Fűri Mária Babák

Óriás országban jártam
Az idő kastélyában
Elérhetetlen nagy babák
Hovatűnt eleganciák
Jólesett ez a látvány
Végre nem kiáltvány
Csak valami szép
Ami ép
Lelkületet ad
Építek belőle házat
Bennem a nagy babáknak
Azt nem bontja le senki
Le földrengés se dönti
Cipelem majd magammal
A sok óriás babát

Fűri Rajmond Festmény 11.

Boldogság nekünk ez az ünnep,

Megerősít minket a jó sorunk.

Ami munka van, most kitüntet

Mindnyájunkat, akik együtt vagyunk.

Megszolgáltuk, telve a tálak.

Csinosan áll rajtunk minden ruha.

Ereje legyen itt a párnak,

Akiknek ez a lakodalma.

Békesség közöttünk az élet,

Hitünknek létalapja szorgalom.

Ilyenkor, ha jön új ígéret,

Érkezhet hozzánk is a vigalom.

Aki most itt értünk dolgozgat,

Holnap annak nagyokat köszönünk,

S aki dudát fújva szolgáltat

Zenét, annak busásan fizetünk.

Ilyenkor vendégünk a béke,

Fáradásunkat felváltja tréfa.

Egy gondolat sincs, amely félve

A holnapi jó időre várna.

Bárányokká tudunk mi lenni,

A gyerek is biztonságban lehet.

Jó szomszéd itt mára mindenki,

Ehet, ihat, van miből, eleget.

Táncra kapunk, mikor az este

Óvatosan ablakunkon köszön.

Asszony, leány lesz megpörgetve,

Velük lehet teljes csak az öröm.

Hányszor fogunk rá emlékezni,

Hogy a földünk az éltető anyánk.

Az ő fia s lánya vagyunk mi,

Ki áldását bőkezűn ontja ránk.

Horváth Tivadar örömkert

titkaid ballagó elefántok
céljaid összeragasztott váza
végül meghalnak a tulipánok
és soha nem lesz testednek láza

oly szépek az emlék-negatívok
csendes az egykor robbanó világ
végül az küld el aki idehívott:
ha hervad is csodás minden virág

ott élsz tovább hol nincsenek lomok
körbevesznek majd édeni vének
a kertben jár hol nincsenek gyomok:
hol tiszta szép és szelíd az ének

Emily Dickinson Kocsim éjjel ha fut

Kocsim éjjel ha fut
Küllőt nem látok én
De csöpög az a láb
S tudom hogy körbe jár

Lábam alatt az ár --
Nem mindennapi út --
De minden út --
Ez is -- tisztásra ér

Van aki abbahagy --
Van aki föld alatt
Kap egy állást

Van, hogy egy dicső láb
Királyi kapun át
Lép, s talányt visszadob
Reád és rám

10

My wheel is in the dark!
I cannot see a spoke
Yet know its dripping feet
Go round and round.

My foot is on the Tide!
An unfrequented road —
Yet have all roads
A clearing at the end —

Some have resigned the Loom —
Some in the busy tomb
Find quaint employ —

Some with new — stately feet —
Pass royal through the gate —
Flinging the problem back
At you and I!

(Version 3)

https://en.wikisource.org/wiki/My_wheel_is_in_the_dark!

Tóth Gabriella Ciklus

Álom

Élesen megmaradt emlékezetemben egy visszatérő álom:

nagyanyám sírjára léptem, és magával húzott a mély. Csúf gnóm dörrent rám, ilyenkor felriadtam. Kínok kínja volt minden estém.

Egy éjszakán megjelent nagyanyám, lágy hangon ígérte, hogy mindig vigyázni fog rám.

Az ezt követő éjjelen a gnóm újból várt. Gyengéden megérintett, intett, hogy menjek vele.

Hosszú lépcsőn felvezetett a külvilágra. Gyönyörű, virágillatú liget tárult elém.

Boldogság fogott el, és csak szaladtam, szaladtam a zsenge füvön.

Palacsintasütő

Vasárnaponként férjem szüleinél ebédeltünk. Ahogy csillapodott éhségünk, egyre beszédesebbek lettek. Fiatalkorukról anekdotáztak.

Apósom sok évi ismeretség után megkérte anyósom kezét ezekkel a szavakkal: úgy szeretlek, hogy lehozom neked a Holdat palacsintasütőnek.

Jót nevetünk a mai napig rajta, pedig ők már nincsenek közöttünk.

Boszorkányok

A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Apám levente volt, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment haza. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt. Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Többé már nem félt a boszorkányoktól, hiába is riogatta bárki.

Macska

A macskák önfejűek és sértődékenyek. Egyik alkalommal simogatásra vágyott a cicám, de nem volt kedvem hozzá. Először kimászott a 4. emelet párkányára. Leparancsoltam, eloldalgott. Kis idő múlva vettem észre, hogy kitúrta a virágföldet a szőnyegpadlóra. Tudta, hogy ezért nagyon haragszom. Egy órányi duzzogás után ismét hozzám dörgölőzött. Mit tehettem, kibékültünk.

Hipp-hopp

Rokonlátogatásból gyalog mentünk hazafelé. Az út rossz állapotban, gidres-gödrös volt. Egy lyukba lépett hároméves kislányunk, elesett. Azt gondoltam, sírni fog. Ehelyett felpattant, nagyot dobbantott és hadarni kezdte: hoppá Jézus csizmája! Hipp-hopp hepe-hupa, pipi tolla pihe puha. Jót nevettünk.

