Francesco de Orellana Közös ügy(etlenkedés)eink

1. Házkontártempó

A célok elköltöztek
Nem adtak meg új címet
Az értelmet se keresd
Az soha nem lakott itt
Csak aludni járt vissza
De már azt se láttuk rég
Lehet meg sem ismernénk

2.  Túlfeszültség

Mindenki érintésre robban
De sokszor már annyi sem kell
Kerestük az ellenséget
Megtaláltuk mert mi vagyunk

Árkot ástunk
Hogy megvédjen
Bennünk van már
Nagyon mélyen

Falat húztunk
Sosem véd meg
Csak körülzár
Már túl vastag

Utáljuk ami nem olyan
Azt is ami ugyanolyan
Utáljunk mindent ami jobb
És minden mást ami rosszabb

3. Közösségleépítés

Én zavaros vagyok
Te zavaros vagy
Őt meg elzavarjuk

Én tudom hogy igazad van
De nem érdekel
Te tudod hogy igazam van
De nem hiszed el
Ő tudja hogy nincs igazunk
De őt már elzavartuk

Nem értem amit mondasz
Igazából nem is hallom
Nem érted amit mondok
Mert nem is figyelsz
Ő értette amit mondunk
Ezért zavartuk el

Most körbeforgunk
És forgatunk
Betartunk és tartozunk
De nem össze

Mert mindig mindenki más
Mindig mindenki más
Mindenki más
Más
A
...

4. Legbelülről

Megfagyott
Felrobbant
Mindenhol
Darabok
Mindegyik
Én vagyok
Vagy inkább
Mi vagyunk
Mindenki
Elvérzik
De senki
Nem érzi
Mindenütt
Mi vagyunk
Vagy inkább
Én vagyok
Darabok
Mindenhol
Felrobbant
Megfagyok

Dezső Márton Liget tér

A Liget téren nincs liget,
és fák se nagyon vannak,
itt az ember nem hihet
a tér-nevezéktannak.

A Liget téren villamos
találkozik buszokkal,
ahogy hulló skicclapok
bizsergő látnokokkal.

A Liget téren – Jézusom! –
térítenének újra,
félrevonna félúton
egy Ébredjetek!-ultra.

Itt súlya van a szegeknek,
és jéghideg a jászol;
A Liget tér nem enged
el messzire magától.

Kötetben: Poltergeist, 2020.

Fűri Rajmond Hárman

Elfogultságom tudhatjátok, nem titok.

Mondandóm szinte semmi nektek,

pedig rátok többször is gondolok,

jóllehet egy ideje nem üzentek.

Élők vagytok, ahogy az élhet,

kinek emléke él, ami maradt,

s köztük örömök és félelmek,

meg a sokszor hallott, súlyos szavak.

Látni vélek harcot, mit vívtok,

és szülőtökön az ámuldozást.

Szándékot, amely békét munkál,

s büszkén hirdeti a mindent tudást.

Mának üzen minden munkátok,

bár nem egyformán, az azért igaz.

Szeretnélek titeket együtt látni,

s megérteni parancsaitokat.

Hogyan adtátok magatokat át?

Mintáitok ebben vajon ki volt?

Számon tart valaki benneteket,

vagy árnyék sem vagytok, tenyérnyi folt?

Ülnék a templomban, zsoltárja zengve.

Forró nyárban fut előletek a dolog.

Tartottatok akkor naponta rendet,

s voltatok tengely, amin a világ forog.

Próbálom kitalálni, mit mondanátok most,

amikor inog alattunk a lét.

Vagytok nekem három királynő.

Többen azt mondják rólatok: cseléd.

Steszkó Juli Rózsáim

Szívem közepébe
Rózsafát ültettem,
Nagy gonddal vigyáztam
Féltőn nevelgettem.

Őriztem és óvtam
Lelkem erejével,
Gyökerét tápláltam
Szívem melegével.

Csodáltam szépségét
Ámulatban tartott,
Gyönyörű rózsafám
Három ágat hajtott.

Egy tőről fakadnak
Mégis más hajtása,
Három csodás rózsa
Vörös, fehér, sárga.

Itt élnek lelkemben
Egymás közelében,
Gyémántként ragyognak
Szívem közepében.

Az élet értelmét
Ők jelentik nekem,
Árnyékkal és fénnyel
Töltik meg életem.

