Fűri Mária Fehér lyuk

Nem vagyok senkinek lelki szemétláda
Magamat se tudom berázni gatyába
Néha csak bámulok fejemen keresztül
Nem hallok meg harangszót se mikor csendül

Űrben fekete lyuk. Kellős közepébe
Rakott bele Isten mikor ideére
De hírlik az is, hogy létezik fehér lyuk
Ahogyan létezik kabáton a gomblyuk

Azon kiköp engem. Kint leszek az űrben
De meglehet ott is csak ülök a zűrben
Kérdeznek valamit, ott se válaszolok
Keringek csak csöndben, ahogy a csillagok

Ha magyar huszárok facsarhatnak felhőt
Ez se lehetetlen, bár az ember felnőtt
Mese vagy tudomány, keveredik bennem
Nem kompetenciám, a fán mi teremjen

Várkonyi Miklós Ebugatta

Mikor a Doberman nagykamasszá érett,
virágos jó kedve gyorsan odalett;
rájött, hogy sok mást is tartogat az élet:
lírai órákat, fontos szerepet.

Korábbi életét hibásnak találva
túladott megszokott jó játékain,
unottan lődörgött szobáról szobára;
vinnyogott, ha benn volt, könnyezett, ha kinn.

Hosszú napokon át figyelte a gazda,
aztán döntött csak: az ebtelepre ment,
s hogy kutyája búját végleg elmulassza,
hozott egy teltkarcsú, szép Doberwomant.

Fűri Rajmond Sokkal több

Választásra várva, mely kényszer,

Gondolatok sorában, átfogó

Tudást keresve, hogy a nézet

Kiteljesedjen, s minden látható

Részt befogadjon, ki kell zárnom

Bizonyos feltételezéseket.

Egyenlősdi mutat magára,

Amikor gyarapszik a különös.

Honnan jöhet a bátorsága?

A határozottság nyilván fölös.

Vagy mindez nagyon is szabályos?

Kikből állnak mai várakozók?

Lezuhannak díszletek sorban,

És tudnunk lenne jó, hogy mit viszünk

Értékeinkből, ha magunkra

Utaltságunkban van összes hitünk.

Csomaghoz felesleges bélyeg.

Tartalmában változik az erő.

Szélben, hóban gyorsan elterjed

Híre az összefogásnak, miben

Alakot felmutatni sem kell,

Gondoskodót, ősit. Vele legyen

Azonossá, akit érinthet

Túlélésnél sokkal több: új idő.

Fűri Rajmond Bezárva

Hivatalos, melyet ostoba sors
Rendelt, és nem a saját választásom.
Gúny nem zavar, s örömöm, ami most
Van: tudjam kimondani, mire vágyom.

Szégyenem hiába áll őrt velem,
Nem használ itt, ha megkésve megbánom.
Lassan bár, de gyarapszik, vagy terem
Naponta új és még újabb látásom.

Csak elhagyatottnak lenni olyan,
Mint mikor a gyerek sír, s baja annyi,
Hogy csak szeretni akar, és rohan,
S mindenki megy dolgára, a jót tenni.

Szokom azért, és csendben is vagyok.
Igéznem lehet, és tágulva termek
Nyílnak elém, s bennük szabad korok
Mélyéből az alakok integetnek.

Fűri Mária, Fűri Rajmond (bőr)egér

Fűri Mária

Hajamba beakadt egy bőregér
A tényt elviseltem viszonylag bátran
Kiszabadult. Vajon néznél-e hátra
S lenne-e gusztusod rá, hogy egyél?

Éjjel denevérrel tele a puszta
Visszatérő álom és megvisel
Féltem denevérek hada visz el
Pszichoanalitikusom lapozta

Könyveit bőszen, remélve talál
magyarázatot és visszabillen
életem szokott medrébe. Halál

nem fenyeget, mondta, nekem illem
parancsolta, bólogassak. Fa áll
bőregerekkel. El egy sem illan


Fűri Rajmond

Te voltál a macska, s én az egér.
Biztatgattál, mondtad egyek csak bátran.
Azt kérdezted, miért fordulok hátra?
Drágám, nem akartam, engem egyél.

Nászutunkra várt már minket a puszta.
A természet díszes ruhát visel.
Násznagyunk tudta, hogy hová visz el.
Katalógusait végig lapozta.

Hittük, csoda lehet, amit talál.
Választása, bíztunk, javunkra billen.
Fiatalnak messze még a halál.