Áldom anyósom nevét, mert őtőle tanulta.

A sámli

Apám boldogan hozott kislányomnak ajándékba egy maga készítette kis sámlit. Várta a hatást (mint a kisgyermek, úgy szomjazta a dicséretet). A masszív jószág sokat kibírt: volt szánkó, lovacska, kiskocsi. Mikor kinőtte gyermekem, a sámli először a konyha egy zugába, majd tatarozáskor a nyári konyhába került, ott is maradt. Sokáig szem elől tévesztettem, aztán nagytakarításkor megakadt rajta a tekintetem. Eszembe jutott tíz éve meghalt apám. A mosoly az arcán, ahogy nézte a sámlival játszó unokáját.

Lakásunk újra megbecsült tagja lett, valósággal ikon, amelyre már az én unokáim ülnek vagy játszanak vele lovacskásat.

Reklám

A '80-as években nagy divatja volt a KLG gyújtógyertyáról szóló reklámnak. Még a csapból is az folyt.

A motort szerelte párom, körülöttünk lábatlankodott leánykánk. Kíváncsian nézte az apja kezében lévő gyújtógyertyát. Apja megjegyezte, hogy nem jó. Erre megszólalt a kicsi oktató hangon: a motoj motojja KLG dújtódejta. Hja!

A szoknya

nadrágot hordó lány voltam. megszülettek már gyermekeim amikor anyám meglepett egy gyönyörű szoknyával. magasított derék bő fazon. karcsú voltam benne fellángolt hiúságom. viseltem akkor is amikor az oviba mentem gyermekeimért. egyik kezemben bevásárlótáska másikkal fiam kezét fogtam mellettünk haladt nagyobbacska lányom. zebrához értünk a szoknyámat fellebbentette a szél elengedtem a kicsi kezét. ő elindult a zebrán. fékcsikorgás pillanatnyi sokk. az autó vezetője türelmesen hagyta, hogy átérjünk mindhárman a járdára. a szoknyát a szekrény mélyébe süllyesztettem, soha többé nem vettem fel.

Fűri Rajmond Festmény 10.

Kiszolgáltatottak vagyunk mi,

Kiket kétségbe taszít a sötét.

Hová is tudhatnánk elfutni,

Amikor porba döf kegyetlen ég.

Száguldásunknak ez a vége,

S ami vagyunk, az immár csak a múlt.

Gerincünk bátor büszkesége

Törik: kíméletlen csapás lesújt.

Rémült szemünknek nincs látása,

De a fájdalmunk kérdezheti még:

Volna sorsunknak változása,

Vagy elkerülhetetlen ez a vég?

Hangunkból a bosszú hiányzik,

Hűségünk ily sorsot nem érdemelt.

Tekintve létünkre, az látszik,

Hogy voltunk, ki szabadon élni mert.

Teremtőjére néz, s hibáztat,

Mert mindezt látja, hisz itt van közel.

Mi retteg bennünk, az az állat,

Mert az életét most veszíti el.

Megérteni úgy sem tudhatja,

Milyen hatalmas tervnek része volt.

Szépsége s öröme kiadva,

És azokban sebes szélként loholt.

Témáinkat ma festett képen

Árnyalhatja valamiképp tudás?

Hiszen, mint öröksége, kérve

Intett az érzelmi felindulás.

Akkor kezdtünk egymásra nézni,

S a sorsunk közös volt: romantika.

Korunk Földje villámát féli,

S amit kutat: az Univerzuma.

William Butler Yeats A vándorló Aengus éneke

Mogyoróbokrokhoz indultam
Merthogy fejemben tűz égett
Mogyoróvesszőt metszettem
Fonalra fűztem csalétket
Sok fehér pille szárnyra kelt
Kihúnytak lepke-csillagok
A bogyót a folyóba ejtettem
S ni, ezüst pisztrángot fogott

Mikor a földre fektettem
S elmentem tüzet szítani
Valami zörrenést hallottam
Valaki nevem mondta ki
A hal egy gyönyörű lánnyá vált
Hajában almaszirmokkal
Nevem kimondta és futott
Szétfoszlott a fuvallattal

Lapályokon és dombokon
Vándoroltam, de öregen
Is felkutatom, hova ment
Kezét kezem közé veszem
Sétálok a dús fű között
Időtlen út, s a kéz szakaszt
Ezüst almát, mit ad a hold
Arany almát, mit ad a nap

Fordította Fűri Mária

The Song of Wandering Aengus

I went out to the hazel wood,
Because a fire was in my head,
And cut and peeled a hazel wand,
And hooked a berry to a thread;
And when white moths were on the wing,
And moth-like stars were flickering out,
I dropped the berry in a stream
And caught a little silver trout.

When I had laid it on the floor
I went to blow the fire a-flame,
But something rustled on the floor,
And someone called me by my name:
It had become a glimmering girl
With apple blossom in her hair
Who called me by my name and ran
And faded through the brightening air.

Though I am old with wandering
Through hollow lands and hilly lands,
I will find out where she has gone,
And kiss her lips and take her hands;
And walk among long dappled grass,
And pluck till time and times are done,
The silver apples of the moon,
The golden apples of the sun.

https://en.wikisource.org/wiki/The_Song_of_Wandering_Aengus

Dr Kocsis András Körös-parti vihar

Vihar jön – ront be hozzám lihegve
A szél a nádfalak közé.
Izzó villámdrót sötét felhőt
Fűz a tajtékzó víz fölé.