Érje bár zivatar
Vagy széltől sodródik,
Rózsám három ága
Egymásba fonódik.

Összekapaszkodnak
Egymást nem eresztik,
Harcukhoz az erőt
Szívükből merítik.

Isten ajándéka
Három hű virágom,
Édes boldogságom
Ezen a világon.

Lelküknek jóságát
Szívem mikor látja,
Olyankor úgy érzem
Nem élek hiába.

Mórotz Krisztina Vadló

Nem értettem  őt. Mindig azt mondta, látod így törd a sorokat. Szidott, amikor az átkozott vesszőket rossz helyre tettem. Tartsd a ritmust, a vers dallam! 5-7-5.  Valaki egy életet rászán, hogy a tökéletest megtalálja. Karámban élt, inkább vegetált egy kutyával, sérelmekkel, daccal. Volt szerelmünkkel, 1000 vers égetésével. Bezártad magad a betűk közé, a költő rab. Önmaga rabja fázós hajnalokon. Látod, a rozsdafarkú felriadt, rázza tollait a szép madár... Szárnyalj! - és te maradtál gyermekkorod emlékeivel. Engem barkák, kökények virágai, pitypang, a fű és a fák védenek, ahol imádkozni szoktam. Irigyelted a hajnal harmatát, a mohos erdőt és a vérvörös naplementét, a fák kérgét.

Hátrahagytam a lovakért mindent. Visszajövök, ha a levelek bíbor színbe öltöznek. Ősszel. 

Fehér volt és gyönyörű telivér, oldalán sajátos mintázatú nedves szőrfoltok - mind előre állnak, mintha fésűvel igazította volna meg a szél. A bordán és a horpaszon át. Pörgött a boxban, magát harapdálta. Öncsonkítás. Minden harapás dac, szeretethiány, idegesség. Rúgott és a szügyét csipkedte kínok közt. Lelövik - gondoltam. Akkor látta meg a mént. Dühödten rúgott, és másik térdre kényszerült. A mozgásigény miatt bolond, nem üli meg senki..

- Vidd, ha annyira kell! - nyers volt a hang - tudtam, hogy találkozunk egy napon. Megálmodtam, álmomban hívtál. Itt vagyok. 

- Vidd a recés képű öreghez! Azt beszélik, suttogó, aki ért a lovakhoz.

Különös ember. A Kalahári sivatagban lakik. Lovak és sivatag? Indián férfi és szűken mérte a szót. Őtszög formát készített a lónak, ahol sétálhatott. Napokig séta, órákon át. 

- Ülj le a karámba! Ne mozdulj, csak ülj lazán, a szagodat akarja megismerni. Beleleheltem az orrába, mikor ment le a nap.  Az öreg komoly maradt, de a szemeiben bujkált a nevetés. A ló olyan, mint a férfiak. Elmegy és visszatér. Nem tudod, merre vágtat. Meg kell tanulnod a csendjét, hogy ebben a csendben érezd, amit mond.A legszebb, legnemesebb lovak szeretnek igazán. Az első az igazi nekik, a többi gazda pótlék, aki enni ad. Hűek. 

Az öreg ekkor beszélt a legtöbbet. Nem törődöm vele, nem bírom, hogy nem ülhetek rá, hogy nem lehet az enyém a csöndje.  Kivittem, a sivatagban táncoltunk, a ló kezdte. Hosszúak az árnyak, fénymáz keretezte születésünket- órákon át szeretkeztünk, táncoltunk, az idő megállt a csillagok ragyogtak, mint hulló kövek. 

Órákon át tartott az őrület - vagy csak én hittem ezt. Teltek a napok és még mindig nem ülhettem fel rá. Akkor a tiéd, amikor ő akarja. Menj. adj neki nevet . Fagyöngy - ez az. Így hívnak ezentúl. Menj! - és nyersen elküldött. Itt az időd, ne nézz vissza! Orfeusz és Euridiké, - és kacagtam... Keress nyárfát rezegjen, a folyó partjához menjetek. 

Építs jurtát ... rezgőnyárfát keress, faragj nyeregkápát. Ha kiszárad a nyereg, fűzz bele zablát! Akkor mehetsz tovább. Te vagy a ló, és te a lovas. Állat és ember.  Meg kell tanulni az ember zamatát. 

Félreismertelek, szólt a recésképű.  Erős vagy, de itt nincs mese, önmagad kovácsa légy. Áldás! - és hazaindult asszonyához. 

