Péter Béla négyévesen

a megannyi negyvenfokos lázálom bejuttatott

a ceglédi kórházba s anyuka fel-feltűnt olykor

ismeretlen fehér köpenyben s csodálkozva

bámultam hogy a többi gyerek is kap tőle teát

majd egyszer csak zöld sárga kasmírkendőben

mutatkozott a fehér köpeny helyett a lóden

kabátjában adta rám a sötétkék mackóalsómat

és felsőmet miközben halkan ismételgette, hogy

semmi baj most hazamegyünk öltözz szépen

semmi baj most hazamegyünk s én boldog örömmel

tettem eleget ennek a nyugtalan kérésnek s arra

gondoltam máris meggyógyultam s holnap már

joci barátommal játszhatok újra s anyuka a

kórteremből úgy ragadott el mint valami kincset

azon a késő októberi nyirkos estén s a vasútállomásnak

vette az irányt róva a kilométereket az arcunkba

csapkodó esőben a kossuth gimnázium kőtámos

vaskerítésénél aztán kimerülten ereszkedett le

hogy lekászálódjak görnyedő hátáról hogy szusszanjon

végre egy keveset amikor nagy robajjal elhúzott

mellettünk a törteli madzagvasút keskenyvágányú

mozdonya a maga két kocsijával s a kalauz réveteg

tekintetével ahogy bámult a félhomályból a teljesen

üres vagonból a baljós dübörgés anyuka szeméből

hideg könnyeket csalt elő s milyen érdekes ekkor

az én torkomba is gombóc költözött miközben az úton

lánctalpasok szörnyű zajjal tűntek fel a szürke 

macskakövön mire anyuka ölbe kapva futásnak eredt

egészen a vasútállomásig ahol a váró teremben izgatott

emberek  ruszkikról meg forradalomról beszéltek aztán 

álomba merültem és átaludtam  az éjszakát egészen

reggelig amikor apu nyugtalan tekintetére riadtam fel

forrás dokk