Homok repül. Levél száll. Sötét lesz.
Nyárfalombok fonákja csak fehér.
Futó lányok. Fehér bőrük kivillan.
Nyakukba fújta a zöld szoknyát a szél.

Emily Dickinson Nem volt ez meglepő

Nem volt ez meglepő --
Mondtam -- gondoltam --
Hogy fészket elfelejt
És majd szárnyat bont

Tágabb erdőt szel át --
Tarkább ágat vesz,
Modernebb Istenszót
Fülbe lélegez

Madárfióka volt --
Mi és ha -- talán
Mellemből egy darab
Volt, ami kivált?

Ez csak egy sztori volt --
Mi és ha így van
Koporsóféle volt
Belül a szívben?

Fordította: Fűri Mária

39

It did not surprise me —
So I said — or thought —
She will stir her pinions
And the nest forgot,

Traverse broader forests —
Build in gayer boughs,
Breathe in Ear more modern
God's old fashioned vows —

This was but a Birdling —
What and if it be
One within my bosom
Had departed me?

This was but a story —
What and if indeed
There were just such coffin
In the heart instead?

Fűri Rajmond Festmény 9.

Betölti ágyát a szépsége,

És felemelt keze hívogató.

Vagy tiltakozna, vággyal s félve,

Tudva, hogy ki lesz a látogató?

A remény oldja fel, mi benne

Egyre gyűlt csak, s lett súlyosan nehéz.

Jóslat zárját nyitná meg, s lenne

Számára a várt megmenekülés.

Az élet megállíthatatlan,

Ha hinni tud, kit sújt a félelem.

Mitől sérülne az ártatlan,

Mikor övé marad a szerelem?

Győzelem jön arany sugárral,

S ami oly édes, az egyesülés.

Arcán, látható mosolyában

Napjuk ragyog, s vár teremtőt, mi: ég.

Meddig tudhatunk úgy szeretni,

Hogy bennünk az egész élet szalad?

Két rész rohan egymást keresni,

Érezve inkább: együtt lesz szabad.

Vagy a megmentő szerepében

Egyiküké lehet a feladat,

S a másik, meglepetésképpen,

Magának is ajándékokat ad?

Itt fényes, gazdag pompájában

Örömünk vonzza a tekintetet.

Nézője ámul, s gondolkodhat:

Ilyen sokat ígérni hogy lehet?

Érteni kell, látszik a képen,

Hogy kettősünk együvé tartozik.

Régtől isteni s földi népen

Saját szenvedélye uralkodik.

Fűri Rajmond Festmény 8.

Hogy lehetne festője hangnak,

Különösen, ha égből száll ide?

Ki műveli, mezőn dalolgat,

Madárfütty, s ki hallja, szerelmese.

Nyár érlel ott. A gabonája

Szőkülni kezd, már szinte halovány.

Mezei virág egész bokra

Készül: gáláns szakítójára vár.

Az ég szelíd még. Vajon kékje,

Hogyan sötétül el hamarosan?

Felhő ív boldog közönsége

Jön közelebb, és kerekded suhan.

A dal vonz egyre csak magához,

Ellent nem állhat a szerető szív.

Nézőjét is szólítja, s áldoz

Bármit, önmagát is. Báj az, mi hív.

Felnövünk idővel. Tavaszra

Forróság köszönt, s érlelő sugár

Fest át lágyat súlyos aranyba.

Elvetett magunk megérik, s a szár

Fején majdnem barna a sapka,

Miből vad kasza után lesz kenyér.

Beválik akkor annak haszna,

Amit a fiatalságunk ígér.

Addig gyakran bujkál közöttünk

Csábítás, amely tanulnivaló.

Növekvő hévvel elidőzünk

Nálad Ámor, te dévaj nebuló.

Ki láthatná meg, hogy a vizsga

Mennyire nehéz? Amikor a láz

Nő és nő, és mi belobbantja,

Az végképp életre ragad: a nász.

Mórotz Krisztina Levél a mamáról

anyámnak egyszer nem tudom miért karácsony napján kellett függöny. ( és egy függönyön összeveszett apuval)

azóta nálam ilyen nincs, olyan van mint mamánál. :)

azok olyan klasszak voltak, minden cérna összekeveredett, és kis fehér gyertyák voltak a fán. és mama istentelenül hamisan énekelt, meg mesélt. istentisztelet hatkor... imádtuk, és utána volt a karácsony.

és a karácsonyfákat kivágták az új lakók.

anyuéké borzalmas volt, mert mindennek tip topnak kellett lennie. A lakásnak, a fának a kajáknak. egyszer hazafelé jöttünk és Marci elsírta magát, pár éves volt a kezében dömper nálam a többi játék meg az apjánál is, és elsírta magát, hangosan hogy rossz volt!

utána örült már itthon, de érezte a feszült légkört.

Imádtad volna. Károlynak mesélni kellett róluk.

