Fűri Mária Hátha

Hogy kedvellek, nem teszem majd a kirakatba.
Esténként leveszlek a polcról - ismerkedünk.
Remélem, nem unlak meg, és inkább adsz majd, mint elveszel.
Fenegyerek voltál, ez szokatlan volt akkoriban.
Ha nehezen is, eltűrtek azért.
Feleséged is lökött volt, azt mesélték.
Aki mesélte, sem él már.
Tegnap rájöttem, mennyire modern vagy,
És hogy van humorod.
Ez ma hiánycikk.
Furcsa ma ez a fajta humor,
Különös.
A szavak nem pontosan azt jelentik, amit jelentenek,
De mégis: fogható, felfogható.
Csak versbe szokatlan,
Nagyritkán színpadon hallani néha.
Felüdülés a kötelező dagályosság idején.
Szóval, most kedvellek.
De tudod, annyi a tennivaló,
És a fejem ezerfele van.
De leveszlek néha a polcról,
És egy kicsit biztosan beléd olvasok -
Többhöz nem lesz türelmem, előre tudom.
Akit szeretünk, az is érdektelen,
Ha túl sok az inger,
Vagy épp túl kevés.
Az irodalom iroda lom, ha túl sokan írnak.
Mindenki alkot, rendjén van ez így,
Csak így elsikkadnak a jók.
Téged is véletlenül olvastalak el,
Pontosabban: véletlenül meghallgattam valamit,
Pedig már régóta ott vagy a polcon.
Nekem adtak, és örültem is neked, hidd el,
És mégis, csak beléd lapoztam egyszer - kétszer,
De most, hogy látom, van humorod,
Sajátos, furcsa humor,
Hátha nem csak szándék marad,
Hogy közelebbi viszonyba kerüljünk.
Tudod az életben minden feltételes mód,
És a hátha alapszó.