Becsey Zsuzsa az agyaghímzésről (idézet - mek)

Becsey Zsuzsa 1990-2013, Katalógus

Könyv linkje: http://www.mek.oszk.hu/12200/12280/12280.pdf

Hogyan alakult ki az agyaghímzés?

1999-ben egyidőben készítettem agyagplasztikákat

és textilvarrással is foglalkoztam.

Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy

úgy használom az agyag felületét, mintha puha

textil volna, beledolgoztam a cérnát, majd

késztetést éreztem a figurának bevarrni szemét,

orrát, száját, egyszerűen összevarrtam, akár egy

lyukas zoknit, gyors és nem túl sűrű öltésekkel. Ez

volt az első lépés az agyagvarráshoz.

A második munkánál (kötött pulóver) már kombináltam

a keresztöltést és a zig-zag varrást úgy,

hogy az agyagot átvarrtam, mintha textil volna, ezt

oda-vissza varrásnak neveztem. Ha lapos az

agyag teste, kisebb tű is megfelel, azonban ha

nagyobb átmérőjű plasztikát, szobrot szeretnék

átvarrni, szükség van olyan méretű tűre, mely

nagyobb, mint a tárgy testvastagsága. Tovább

folytatva a kísérletet, fejlesztettem ki az agyag

felületén varrást, mely egyszerűbb és pontosabb

(szabályosabb) varrást tesz lehetővé, finomabb,

részletesebb kidolgozottságot, hiszen nem kell a

tárgy hátoldaláról visszavezetnem a cérnát, ami

esetleg nem pontosan ott bújik ki, ahol szeretném

(kivétel, ha éppen ez a véletlenszerűség,

kiszámíthatatlanság a cél). Ennek a varrási módszernek

az első fázisában egyszerű férc-varrást,

vagy ahogy neveztem, vonalvarrást hoztam létre.

Ezen a módszeren is továbblépve egy szintén

általam nevezett vonalhímzést alakítottam ki, hol

sûrûbben, hol gyérebben megdolgozva cérnával

az agyagot (feszesebb vagy lazább öltésű technikával),

követve a figura körvonalát vagy

sormintával töltve ki a felületeket, keskenyebb

vagy szélesebb mintát alkalmazva, ahogyan a

kompozíción belül a tervrajz vagy az improvizációs

képzelet az alkotófázisokban megkívánta. Így

alakult ki az agyaghímzés. Későbbi fázisokban

kombináltam a vonalvarrást a vonalhímzéssel,

kombinált varrásnak nevezve. Az agyag felületén a

vonalhímzés lehet mélyebben barázdált és

plasztikus (kidomborodik az agyag felületéből),

vagy lehet sík hatású. Kikísérleteztem különféle

hajformák, frizurák jellemzőit, később már bonyolultabb

varrástechnikát is használtam egy kötésminta

vagy horgolt felület megjelenítésére. Ez volt

a kötött szvetter és ing. Távlati cél egy olyan módszer

kifejlesztése, mely által a létrehozott tárgyak

égethetőek, ezáltal időtállóak, masszívabbak, mint

a nyers cérna-agyagvarrás esetében. Viszont ez

éppen annyira hátrány is, hiszen az égetésálló

fémszállal varrt vagy a már égetett, utólag cérnával

varrt agyag nem hordozza a textilvarrás jellemzőit,

könnyedségét, és látványban sem azonosul,

súlyosabb, szilárdabb hatású lesz, elveszítve a

nyers, puha, közvetlen öltés élvezetét és izgalmát,

a szabadabb, kötetlenebb alkotás örömét.

How did clay-embroidery come to be?
In 1999, I was engaged in clay-sculpture and textilesewing

at the same time. All of a sudden I noticed,

that I use the surface of the clay as if it were soft

textile, I worked the yarn in it, then I felt an urge to

sew the eye, the nose, the mouth of the figure shut, I

just sewn it together, like a torn sock, with fast and

not too frequent stitches. This was the first step for

clay-sewing. For the second work (embroided
sweater) I combined the cross stitch with the zig-zag

in a way, as if it were textile, I called it back-and-forth

sewing. If the body of clay is flat, a smaller needle is

sufficient, however, if I want to sew trough a bigger

sculpture, I need a needle which is bigger than the

bodywidth of the the object. Continuing the experiment,

I developed the sewing on the surface of the

clay, which enables a simpler and more precise

(well-formed) way of sewing, giving finer and more

detailed work, because I do not need to lead the

yarn back from the backside of the object, which not

necessarily comes out where I want it (unless I'm

aiming for this exact unpredictability). In the first

phase of this sewing-technique I created tacking

thread-sewing, or as I named it, line-sewing. Moving

on from this method, I evolved a line sewing coined

by me as well, in which the yarn is at points frequently,

at other ones more loosely worked into the

clay (using tighter or looser stiching techniques), following

the outline of the figure or filling out the area

with row-pattern, using thinner or wider patterns int

he creating phase, depending on what the plan or

the improvisative imagination within the composition

demanded. That's how clay-embroidery came to be.

In later phases I combined line-sewing with lineembroidery,
and coined it combined sewing. On the

surface of the clay the line-embroidery is allowed to

be deeper-furrowed and plastic (it rises out of the

surface of the clay), or it can have a flat surfaceeffect.

I worked out the characteristics of various

hairstyles, later I began to use more complicated

sewing-techniques to represent a knitting-pattern or

crotchetwork-type surface. This was the knitted

sweater and shirt. One of my long-term goals is to

develop a process which enables the burning of the

pieces, creating long-lasting, more massive works,

opposite the raw yarn-clay-sewed ones. However,

this can also be a disadvantage, because the clay

sewn with fire-proof metallic thread or the already

burnt, susequently sewn clay does not have the

characteristics of textile-sewing, its soft surface,

lightness, it won't have the same visual effect, it will

be heavier, more massive, losing the enjoyment and

excitement of the raw, soft and direct stiching, the

joy of free, unbound creation.