Fél évet töltöttem a jurtában, míg a nyeregkápa ki nem száradt. Ismertem a csillagok járását. Hajamat fújta a szél. E csendben láttam a vadakat, villámot, jégesőt, áldott Napot. Utolsó napunkon elköszöntem a folyótól ... sírtam. 

Hazafelé ... 

Ekkor találkoztam Karvallyal. Nem vettem észre az utat, a fehér utat. Fagyöngy messze járt. Futott ...

Karvaly rámutatott az útra: vörös akár a vér, de jön az eső és elmossa. Ekkor kelt fel Aranyfény... Pogány daccal tárta ki mellét a fénynek, a fény árnyéka szemérme körül nedvesen futott. Danaé. Ez a neve az aranyfénynek. 

Csend volt. Megváltoztál - törte meg mint repedt körtét a csendet Karvaly. Vadló lettél. Mit gondoltál, hogy segítek neked? Vidd a lelked, és üdvözöld a Vén Tölgyet. Elalusznak arra már a kökörcsinek.

5-7-5 ? Dehogy, szóltál. Megértettél valamit. Embert, állatot, fényt, árnyékot, virágot, a kalászok aranyát nem sajátíthatod ki. Nem a tiéd a patak, nem a tiéd a Göncöl rúdja. Semmi nem a tiéd. Magad vagy egymagad.

Rúgd fel önmagad korlátait! Higgy a fák erejében, a férfi karjában, aki vár. Csendjét találod. 

Ekkor érted meg önmagad. Ismered hazád, házad, az embert, és mire megismerted, felejts el mindent, amit tanultál.

Engedd el azt, aki karjában tartott és érezted illatát. Ekkor írod le a tíz legigazabb mondatot. 

Ránéztem, hosszan repült - de nem nézett vissza.

Dr. Kocsis András (1919-2013), Fűri Rajmund: Mon ange

https://youtu.be/Q1qE1bv9X0I

Várkonyi Miklós Szöszmő

Jön a ping-win, csupa kellem,
mosolyogni el nem feled.
"Napsugaras tavasz-napon,
zöldre festett faasztalon
játszottam egy társam ellen."

"Erős volt az ellenfeled?"
kérdezi a fürge mongúz.
"A kitűzött érvek mellett
mindenképpen győznöm kellett,
hogy a nevem megtarthassam.
Koncentráltam szépen, lassan,
hogy ne legyek újra pong-lose."

Várkonyi Miklós Rinocérosz

Veszélyes a Rinocérosz:
ha egy vadász odacéloz,
megorrol a merénylőre.
Ökle nincsen, ám nem is kell:
ez a példány orral öklel.

Kocsmázik a Rinocérosz,
poharában szerény lőre.
Panaszkodik: nagy a córesz.
Decemberben nagyapó lesz,
s bár a balsors megacéloz,
a bajoktól egyelőre
nem véd más, csak vastag bőre.

„Ha a téli nagyszünetig
Rinó Roland megszületik…“
Szesztársai közbevetik:
„S ha kislány lesz? Az is lehet!“
Válaszol a megkérdezett,
akit éles logikája
spiccesen sem hagy magára:
„Leszek akkor nagymamája!"

Új esztendő köszöntő - vers: Kocsis Csaba - zene: Gál Csaba

https://youtu.be/YzKnX7wh6OQ

garai péter sándor mobilos skiccek

Nem nagyon aludtam hajnalban de amikor igen egy egyszeru bő olajos pastaval almodtam amiben kis ajokaval fokhagymaval peperoncinoval oreganoval kapri bogyoval a soban eltett felkockazott citromhejjal kezdek hozaadom a lazac konzervet. De most nem tudom a feles olajjal a konzerven mihez kezdek mert finoman atjarja a hal de nem a legjobb minosegu oliva esetleg lecsepegtetem a spagethi fozovizebe vagy felhasznalom? Ha a teszta aldente teszek a vizebol a szoszhoz majd beleszedem csipesszel a tesztat es osszeforgatom. Pecorino vagy parmezan forgaccsal bazsalokom levelekkel talalom

dec.18.

Ragaszkodom a formai kötöttségekhez a borravalóból mindig bort veszek

dec.17.

Egesz kicsi gyerek koromtol fogva utalom a mazsolat. Nem szeretem de azert megeszem. Megeszem es izlik

dec. 10.

Szép Ernő kardján az szerepel

hogy leben und leben lassen

dec. 8.

Lehet szeretnek egy botlatokovet nagyapamnak is. Rengeteg sok van budapesten de csak eggyel tobb is szamit. Nem az ujlipotban nem gazdag zsido kornyeken elt. Tudtommal az illatos ut kornyeken a ken utcaban volt peksege dedapamnak az o apjanak annakidejen. Arrol a kornyekrol hivhattak be munkaszolgalatra nem egyedulikent. A sargarez botlatokore kerulhetne hogy ujkrajnaban karpataljan szokott munkaszolgalatoskent beallt partizannak szabotalt es irtotta a nacikat a haboru utan hazatert es hosszu teljes eletet elt amig meg nem halt. Lehet egy kore fel se ferne mindez csak kettore

nov. 29.

Nem érzek szagokat. Mindig maszk van az orromon ha leveszem feltárul egy  ismeretlen elfeledett újvilág

nov. 25.

Azt mondta reggel a fopenztarosno hogy tegnap elzsidoztam a leszamolast es amikor visszakerdeztem hogy elzsidoztam akkor a szamra mutatott ahol a szamjegyek mind megvoltak csak a harmadik es a masodik tizedes jegyen allo szamokat felcsereltem igy szazharminc forinttal ados maradtam a fopenztarnak amit azon nyomban egyenlitettem es ha tudna ezenkivul mennyire el vagyok zsidozva lehet nagyobb bajom szarmazik az ugybol most ennyivel megusztam

nov. 3.

Megint másik trolibusz sofőr. Kopasz nagydarab szemüveges kissé áldozat daraboló sorozatgyilkos külső tipus. Jó reggelttel köszönök hangosan hogy halható legyen a szövetmaszk alól a plexi védő üveg mögött is és a napokban feltünt hogy mosolyogva visszaköszön a járművel beparkol elém a megállóba mintha várná ezt a kis kora reggeli interakciót. Az emberek szeretik a helyzeteket amikor emberszámba veszik őket. Szivetmelengető

okt. 30.

Fűri Rajmond Távolodó rét

Érzékelünk belőle valamit?

Csalóka kép, nem létező csupán,

amely, ha lenne, akkor sem vakít

olyat, ki nem néz semmiség után.

Összehasonlítani minek azt,

mit kéretlen megőrzésre hagy itt

valamikori döntés, és maraszt

egyedüllét egy rövid ideig?

Csak az indok ne lenne, hogy a szem

támasza időnként a gondolat,

és annak látomását dobja el,

ha az kábán, összevissza szalad.

Vagy megritkult volna a nyílt beszéd,

s nem hangzik köztünk az emberi szó?

Távolít az indulat, ha neszét

veszi, hogy készülhet valami jó?

Szapora lett a feltételezés,

mélyében bujkál fekete gyanú:

ellenségnek hogy jutna létezés,

hogyha velünk nem egy akaratú?

Márpedig a törvény, mi kötelez:

ősi, nemes, szívbéli és igaz.

Aki hozta, messze, előre néz,

és bátran kimondta, ki dolga az.

Mi összetart, az el nem különít,

legfeljebb, mikor burkolt mérgező.

Sokaknak ezért van, hogy nem virít

távolodó rét, virágos mező.

Fűri Mária Karácsonyi anzix

"Abban hiszek, hogy sosem leszek a régi."

Clavius tribunus

Szép film a Feltámadás. A Ben Hur-ban csak a római szálat szerettem, a leprás nő-hősök csodálatos gyógyulása 'testidegen', hiteltelenül lóg a történeten. De a Feltámadásban a két szál összeér. Clavius a kötelességtudó római, aki mindent teljesít, amit rábíznak, mégis, keres valamit. A találkozása Jézussal és a tanítványokkal azért szakrális, mert valami szerethetőt él át. Egy másik viszonyrendszerrel szembesül, nem azzal, amihez hozzászokott. Ez után az élmény után elhiszi - velünk együtt - a csodákat. A csodálatos halszaporítást, a leprás gyógyulását, a mennybemenetelt. Mégsem válik feltétel nélküli hívővé: a mottó fejezi ki, amit érez, és ez közel áll hozzánk. Mert a mai ember hite esetleges. Kételyek vannak akkor is, ha van megérintődés. Ezért érzi közel magához Clavius tribunust. 