és egy régi újságcikket mutattam neki... ő mindenkit meghallgatott. Elbeszélgetett a kéményseprővel, amellett hallgatta Laci nagybátyám fejtegetéseit CSÁTHRÓL!!! Szakácsnő volt, de tudta minden emberben hol a jó... azt hiszem most kellene élnie. Szerintem okos volt... de nem tanulhatott. Átlátta a dolgokat, mi kell egy tizenévesnek, szeretet, beszélgetés, zsidó orvos mentette meg az életét morfinista volt... hatalmas mesélő mama volt, ha hülye helyen laktunk, egy veszélyes útkereszteződés mellett, én nem egy karambolt láttam...... rohantunk akkor segíteni...míg jött a mentő stb. rendszer volt az életükben, és ez a rendszer erre a stroke kutató unoka, a papa mostoha unokatesója, mindenki emlékszik,. Örökké teli volt a ház. Érted? Télen sokat olvastunk kézimunkázott a Mama.. nála már február 12-én Lídia napkor tavasz volt... Papát mindig kihagyom, nagyon jó és csendes okos rendszerető férfi volt....imádta habókát aki hajnali ötkor keltett minket, jaj a Mariska! mindenhová elengedett a barátokkal, de néha nyarakon reggeltől estig fürödtünk. rengeteget dolgozott, de délután félóra pihenés kellett a szívnek, vagy olvasás. a fél falu nálunk volt. kámánné sírt 100 forintot kért, mert az uram iszik. csodálatos volt a kert... hatalmas lugas, és teteje is volt, kempingágy pokróc, estébe hajló beszélgetések.

hátul málnás az is nagy volt, virágok mindenféle gyümölcs. apu szokott kaszálni. Az árokban nem mert onnan szedett a Papa a nyulaknak füvet... Hol Joli jött, ő volt a műnő, se melle nem volt se foga, se haja mert rákos volt de kigyógyult.. így hát a parókáit próbálgattuk. én imádtam, míg Eszter valamiért utálta. és mindig giccseket hozott, ha a hülye férjétől beállított nyáron. a Marika aki 28 éves volt, sírva szokott átjönni, mert meg kellett keresni az Ottót, és addig a kicsikre mi vigyáztunk. a Tündéék is fiatalok voltak, ő is akkor jött amikor akart... :))

a Jóska bácsinak kapcákat varrt... meg a papa rosszabb zoknijait odaadta neki, mert a felesége nem törődött vele. Lidi nénizte 10 évvel volt fiatalabb mamánál. volt egy nyári konyhánk és egy nagyon vastag létránk, alatta maga hát kicsit odébb főzött vagy sütött. és hallgattuk a meséket. hogy miért kellett a zsidóknál lekapcsolni pénteken a villanyt. mesélt mici kecskéről, és hogy amikor meglátta hol lesz a fehér ház, akkor leült a bőröndre nézte a földdarabot és sírt, akkor írta le két bőrönddel, két gyerekkel a bombázások elől idejöttünk... és leírta... a koffer a két koffer megvan..Vasárnap istentisztelet, előtte megfőzött a Mama, és Habóka én mama templomba mentünk. Természetesen a lelkész is a barátunk volt, néha nekem kellett vigyáznom Orsira a kislányukra... Ott hallottam teológus hallgatókkal a Jézus Krisztus Szupersztárt. Imádtam őket. vasárnapi húsleves rántott csirke saláta, sütemény gyümölcs ja mellé köret ...abból hétfőre is maradt. Kedden volt a tésztás nap, a csikos. Mindig úgy gyúrt. szerdán főzelék csütörtökön mondjuk bukta, vagy aranygaluska, császármorzsa esetleg hal... emlékszem, hogy hiába volt forgótárcsás mosógép meg centrifuga, volt katlan a papa mint a tábortűznél alágyújtott, és forró vízben olyan sokáig mostak, de ott a papa is ugyanúgy.

Köszi, és a fecskék... ki kellett ám tárni a nyári konyha ablakát, és jöttek a fecskék. Érdekes, hogy akkor törtek be, mikor a mama már Mártinál élt Papa halála után. 

Egy nap Lengyelek állítottak be hozzánk. A kapu előtt robbant le a kis polski. Láttuk, hogy nézegették a kocsit, "bekopogtak" a kerítésléceken. Kézzel lábbal félig oroszul is, de beszélgettünk. Akkor még élt a faluban egy lengyel nő. Elmeséltem nekik mi történt a vándorokkal. Tolmácsolt, mi Alicjaval és a másik lányestvérével felfedeztük Beledet. A kastélyt bementünk egy csehóba. Ott aludtak nálunk egy pedagógus házaspár volt akik minden pénzüket utazásra költötték. Nevettem, amikor a yunost kis tévét nézte Georg, és meglepődött a híradón. és az időjárást nézte. Lavórban mosakodtak meg, akkor még nem volt fürdőszoba. :) Minden évben jöttek, és rendelték a rétest. Nem volt akkor hűtőláda, Mama mindent befőzott, még Habóka gyógynövényeiből is rakott tüllzacskóba. A répák a veremben voltak homokban. Nem fagytak el azok. A krumplihéj a ganajra került (komposzt) és nem pet palackból ittunk, hanem üvegből málnaszörpöt. ami nylon maradt, masli virágról eltette a Mama, bizony jók voltak az ősszel kötött koszorúkra. a kedvenc könyveim az üvöltő szelek és a Jane Eyre voltak. Faltam a könyveket, és ábrándoztam. Mama szerette az Unikumot  de azt eldugta, a tányérok mögé, és ha temetésre ment kicsit húzott belőle. Nevettük, mert hiába volt bor, apu mindig elcukrozta, és papa 2 decit ivott minden nap. ebéd után. Márti első férje (nagynéném) a Gyurka egyszer elaludt délután , és előtte könyveket nézett, de leszakadt a könyvespolc, rajta árván laffogott az, hogy könyvet még neked sem adok kölcsön:)) Papa faragta. Anyám jött megállt, Gyurin egy halom könyv és a röhögést nem bírtuk abbahagyni.... Anyám rénézett. Ez jel! Ne menj hozzá a Juhász Gyurihoz! De hozzáment, kár, hogy nem hallgatott anyura, mert elváltak. Mikiék nagyon szegényen kezdték az életet, a fiúk nem lettek elkényeztetve. De ha hazajöttek a két unokának tejleves kellett. :) Laci volt az álommanó, festett, Sárát a lányát hozta magával, én voltam a modellje, ide menj ülj a fűbe, viszonylag jól tűrtem ezeket a dolgokat. A gáton bicikliztünk rengeteget. Kutyánk mindig volt, mert kiszöktek valahol. Minden kutyát pajtinak hívott a papa. Azt mondta volt paji, most új pajti lett. Egyik kutyánk viszont farkaskutya volt, nem német juhászoztuk le. odaállt a kapu elé, és rúgni kellett a labdát, ő elkapta mindet. Mama sok muskátlit rakott a kútra, és egyszer leszedte őket, hogy újakat bújtasson. El volt húzva a tő, igenám, de Frednek az volt a helye. Beleesett... Frédikém tarts ki, jaj, hol van öregapátok, de a vödörbe nem fért bele. Kis Jóska bácsi ment le érte. A kutya tüdőgyulladást kapott. Pokrócban rongyokba csavartuk, és minden nap jött az állatorvos. Amikor tehettük kint ettünk, és kunyhót építettünk, vagy kócsa bével, meg Ildivel ugráltunk a szénán. egyszer lecsúsztunk a közepébe, most mi lesz? Papsajot ettünk a kakas elől. és ki akartuk írtani Habóka gyógynövényeit. Cseppet sem voltam jó. Dini a nőit mindig elhozta bemutatni... volt egy mondatuk mamával, ha nem volt okés a nő. Végülis táncosnőt vett el Dini, és Juci táncolt mamával. Dini volt az "amerikai nagybácsi" akinek Mercédese volt. :)) Mama szeretett utazni, de papa nem nagyon, megkönnyebbült, ha Bükre mentünk a gyógyvízbe. Mama tornázott is. egy pléden ha eszébe jutott. És a Negro! Azt meg a papa dugdosta előlünk... :)) Mennyire örültem hogy újra van! Persze nem csak vidám volt az élet, voltak nehezebb napok is. de valahogy ezeket a dolgokat helyükre tettük. A Lackó sem játékokkal játszott hanem a cseresznyefáról felmászott a tetőre. Márti válása után egy évig itthon volt, és innen járt át tanítani egy kis faluba. De most itt a neten egy nálam tíz évvel idősebb Csabival együtt röhögtünk a girbegurba utcán. Hogyne röhögtünk volna! Kissné jelenség volt .. de róluk már írtam, és itt laktak az Alízék, akik méhészkedtek, de mindent rosszul csináltak, a mézpörgetés sem ment nekik, a disznóölés sem... Ottó meg a kocsma. és Mosó Masa akinek két ikerfia volt, és mindegyiket felcsíptem. A hatalmas kovácsműhely. Komjáthyék a teheneikkel... és igen, a kéményseprő aki ki akarta fizetni a semmit... Néha kevés volt a fa, arra emlékszem, és egyszer esőkabátot loptak...

Fűri Mária Túl közel

Túl közel vagy, nem látod
Húzódj távolabb
A fordított messzelátót
Mindig jobban szeretted
Olyan murisak voltak
Az éles, liliputi alakok

Becsey Zsuzsa 100. vers helyett, lázadáson innen és túl, költészetrõl, másról

Kedves FŰM,

magam is igen komolyan, átgondoltan, tudatosan vallottam. még ha kissé

nehézkesen, ügyetlenül is. nembeszélve arról, ami nem mondatta ki magát. pl.

hogy mérőszalaggal megállapítható-e, melyik ember szenvedett többet.

