tavasz titkai
kinyílnak
lányaim elém hozzák 
díszítik rátűzött virággal
Égi körútját 
forogva járja a föld
végre mindenütt
felvirrad a világ
s benne az én világom
kapuját szélesre tárom
kőtuskós dombok ökle
itt nem rombol tovább
S ha majd a fény
feltámasztja
a tetszhalott igét
az elindul a nap felé
szárnyán önmagát kergeti
vele szállnak
egünk felhőfoszlányai
hulladék fényei
s minden hamis eskünk
romlásunk
felszívódott mérgei