(Szemben egyes visszaolvasott kritikákkal, nekem minden színészválasztás telitalálat, beleértve a fő- és mellékszereplőket egyaránt.)

Kolozsvári-Donkó Rebeka "Kedves három királyok!"

 

Thomas Hardy Az ökrök

Tizenkettő, karácsony éj! --
"És letérdelnek ők"
Egy idősebb családtag így regélt;
Ültünk a kandalló előtt.

Láttuk a szelíd teremtményeket,
Lakhelyük szalmás akol
S közülünk senki sem kételkedett,
Hogy mindegyik térdre borult.

Ez egy régimódi mese,
Ilyet ki hinne már?
De ha valaki szólna, "Gyere!"
"Az ökör térden áll"

"Abban a karámban, a völgybe lenn! --
Gyerekként tudtuk azt"
Követném az éji sötétben,
Remélve, hogy igaz

Fordította: Fűri Mária

The Oxen

Christmas Eve, and twelve of the clock.

“Now they are all on their knees,”

An elder said as we sat in a flock

By the embers in hearthside ease.

We pictured the meek mild creatures where

They dwelt in their strawy pen,

Nor did it occur to one of us there

To doubt they were kneeling then.

So fair a fancy few would weave

In these years! Yet, I feel,

If someone said on Christmas Eve,

“Come; see the oxen kneel,

“In the lonely barton by yonder coomb

Our childhood used to know,”

I should go with him in the gloom,

Hoping it might be so.

https://www.poetryfoundation.org/poems/53215/the-oxen-56d232503c32d

Fűri Rajmond Álmodozunk

Úgy szánkóznék, ha volna hó,

odaát a dombon, Gulyán!

Dobálgatna az ugrató,

sajogna rajtam a ruhám.

Szlalomoznék a fák között,

meredek volt arra a kert.

Lánysikoly szólna: ütközött.

Ne féltsd! Az egy vagány haver.

Jégpálya sincs az udvaron,

nem szól keringő hangosan.

Hószállingózásban vajon

gondtalanságunk hol suhan?

Nagy Domb méláz magányosan,

koronáján fájó hiány.

Pincsit futtat óvatosan

oldalán aprócska leány.

Vihar nem kell, sem lavina,

nagy zimankó. Elég a hó.

Legyen fehér Föld paplana,

s bújj alája, égen lakó.

Fiad születése jön el,

ami nekünk Karácsonyunk.

Mutasd, te is itt vagy közel:

havat adj, s mi álmodozunk.

Kolozsvári-Donkó Rebeka Hal

 

Mórotz Krisztina látás

nem akarok ma nagy szavakat, ma szeretek, de úgy hogy ne tudj róla. ne érezd meg. itt várlak a rét legdélibb részén hajnal óta, és száll fel a pára. rajtam az az agyonmosott rózsaszín hálóing . mosolygok és elmondom a reggeli imát. mindig két sort többet kéne, hogy előbb itt legyél. vagy végig. szép ívű gerincem tartja  az anyaföldet. anyaföld mondom ki. de nem ő tart meg és ringatott álomba. Itt nincs kavics, tudtad, hogy a fák is alszanak? de igen lassan alszanak, nem figyelted meg, mikor a kérgüket összehúzzák magukon? lelassulva nem adnak energiát. de az első fénycsík az égen ébreszt hangtalanul.  pogány a dac amivel ébrednek, nincs Niké fa a győzelem ruhája elszakadt és mindig újabb redő ment utána.. nem tudom már  hol volt. Minden eltűnik egyszer. vajon milyen leszel ha meglátlak? a napnak melyik sugara ér el, hogy lassan a tenyerembe szórja magát? és mit eszek? távolabb kalász sok sok aranykalász, és közte álmos pipacsok öltöznek még pirosabba.. Hozzád a suttogás illik, egy sóhajtás, hogy gyere már. De te nem jössz... képeket tudok adni, és meséket. Soha ne hozz utánam könyvet, poharat, hozd magad álomittasan. és hazudj. én elhiszem. itt szeretnélek szeretni. reggeltől estig biciklizünk, arra amerre a nap jár, és nem nézzük miben botlunk el. mindegy az. kétszereplős a színdarab. Megjöttem szólsz halkan, zavarban vagyok. velocipéddel jöttem. Tudod az az új típus.  és nézel. majd nevetsz. Ez az első nézés épp mint a vadaknál eldönt mindent. de nem tudok szólni és elfelejtem, hogy a lábamon nincs cipő. picike,és el akarom dugni. világokon átívelő férfi. tudod milyen fura most úgy írni, hogy lehet, hogy nem is vagy, hogy nem tudom mi a kedvenc ételed, hogy mennyit iszol, alszol-e rendesen. hülye vagyok. és ha ráismersz magadra, és ha látlak nem éppen tisztán no mi lesz akkor? Haragudtam rád és kimentem a tóhoz, és azt akartam, hogy újból lila legyen az ég, a beleívelő napsugárral... az enyém vörös. ahogy esik bele a nap, bukik a tóba. Akkor bocsátottam meg. mert aznap ért össze a lélek kettőnkké. Vörössé és lilává. aznap szerettek az Istenek. Tudtam, hogy ez a vérvörös víz tisztít, nyugtat, és üzen... Öreg lelkeket ismertem meg a partján, mintha mindegyik álom volna. Neked minden kell, mosolygott Böbe, először a legnagyobb végül a kicsik, de fordítva kell, először a kicsi aztán a nagy.. persze ezt nem hiszed el, de éreztem  öreg lelkében a mamám illatát, és tudtam, hogy ezt a napot Isten nekem szánta, hogy ne csak egy narancstavat lássak. Hanem téged is ott ... Láttam a szemed amikor szavaltál. láttam az őzet benned, a vértest, láttam az országokat amiket jártál. Szerettelek és én ezt nem tudtam. Nem értettem, NEM! Semmit nem értettem, hát gyermek voltam? Ősöreg csenddel. Nem tudom mi tanított meg gondolkodni. és az összefüggéseket észrevenni. Látod? Megöregedtem, de mindjárt rácsapsz fiatalabb fenekemre.. Most veszem észre úgy a dolgokat, ahogy kellett volna látnom. hamis gyöngyökbe csavartam magam, amikor elvesztettelek az esőszagú szélben. De az illúzió vastag takaróját nem dobtam le, és egy zeneszerző mondta el úgy kell fényképezni, ha látsz egy fényt úgy fuss oda, mintha látnád újból a szerelmedet. (Aki akkor nem volt a tiéd) Figyeltem rá, és azt mondta látás. Ezen a szón elgondolkodtam. És tudtam úgy kell csinálnom, hogy patikamérlegen számolom az esőcseppeket, hát úgy kell, kiáltottam bele a szélbe . Mindennap fotóztam mindig más fényt vagy csak egy fatörzset óránként. Mert semmi sem álladó, ahogy azon a lábadon vékonyabbak a zokni szálai, amelyik lábad erősebben lép. Ahogy a nők melle sem egyforma.

Fűri Rajmond Láz

Annyi néven hívják. Mint mozgalom
valóban aktivizál. Belülről
jön késztetése, életösztön
serkent tettre, mihez megértő
módon közelít, tapasztalatok után,
jó szándékú, okos szakértő.
Hogyan is vonhatná ki belőle magát?
Néhány századnyi előzményt látni muszáj,
együtt a renddel, amely kontinensként
mozog forró bensőnk felett,
tektonikáját előttünk alig titkolva.

Értjük magunkat, megnyugtató módon,
vagy tünetünk egyszerű bagatell,
ahogy fáraóink ünnepi menetét
kísérte a szolgahad éljene,
és azóta változatlan törekedésünk
bebizonyítani, hogy azonos
rövidke, vágyakkal telt létünk?
Lázunkat, mely tagadhatatlan,
csillapítani nem tudja ígéret,
sem ünnepélyes esküvés, talán csak
önmagunk önkéntes örökbefogadása.

Emily Dickinson Mondd ki -- oldalról közelíts -- 1129

Mondd ki -- oldalról közelítsd --
Siker lesz az Igaz
Túl fényes gyenge örömnek
Ha szemben éri azt

Villámlást nem fél a gyerek,
Ha tanítója bölcs
Lassan ömöljön az Igaz
Másképpen megvakulsz

Fordította: Fűri Mária

Tell all the Truth but tell it slant —
Success in Circuit lies
Too bright for our infirm Delight
The Truth's superb surprise

As Lightning to the Children eased
With explanation kind
The Truth must dazzle gradually
Or every man be blind —

https://en.wikisource.org/wiki/Tell_all_the_Truth_but_tell_it_slant_%E2%80%94

KORÁL