Akkor juthatott eszembe az illem.
Sors elágazásnál jelző fa áll,
s rajta írás: vigyázz, kedvünk is illan!

(Fészbuk csoport: Közjáték, Kiss Judit Ágnes feladványa)

Fűri Mária, Fűri Rajmond Pánik

Fűri Mária

Menekülés
Vak rohanás
Egymás hátába taposás

Oda az ész
Nincs csak a félsz
Csak az számít, hogy odaérsz

Az agy megáll
És nem talál
Semmit, nincsen csak lóhalál

A hang riaszt
A fény riaszt
Nincs kérdés, hogy ki az, mi az

Csak zavaros
Szem, szabatos
Gondolatot nem maga hoz

Az elme luk
Szalad a vak
Míg elmúlik végül a sokk

Az ügy kihull
Nyomtalanul
Ami történt semmibe hull


Fűri Rajmond

Mentsetek meg. Nem látjátok, hogy űz,
S utolér, hiába mondtam imát.
Véres szájában bűzlő pokla tűz.
Ki óvhatja meg az ártatlanok fiát?

Megfulladok. Vegyétek le ezt rólam.
Összenyom, érzem, már nincs levegőm.
Az árny, az a gubbasztó, átkos jóslat,
Mint gólem, kipréseli a tüdőm.

A láz éget, nyugalmatok tovább gyötör.
Hogyha kiáltozok, akkor sem gyengül
Fájdalmam, és az egyetlen gyönyör
Halálom. Ott hallgat minden, s megenyhül.

(Fészbuk csoport: Közjáték. Hívószó: pánik. Kiss Judit Ágnes feladványa)

Emily Dickinson Why do I love you sir

https://youtu.be/zWXQ8Lt6BiU

Emily Dickinson A tél olyan rövid

A tél olyan rövid

Helyesnek tűnt nekem
Hogy elküldöm a csízeket
S kuckómba költözöm

Befészkeltem magam
Nem ott voltak megint?
Ki kellett onnan kecmeregnem
Az Ajtó újra nyílt

Csak szünetek ezek
A nyaram tönkrement
Mert volt egy olyan tél ahol
A marha éhezett

Ahogy egy Vízözön
Az mindent elmosott
Ararát ma legenda csak
És nem hiszik Noét 

Fordította Fűri Mária

The Winters are so short —
I'm hardly justified
In sending all the Birds away —
And moving into Pod —

Myself — for scarcely settled —
The Phoebes have begun —
And then — it's time to strike my Tent —
And open House — again —

It's mostly, interruptions —
My Summer — is despoiled —
Because there was a Winter — once —
And al the Cattle — starved —

And so there was a Deluge —
And swept the World away —
But Ararat's a Legend — now —
And no one credits Noah —

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1830/The_Winters_are_so_short_%E2%80%94

garai péter sándor a gondozó

A gondozó, aki a fiút belerúgta a medencébe, pedagógiai célzattal az állatkertben, mokány, barna férfi volt. A negyvenes évei elején járt. Borotvált arcát már délre ellepte a kékes sörte. Mosoly ritkán látszott rajta, kizárólag munka közben, ami mindenek előtt elsőbbséget élvezett. Ahogy a magának való emberek legtöbbje, saját világmagyarázattal rendelkezett, minek összetettsége az évek során egyre kimunkáltabbá vált, visszacsatolás híján labirintusa nem eresztett. Munkája végeztével nagydolgozott, majd a közös zuhanyzó egy rekeszében forró zuhanyt vett. Hosszan folyatta magára a forró vizet, miközben a plafonon formálódó, dohos mintát figyelte, mint megfejtésre váró varázsigét pergamentekercsen. Szekrénye sárgarézszín Elzett lakatját, sárgarézszín Elzett kulcs nyitotta, madzagra fűzve nyakában viselte. Öltözködése nem keltett feltűnést. Tömegközlekedést használt. Ha ült, helyét udvariasan átengedte idősnek, gyereknek, és terhes anyáknak. A végállomáson leszállt, és a nap járásától függően, a napnyugtában, vagy sötétben még egy jó negyedórás séta várt rá, hogy hazaérjen, ahol öregedő édesanyjával éltek haláláig ketten, majd aztán egymagában. Apjára nem emlékezett. Házi kedvence nem lehetett anyja megerősítést sohasem nyert allergiája miatt. Utcájuk talán az utolsó újpesti utca volt, amit még keramit kockakő burkolt, de lehet utolsó az egész városban. A szürke, fodros függöny mögül hallgatta a lépteket, ahogy valaki átvág az úttesten, vagy a járműveket. Száz évvel korábban lovak patkói verték ugyanott a kövezetet. Ha még sütött, a nap fénypászmái természetesen megbicsaklottak a szálló porszemeken, mielőtt világos foltokat, és csíkokat festettek a kikopott szőnyegre. Az árnyak megnyúltak, hogy aztán a szoba sarkába gyűljenek. Kintről egy trafó monoton vibrálása, és a közvilágítás hatolt be. Fekvéshez készülődött, mert hajnalban kelni kellett