melyiknek volt keserűbb az élet. az-e aki beszél, vagy az aki hallgat. ki

hallgatva beszél, ki beszélve, ki hallgat amikor beszél. innen nézve csakis a

lehető legjobbat érzékelhettem szavaidból. én valóban hiszek abban, hogy bárki

tévedhet, ha egy másik nézőpontból szemlélem. ahogy magam is, még akkor

is, ha a tévedések is szerves kellékeiként beépülnek a folyamatba. valahol

mindenkinek maga felé húz a keze, és ezt bármilyen szerénység, az ember

másról is állíthatja. iskolák vannak, szemléletek, felfogások, aminek határai,

befogadóképessége van. nehéz nyitni egy határozott koncepcióból. főleg, ha

annak meggyőző erejű iskolai szabályai vannak. minden szemléletnek

megvannak a maga sajátos magyarázatai. pro és kontra. engem az

foglalkoztatott leginkább (régebben, ma már nem hiszem, hogy ezzel nekem

kellene terheket hordozni, sem másokat terhelni, annál is inkább, mivel a világ

enélkül is megy a maga útján), lehet-e közöttük megnyitni a kapukat. azonban

nem úgy, hogy ezeket összecsapni, hadd essenek egymásnak, noha tény, ez

is szükségszerű, hogy eljöhessen a megtisztulás, hisz nélküle megvilágosodás

sincs, hanem mint mikor egyszer csak váratlanul megnyílik előttünk egy másik

dimenzió. hogy valami amit addig hittünk, lehet egészen másvalami is. azonban

ehhez valakinek ?valakiknek, áldozatot kell hozni. de még mindig úgy vélem, az

a szerencsésebb, ha valami sokféle nézőpontból képes lábán állni. (a lábat

ebben az esetben akár szárnynak is vélhetjük.) azonban nem bizonyos, hogy

így a jobb, vagy hogy ez lenne bármiféle útmutató irány. általában, tisztelet

a kivétel, az igazán különleges, nagy dolgok fáradságos küzdelemben, meg

nem értésben szenvedték ki ösvényük. megszületésüket követően 50-100-200

év múlva ?több, ismertetnek el. és még ekkor is azt mondhatjuk, jókor jó

időben, mert a szerencséhez is idő, jó idő kell.

engem pl. Tóth Krisztina azzal nyugtatott valamikor a 10 alkalmas tanfolyamon,

mikor látta, milyen kétségbeesett vagyok (vajon mindent szakmailag

átvettünk-e, amit a versről tudni kell), hogy amit ő tud, mindent átadott.

folyamatos hiányérzetem volt, valami kényszer, pedig talán ő is, magam is

tudtam, meglehet sohasem fogom használni. mégis aki határozott céllal akar jó

verset írni, gyakorolnia kell folyamatosan a formát, játszania. újabb és

újabbakat találnia. de kérdem én, mi van azzal, aki csak egyszerűen ír, mert

írnia kell. létforma számára az írás. olyankor már nincsenek szabályok. amit

addig tanult is „elfelejtette”. de létforma lehet a játék is. így van akár a rajzzal,

bármilyen más műfajjal. na persze ami a működéshez kell, az úgyis

beágyazódik magától. mindenkinek megmarad éppen annyi, amennyi neki kell

saját működéséhez. ezért írunk annyiféleképpen, mert annyifélék vagyunk. na

persze, mondhatjuk úgy, hogy akkor rendben, de tudomásul kell vennie, nem

verset ír. de tudjuk-e ezt biztonsággal állítani, amikor minden átalakulóban

folyamatosan, mint pl. az is, hogy mi a vers. értem ezalatt, hogy a 21. század

elején mi számít versnek. amikor folyamatosan távolodunk a hagyományos

felfogástól, azok jellemzői- és elvárásaitól, kitolódik ez a műfaj a próza, vagy

valami egészen egyéb más felé, mely a mai tudás, megszokás felől nézve

már-már értelmezhetetlen kategória. de eljön egy holnap, bizonyára, hiszen

minden kornak megvannak a maga jelenjei. időben tehát, ha csak a

kanonizálást tekintem, és itt akkor most jó időben, mindenképpen késleltetve.

ehhez kapcsolódva, minap igen különös élményem volt. anyósommal

beszélgetve esett szó a Láncszemek kötetemről. (kisajátítom, pusztán csak az

egyszerűsítés miatt). tudni kell, eddig sosem adódott alkalom még csak

hasonló beszélgetésre sem, mi több, foglalkozásaim a művészet bármely

területén inkább csak mint haszontalan, naplopó tevékenység, könyveltetett.

annyira meglepődtem ezen a nagy változáson, azonnal lejegyeztem

naplófüzetembe, megpróbálom szó szerint idézni.

2009.01.10 d.u.: a könyv verseiből csak az elsőt és az utolsót értettem meg,

ami hagyományos formában (lefordítva harangfény és a hosszú út), ez olyan

volt mint a vers, amit megszoktam, a többi már annyira egyedi, sajátos, hogy

a mögöttes gondolatokat nehéz értelmezni. de ha nem is vers, akkor micsoda?

vagy ez ennek minősül? mert mi petőfin, józsef attilán, juhász gyulán, dzsida…,

ilyesmin nőttünk fel, radnótinak pl. minden gondolatát értem, viszont nem

értünk a mai művészethez. talán ha még egyszer elolvasom. egy szó... egy

szóba sűríted a mondanivalót, hogy lehet ilyen rövid gondolattal más számára

is érthetővé tenni. hogy mi picassót se, a modern művészeket sem értjük,

pedig ott van vasarely, ott is foltok, formák, az mégis befogadható. én közben,

hogy ő akkor inkább a prózai, prózaszerű írásokat értette, itt kissé

magyarázatra szorultak a dolgok, eltértek szemléleteink a prózai és a

versformától. hogy akkor amit én csinálok, milyen műfaj lehet. továbbá, hogy

például valakire lehet nagyon illő lelkiállapot, bacher ivánnak is sajátos stílusa

van, röviden, tőmondatban, máshol régiesebben, de nálam ez érthetetlen,

amikor egy szóban sűrítve. és aztán ott van 1 regény 1 mondat, esterházival

se jól van, itt szóba kerül örkény istván, az egypercesek, aztán folytatódna az

így írtok ki, karinthyvel, …majd felidézi azokat a mondatokat, melyek szerinte

szavajárásaim, itt már eltávolodva könyvtől, pl. hogy „ez nem az én világom”,

vagy hogy régebben mondtam, „élettérre van szükségem”. de hogy már erről

pl. leszoktam. hát mit mondjak, nem emlékeztem ezekre, mindenesetre azt sem

gondoltam volna, ilyen különös élményben részesülök ezen a délutánon, hiszen

anyósomtól egy komplett versértelmezést kaptam.

másik példa. nemrég, a kiadványszerkesztő tanfolyamon először értem el

éppen magyar nyelvtanból, a helyesírás összes rejtett csínja-bínját tartalmazott

teszten, a maximális pontszámot. könnyű játéknak tűnik az ilyen, mégis ravasz,

körmönfont. és mire jó mindez? hogy megszeghessük a szabályokat, amikor

magunk írunk. hogy formai, nyelvtani érzékem van, eddig is tudtam, előfordult

(ma már nem hiszem), még olyan idegen nyelvben is kiszúrtam a hibákat, ahol

a jelentésről, fordításról mit sem, esetleg vajmi keveset tudtam. persze, értem

én, a versben is el kell jutni arra a szintre, amikor már nem látszik rajta a

mesterség. tudatosság vagy bizonytalanság. ám olykor nem-e éppen a benne

megrögzött bizonytalanság szül egészen különös dolgokat. az alkotó ember

kiszolgáltatott magának is, nemhogy az olvasónak, értékelőnek. de állíthatja-e

magáról valaki ezen a sokszínű, hatalmas palettán mi adatott, hogy birtokában

van a tudásnak, ill. megfelelő rálátással képes-e érzékelni a határokat, amikor

legtöbbről még képünk, fogalmunk sincs, hiszen szemünk előtt ott és abban a

pillanatban éppen születőben, tehát még nem létezik. és igen, e szemlélettel

szemben is, kell valami fogódzó, amiben bízunk, vagy ellentmondunk.

mint ahogy minden kor, a mienk is, fokozatosan kivívja magának az újszerű

szabályokat. ez így van jól. azonban nem szükségszerű egyetlen szabályt sem,

követni. akinél természetszerűen beépül, az úgy jó. akinél pedig egészen

máshogy működnek, az meg úgy a jó. mindenki azt, annyit és olyan formában

sajátít, metsz ki a világból, amennyire szüksége van. részemről előfordul

(merem következtetni, másnál is), hogy adott pillanatban, legyen az jó vagy

kevésbé szerencsés közérzetben, amikor elolvasok egy verset, valamit, az

vagy azonnal megfog, de van hogy elsőre nem, aztán egészen véletlenből

adódóan, két hét múlva már mást mond ugyanaz a vers. igaz, általában olyan

versek kerülnek szemem elé, már jó ideje, melyek anélkül, hogy a

legcsekélyebb mértékben is az itt felvázoltakra gondolnék, hatással bírnak rám.

valamiféle üzenet. ám valószínűnek tartom, hogy ezt is a tudat működteti az

emberben. különben pedig azt gondolnánk, ízlésünk van, ami önmagában már

kategória. s ha így lenne is, azt kell mondanunk, jól van.

nos FŰM, hogy lezárjam ezt az igen hosszúra sikeredett értekezésem, köszönet,

s ha megérintenek a rajzaim, amíg képes vagyok valamit általuk valakinek is

adni, nincs minden hiába.

érdekes, ebben a pillanatban szövegeimet éppenolyan biztosan érzem,

bizonytalanságaival, hivalkodásaival, visszafogottságával együtt, akár a

rajzaimat. amelyek csak úgy vannak, ha éppen jön, adódik. ez jelenthet jót is,

rosszat is. mégis a belső béke ami számít. nekem legalábbis. vágyhatnék-e

többre. és mégis. röstelkedve veszem tudomásul, igen, többre vágyom. hiú

vagyok, önző, és jól titkolom. legalábbis előlem. a legnagyobb áldozatot is így

élem meg. büntethetem-e ennél többel magam. magunk. s ha meggyőződésem,

hiszem is, jót írtam, a legkevesebb, hogy nem tudok verset írni. ezt akkor is

így érezném, ha a világ legeslegjobb versének szerzőjévé kiáltanának. sosem

tudnám meg, igazam volt-e. mint ahogy azt sem, ha legrosszabb költőnek, úgy

másnak, igaza-e. hogy kinek, igaza. mikor költészetről.

(2009 január 10.12)

dokk.hu 

Fűri Rajmond Festmény 7.

Használhat képek merészsége?

Szemünket edzi rajtuk, ami új?

Vagy csak jelszót követ, elvégre

Látvány utáni éhünk nem csitul.

Teremtésünknek a visszája

Még alkotás, és nem rombol soha.

Szépséget mutat, ezt ajánlja

Rút, s mi félelmet kelt, s a humora.

Szabadon az ember kiáltoz,

S bőszen mindenféléket mutogat.

Mesterré váláshoz ki áldoz

Időt, amikor az vele szalad?

Gyűjtők orra alá fricskáz, ki

Klasszikusokat is összekever.

Vagy kedvünket követve kérdi,

Hogyan juthat hozzá a várt siker?

„Költő hazudj”, mondta a mester,

Ám a festő direkt furcsát mutat.

Művével hová jut filiszter,

Aki ügyetlenül idéz s kutat?

