2015. június 11., csütörtök

Lévai Attila rólam is

Az Úr naponta vagy huszonnégyszer int. 
Istent játszik, bár nem kérhetne számon.
Rejtegetném még, férfidac szerint,
de ami a szívemen, az a szánom.

Ünnep a szerelem, amíg tart. Tor, zsúr.
Az emléke olvadó vajcsík a késen.
Szemekben lakik, de ha összemorzsul,
már nem tart vissza. A megbántottaké sem.

Ilyenkor csak megyek, és annyit értek,
hogy a világ nem bírja a túlcsordulást.
Csupa bezártság, amit nem nyithat érdek,
és mély szakadékok, hogy mindezt belásd.

Sötét folt vagyok csavargók zsebén,
eldobott alma is, félig kirágott,
és mindig szomjazom, (öröklött a gén)
mint apám kertjében a koldusvirágok.

A szerelem ima, de csak a nőkért
nem mondhatom el, bár annyi az ágy ma,
mégis túl nyugodt. Alvó csecsemőkép.
Mintha nem erre a világra vágyna.

Egy utolsó vers is lesz, már nem Istenes.
Pár betű rólam, hogy haragra gerjedj,
perlekedj velem, vagy halkan felnevess:
Csak kezelhetetlen életviteljegy.




forrás dokk

1 megjegyzés:

  1. Régóta tervezem, hogy felteszem ezt a verset - elemzéssel. Az elemzés elmarad, de a verset felteszem. Szerettem ezt a verset. Azt a "lírai ént", amelyik a vers olvasásakor előáll. Érdekes a története is: Jónás Tamásnak volt egy oldala az Irodalmi Jelenben, ahol verseket véleményezett, és az olvasók is hozzászólhattak. Ha jól emlékszem, Attila egy három vagy négy versszakos első változatot tett fel, amit véleményeztünk. Azt hiszem, mindenki húzást javasolt, talán Tamás is. Valami jogos lehetett az észrevételekben, mert Attila változtatott - de nem húzott, hanem hozzátoldott két vagy három versszakot. Nekem ez a meghosszabbított vers nagyon tetszett, és ennek akkor a dokkon hangot is adtam. Volt egy kis vita is akkor az Attila üzenőfalán, aminek kapcsán értelmeztem az első versszakot. Hátha egyszer a többire is sor kerül. :)

    VálaszTörlés