Szakajtóban tojás fehérlik – száz, százötven,
- zsákban nullásliszt. Fehér abrosszal letakart asztaloknál fehérkötényes
parasztasszonyok munkától rücskös, barna tenyere gömbölyíti a hajnalban
meggyúrt, majd megreszelt tésztát. Türelmes, simogató mozdulatokkal dolgoznak,
nekem is adnak egy marékra valót. Könnyűnek tűnik a gömbölyítés, mégis,
maszatos tenyerem alatt azonnal csomóvá ragad a tészta. Inkább a szitákat
viszem asztaltól asztalig – ki a nagylyukút, ki a sűrűbb lyukút kéri. Vaskeretbe
foglalt, súlyos sziták voltak, meghúzták mind a két karom. De az asszonyok oly
könnyedén, oly gyorsan dobták tenyérből tenyérbe, hogy követni is alig tudtam
mozdulatukat, csak láttam, mint csurog alá a szitákból és halmozódik púposan a
fehér abroszon az aranyossárga tarhonya. A nagyszeműt, hagymával és paprikával
ízesítve, marhapörkölthöz ettük. a középnagyságúakat szalonnás rántotta mellé, amíg
a legfinomabb szemű tarhonyából leves készült, vagy körítés tejfölös gombához. Hol
szótlanul, hol tereferélve dolgoztak az asszonyok, de tíz órakor megállt a
munka. A szilvafa alatt álló asztal köré telepedtek, s miután megbontották
fejkendőjük csomóját, szomjasan nyúltak a tejeskávé után. Szalonnás kenyeret
kaptak zöldpaprikával, házitúrót tejföllel. Szidi sokszor eléjük rakta az előző
napi maradékot is – grízestésztát, tejfölös babfőzeléket. A meggyúrt,
kigömbölyített tarhonya nagyság szerint tüllzacskókba kötve – a kamrába került
télire.
***
Szabó Lőrinc Tücsökzene című kötetéből:
MI MÉG?
Mi volt szép? Mi
még? Kapásból s ahogy
Kína mondja: a
Tízezer Dolog,
Az egész Élet.
***
Mire emlékezzek? A kenyérsütést követő
reggelikre: friss lángos, bő zsírban kisütve, vajjal megkenve, sóval ízesítve. Sose
volt belőlük elég még akkor sem, amikor már jóllakva pukkadoztunk. Miklós ijesztő
mennyiséget fogyasztott el belőlük, kedvenc étele volt. Forrón ettük, hozzá
kortyolva a cukros tejeskávét. Még ma is számban érzem a sós, vajas lángost az
édes tejeskávé ízével együtt. Habkönnyűek voltak, aranyossárgán duzzadtak a
tálon, vajtól fényesen. Miért, hogy azokat a tornácon elfogyasztott lángosokat
soha semmi nem múlta felül? Más volt a liszt, jobb az élesztő, finomabb az
összedolgozott kenyértészta? Vagy hiányzik a tornác, amelynek sarkához egy
lángoló aranyeső bokor támaszkodott, hiányzik Jójó figyelésre merevített füle,
hiányzik az otthoni nyár zsongó neszeivel, fény és árnyjátékával, anya könnyű
lépte, Miklós kopaszra nyírt, kerek feje… Nem ízlenek már többé a lángosok,
mert a múló évekkel elvásott az ízlésünk, s mintha maga az élet is elvásott
volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése