Kertész Éva „Munkás”

Most, amikor elhatároztam, hogy nem leszek többé a cigaretta rabja, eszembe jutott, hogyan kezdődött.

Tizenkilenc évesen egy nagy gyógyszergyár megbecsült és értelmes munkát végző dolgozója voltam. Az akkori szóhasználat szerint „középkáderré”képeztek ki. Ez azelőtt történt, hogy elkezdtem volna az egyetemet. Sokan nem is értették, hogy miért akarom ezt a munkát, és a jónak számító fizetést felcserélni a továbbtanulással. Talán az egyetemi életre vágytam, és hogy egy kicsit kitoljam még a munkával járó felelősség vállalását. Mert óriási felelősség volt, sok minden függött tőlünk, akik a minőség ellenőrzését végeztük, gyártás előtt, közben és a végén is.

Annak idején a nagyon sok termék között egy, a vashiány pótlására, vagyis a vérszegénység gyógyítására alkalmas készítményt is gyártott a gyógyszergyár. Ezt a vasbor nevezetű sötétbarna színű folyadékot is mi ellenőriztük, gyártás közben. Feljött az üzemből két munkás egy kis üveggel. Hogy miért kellett ehhez két ember, ezt akkor sem értettem, de így legalább fiúk is voltak időnként a biológiai egyensúlyt tekintve teljesen deformálódott osztályunkon. Sokszor, majdnem egy órán át tartó beszélgetés, flörtölés és udvarlási kezdemények kísérték az egyébként két perces vizsgálatainkat. A polcon ott volt a vegyszerek között a tömény alkohol is. A fiúk, miután vége volt a mérésnek, a néhány centiliteres edénykékben lévő vasborba löttyintettek egy keveset az alkoholból és felhajtották. Ezt aztán többször megismételték, hiszen az üzemből felhozott üvegben volt még vasbor. És ha már így együtt voltunk, rágyújtottak egy Munkás vagy egy Kossuth cigarettára. Kínáltak engem is, de én nem ittam és nem kértem a cigiből sem. A találkozások rendszeresek voltak, az üzem folyamatosan gyártott, a fiúk minden nap jöttek. Beszélgettünk és egyszer elmondták a véleményüket rólam is. Hogy én egy elkényeztetett úrilány vagyok, aki nem iszik, nem dohányzik, és nem alkalmazkodik a gyárhoz. Ezt a véleményt hatalmas sértésként éltem meg, arról nem beszélve, hogy nem volt igaz. Egyedüli gyerekként mindent megkaptam a szüleimtől, de voltak elvárásaik velem szemben. Nem kényeztettek el, az” úrilányság” pedig nem az én világom volt. Megbántottak és én jóvá akartam tenni. Tagja akartam lenni a csapatnak. Másnap, amikor cigarettával kínáltak, kértem egyet. Életem első cigarettája egy Munkás nevű szörnyűség volt. Azt sem tudtam, hogy kell szívni, köhögtem, fulladoztam, de hősiesen elszívtam és boldog voltam, mert befogadtak.  Néhány nap múlva vettem magamnak egy doboz Fecske-cigarettát. Arra már nem emlékszem, mikor váltam rendszeresen dohányzóvá, de a történet itt kezdődött.