Fűri Rajmond Semmi talány

Megszoktam, és most módom van, hogy a párbeszéd

Távollétében legyen lefolytatható.

Megjelenik, nem parancsra, alakja, neszét

Véve látomásnak, aki, s ez hallható,

Folytatja érvei felsorolását, s elém

Gurítja gondolata vásznát, hosszan

Terítve ki, mint árus, jusson időm elég

Csodálkozásra. Mondja is: neked hoztam.

Teremtményem közelembe jön, óvatosan,

Ahogy akarom, és minden szava kedves.

Tudom, hogy ura magam vagyok, és olyan

Érvet sorol, ami egy sem ellenszenves.

Csak bizonytalanságra kell még felkészülnöm.

Miután magamé mértéke s az arány,

És válaszait, sajátjaimat, köszönöm,

Vélve, hogy bennük nem marad semmi talány.

Átalakításra vár türelmes valóság.

Követei nagyon figyelmesek. Tudós

Módszerekkel, gyakorlottan lesik, az álság

Feltűnik-e valahol. Olyan mutatós,

Amikor remegő hang azzal próbálkozik,

Hogy messzire hangzón, nagy erővel zengjen,

S közben önmaga az, kibe beleütközik.

Kevés ember, ki tudhatja, mit üzenjen.

Horváth Tivadar éjjel

papír vagyok nem rajzolt senki össze
bögre vagyok nem tört senki széjjel
nem festettek engem még vérvörösre
mint kiskutya bújt hozzám az éjjel

pohár vagyok de ki nem ittak soha
minaret vagyok nem figyel senki
szikla vagyok nem nőtt rajtam moha
csillagait néha rám ereszti

éles tőr vagyok nem szúrtak még velem
kosár vagyok de nem font senki meg
rádió vagyok de nincs bennem elem
semmi más csak a nappal menti meg

fehér zsebkendő vagyok használatlan
egy üresen álló néma vitrin
amit adtam mindent visszakaptam
aludj el már végre nem segít rím

Mórotz Krisztina Skicc

Nincs kedvem írni, olyannyira nincs, hogy egy egysorost sem szeretnék összehozni és mosolygok, állati lusta vagyok, pofátlanul félresöpröm a papírt és nem írok... Azt vettem észre, hogy a fények, a színek az árnyak, a léptek a csendek... vonzanak a formák, akár egy jó fotó, vagy egy festmény alakjában, két órán át néztem, elemeztem, élveztem, éheztem tegnap Rodin vázlatait, ma Anisch Kapoor tükör gömbjeit és utána Magdalena Abakanowicz a lengyel nagyágyú textilszobrait a red abakant, és a zöld abakant. Modigliani portréinek a szemeit szeretem, az íveit, a vonalait, az arcizmokat, azokat az érdekes dolgokat, amit elmagyarázni nem tudok, ahogy áttűnik a fény egy nem szimmetrikus arcon széppé téve azt. Tudtad, hogy a szimmetria milyen fontos dolog az érzelmeinkben? Imádom a fészen párosítani a színeket, mondjuk a pink árnyalatait Klee képein, egész hideg rózsák ezek, olyanok, mint az én kedvenc virágom a David Austen rózsa... És ugyanígy felteszem a fészre különböző stílusokat. A fotók? Az csoda, egy zsidó hegedülő gyermek cipőjét 10 percig néztem... Beleégnek ezek a harmóniák, amelyek olyan más világok, a tudatomba, és lusta nagyon lusta vagyok megírni egy prózát. Sokkal szebb, amikor csend van, és én reprókat nézegetek, úristen a való életben ezek ezerszer többet mutatnak, mondanak. Festeni fogok vajon, vagy fotózni, esetleg agyagozni, vagy kitör belőlem a csend a szín, a harmónia, a zene, hogy egy versben öltsön formát magára? Hangosan nagy ívet és ritmust leírva?