Nyelvünknek zsongít a zenéje,

Amit igazán nem csak fül kiván.

Aki megérzi, szenvedélye

Mélyül, akár rövid idő után.

Azért a stílust, mely az ember,

Gyakran pellengérezi kritika.

Afféle csúfolót nem ismer

Sokat a hívek vidor tábora.

Kezdhetné ki-ki önmagával,

Ami lehet, hogy a legnehezebb.

Gondolkodom, ilyet ki tárgyal?

Kire hivatkozhat emlékezet?

Fűri Rajmond Festmény 6.

Vártam, rám száll a hely nyugalma,

S megláthatom: kiváltságos a rend.

A tisztás előtt léphet útra

Az idegen. Hívja a fény: dereng.

Óriások uralkodása

Minden lakójának természetes.

Látogatójukat tarthatja

Fogva, számára emlékezetes,

Hogy a tekintély hangok nélkül

És láthatatlanul uralkodó.

Nincs olyan, aki ki nem békül,

S keresné, hogy hol a mindenható.

Az árnyak között elrejtőzhet,

Akinek otthona ez a vidék.

Ha esik, ha fúj, lombtetőzet

Jótékonyan, bár ez nem cél, de véd.

Miért, hogy elvirult lett mára

Volt éltetőjük, a harsány, a lomb?

Zöldje megsárgult, s mindjárt barna

Ruhát ölt magára. Mert tékozolt?

Fehér törzseken fény mutatja,

Láthassa a vágyakozó szeme,

Hogy ősz van, s majd a tél elhozza,

Amire most utal a fák szine.

Miről szól nekünk ez az élet,

S van, amitől félhet bennünk a hit?

Erdőben otthonos a lélek,

Hiszen Napunk nevel, és nem vakít.

Zajokat még senki sem hallat,

Egyetlen úr felettünk az idő.

Dicséret illeti szolgádat:

Megmutatta, mi hozzád mérhető.

Emily Dickinson Párlat, egy billikom

Párlat, egy billikom,
Viszem, barátaim,
Igyatok rá, kit nem kelt már
Se csermely, se fenyér

Fordította: Fűri Mária

16

I would distil a cup,
And bear to all my friends,
Drinking to her no more astir,
By beck, or burn, or moor!



https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1830/I_would_distil_a_cup%2C_16?literatureLang=en

Bara Anna Dokk-sors/talan/

nincs ellenérvem azt te bizton tudod
ha úgy köszönsz rám szia költőtárs
én sem hagyom magára e zugot
hol gyakran pirul verssel tűzdelt nyárs

úgy nevezném versöltőknek gálya
mit lángelméknek csonka sorfala
húsz év óta őriz s többünk vágja
hogy bárkinek nem terülj asztala

van akinek ízlik ami édes
míg másnak fűszer ami vulgáris
a hossza is megosztó és képes
egy egysorosból verset kreálni.

a rím nem oszt ma már nem is szoroz
ki rímeset ír tudja mily' nehéz
ha elkezdted klasszikusba soroz
de nem rímelni nagyobb szenvedés

megpróbáltam ezt is azt is mégsem
érzem azt hogy költő lehetek
néhanap meg éppen attól félek
felfedeznek ha mindent bevetek

így eltitkolom mire vagyok képes
majd sajnálhatják a mellőzött zsenit
két alakban játszom pedig véges
életemnek itt nem lesz már zenit

dokk.hu

Horváth Tivadar kérlelni sietek

kérlelni sietek az eget
maradjon meg nekünk
és megkérem szépen a Napot
hogy ragyogjon velünk
arra kérlelem én a Holdat
hogy maradjon vándor
kérem a szép csillagokat is
ne legyenek távol
és arra kérek minden növényt
adjon még levegőt
és legyen áldott minden gyermek
ne lásson temetőt
arra kérek minden állatot
sokat szaporodjon
megkérem az édesapákat
hogy ne legyen ostor
megkérem az édesanyákat
mindig öleljenek
és nyitva látom a templomot:
kérlelni sietek

Fűri Rajmond Festmény 5

Mennyi út és vonal, vagy sejtek
Testben megszőtt hálózata, kusza
Rendjükben száguldhat figyelmed
Előre, hátra, mint gondolata
Játszani kész önfeledt kedvnek.
Kavalkád sűrűje, ősi vadon
Vár, s te megállsz értetlenkedve:
Mit mutat neked e kép magadon?
Összefüggést próbálsz kutatni,
S amire jutsz, az váratlanul új:
Teljességében talán annyi,
Amennyit e különös látvány nyújt.
Hitetlenkedő filozófus
Mondatja veled: a káosz van itt.
Hozzáértő szemed a tónus
Felé fordul: pazarló ez a hit.

Jelenünknek akad más tükre,
Amiben ma korunk gyönyörködik?
Vagy a csomóját félelmében
Nem a kard készül lecsapni, pedig
A súlyos gondok tekervénye
Minket már túlságosan is nyomaszt?
Átlátunk még rajtuk, remélve
Újult önbizalmunk: megértjük azt?
Mi vagyunk és az Univerzum,
S mindkettőnknek legbensőbb lényege?
Maradna még számunkra penzum:
Ezt éppé s azt lakhatóvá tegye?
Amit sejteni tudás enged,
Az sokunknak még nehéz feladat:
Úgy fogadni el közös rendet,
Hogy akármelyikünk szabad marad.