Mórotz Krisztina Agapé

Tudtad, hogy egy réten azok a fák állnak közel egymáshoz,amelyek jól érzik mások gyökereiben a lelküket ?

A görög haldoklik. Úgy mondtam, hogy meglepődtem saját hangomon.
Aznap napfogyatkozás volt.
A levegő vibrált, árnyékban 35 fok.Láttam a görögöt, ahogy terelte a birkáit. Bőre mint pergamen gyűrött lapjai.
Képzeletem játszik, a képek élesek.

Meghalok, mondta és a kálák kibontották fehér virágaikat.
Meghalok, szólt és kinyílt a kökény.
Meghalok, és lett napfogyatkozás.
Meghalok, és a görög kutyája nyüszíteni kezdett.
Meghalok, és kinyíltak a petúniák.

Isten tarka ege alatt láttam elmenni.
Mindenkinek így kéne végül távozni, fényben, meleg légben, hársillatban. Olyan nagy békében, ahol tudod, hogy az életben mindent jól csináltál.

Szeretnem kell valakit. Ember vagyok.

dokk.hu

Fűri Rajmond Legalább

Milyen vallomás az, amely hihető?

Vagy a hangsúly, a szín számítana?

Nézni a másik szemét, a lüktető

Gondolat áramát? Megindítana?

Lehetne olyan közel, hogy nincs tovább?

Egyek vagyunk, elválaszthatatlanok,

Ami után bármi jöhet. Legalább

Együtt ébrednénk rá arra: ki vagyok.

Fűri Rajmond A segítségről

A készség általánosan adott,

S hiányát követi zajos morgás

Vagy feszültség, amelyet átél,

Aki mer hivatkozni saját

Körülményre. Hirtelen a lopás

Kerül elő, s rá kell ébrednünk,

Hogy a sok nemes elképzelés

Spanyolfala mögött az élők

Jelentős része kézzel foghatót

Keres. Megedzett harcosokként

Tűrnek vereséget, s amikor

Az áldozat a körbe lépett,

A falkát hatalmába keríti

A visszatartott, de jelenlévő,

Folyamatos és fokozódó éhség.

Tétet csak azok tesznek, akik

Menekülésüket becsomagolják,

S mutogatnak a hiábavaló

Igyekezetre, amelyről eszükbe

Jut a nevetséges, végtelen ostobaság.

Közösségi helyeken aztán

Díszes öltözet fogja nyomatékát

Adni a megoldásra szánt szónak,

Amelyet az ünnepi ének még

Magasságokba is emel. Olyankor

Kórus szól, vagy az orgona zeng.

Változatlan marad ridegségünk.

Mutatható az egyetlen áldozat.

Törvény gondoskodik a hiányzó

Elszánásról, hogy egyformák

Lehessünk. Bűn a leszakadás,

És hasznunk közös gyümölcseit,

Érdem helyett, a rászorultság

Osztja szét. Ki hinné, hogy egy álom

Megvalósulása közben jöhet

Átmenet, melyben fokozódhat

Tartós versenyünk, konszenzussal

Keverten, és olyan jóleső

Az ismétlődés egyformasága?

Már csak magunkon kellene, gyorsan,

Az öregedést kihagyva, segíteni.

Mórotz Krisztina A hallgatag szirének

Egy falu ez, előtte a hallgatag szirének ülnek, mindegyik szirén egy széken. Maguk elé néznek, gyönyörű mézszőke hajjal, ugyanolyan zöld ruhában a kilenc szirén. A szemük kifejezéstelen. Szomorúak, hallgatagok.

A falu a tengerre néz, vágyódnak az otthonuk, a víz után. Mármost van a sziréneknek egy éneküknél is borzalmasabb fegyverük, nevezetesen a hallgatásuk. Sosem történt meg, igaz, de talán elképzelhető, hogy daluktól megmenekült valaki, hallgatásuktól azonban egészen biztosan nem. Márpedig ők nem dalolnak. Egyenes háttal ülnek a széken, hosszú zöld ruhájuk takarja szirén létüket, olyanok, mint kilenc gyönyörű nő, felséges alakkal. Közöttük sétálok a faluban mezítláb, de csak azt látom, hogy mindegyik ül, hallgat. Meztelen lábamra ránéz mindegyik, sorban hullanak rezzenéstelen szemükből a vizek, kis erecskék, kékek. Borzalmas és gyönyörű látvány, valaki rázza fel őket álmukból, kiáltom, figyeljetek rám, de mindegyik maga elé néz, tudják a mézhajúak, hogy örökké itt fognak ülni egy falu poros főutcáján, és az lesz a büntetésük, hogy szemükből patakzanak a folyók, és hallgatagok, némán vágyakoznak. Kilenc szirén szerelmes lett egy nap a tengerészekbe, és nem énekeltek többé. Phorküsz tengeristen megharagudott rájuk, és hontalanná tette őket a világ legporosabb falujába száműzve. Azokon az utcákon kell ülniük, ahová a tengerészek kitántorognak a prostituáltakhoz, ahol piros lámpa helyett szirének ülnek. Végig kell nézniük, hogy a tengerészek, ha kikötnek, végigmennek az utcán, mindegyik kiválaszt magának egy cédát, nem látják a sziréneket, a szirének láthatatlanokká válnak ezeken az estéken, csak azt érzik szerelmeik, hogy patakokban ömlik az eső. És én futok, mert folyamisten, Arkhelóosz megszánta őket, és patakmedret, folyóágyat adott nekik. Megrázom sorban őket, és eléneklem a jó Akhelóosz adományát. Hallgatnak, de mintha a hallgatásuk tele lenne fénnyel, megkönnyebbüléssel, élettel.

Most már a könnyük is folyóágyba fog hullani , míg egyszer tengerré duzzad minden könny, és megint énekelhetnek sziréndalokat.

Nyírfalvi Károly Erős vázlat című versére

Nyírfalvi Károly

Erős vázlat

Szirének ülnek a falu főutcáján.

Kilencen néznek, hallgatnak mind,

szájuk zárva, nem mozdulnak.

Annál rosszabb nincs.

De képnek hogy adjak hangot?

Miképp némafilmnek szavakat?

S ha meg is szólalnának: énekük

végzetes. Gyönyörű, halálos.

Nem mozdulnak, hallgatnak.

Készülnek, készülődnek, metsző

a csendjük, a tekintetük.

Annál nincs rosszabb.

Valaki emelje fel a képet, rázza

meg a vásznat, kezdődjék a szertartás,

legyen igazuk végre, legyen való a

hallgatás.

Steszkó Juli Útravaló

Mit is kívánhatnék
Az új évben neked,
Szeretet vezesse
Mindig a léptedet.

Jusson asztalodra
Minden nap friss kenyér,
Teljesüljön a jó
Mit a szíved remél.

Betegség és bánat
Kerülje a házad,
Legyen a boldogság
Mindig vendég nálad.

Kivánok még hozzá
Jókedvet és békét,
Szívedbe örömet
Ne gyötörje kétség.

Irgalmas szívet is
Ami ma ritka kincs,
Tudj azoknak adni
Kiknek semmije nincs.

Lábad alá utat
Hátad mögé szelet,
Mely, ha eltévednél
Mindig hazavezet.

Bármilyen helyzetben
Ember tudj maradni,
Tisztesség, becsület
Ösvényén haladni.

Istennek áldása
Kísérje életed,
Óvjon minden bajtól
Vezesse léptedet.

Fűri Mária Regölő

Nem az a baj, hogy zombi vagy
De rossz a májad és szived
A kutyaúristenedet
Az ördög elvigyen!

Nem baj, hogy arcod pergamen
S vagy lassan már félig tetem
De baj, hogy rossz a májad
Hogy szived helyett kő kalapálgat
A kutyaúristenedet
Az ördög elvigyen!

Nem baj, hogy fél lábbal már az űrben
És az se baj, ha ülsz a zűrben
De baj, hogy lelked menthetetlen
Szived helyett kő kalapál csak
Nem is szólva, hogy rossz a májad
A kutyaúristenedet
Az ördög elvigyen!

A zombi se mind nemtelen
Vigyázz, mert ha már nem használod
Amit használnod kellene
Kinyúl egy kéz a föld alól
És letépi, bizisten, kitépi
S útfélen hagy, ha nem vigyázol
A kutyaúristenedet
Az ördög elvigyen!

Fűri Rajmond Regölő

Brum, brum, brum, brum,
így beszél a medve,
mert nincs néki kedve.
Szereti a szamócát,
nem eszi a kabócát.

Brum, brum, brum, brum,
Józsi bácsi kendnek
fiút hoztam, vedd meg.
Kívánságod teljesült,
Finom ám a libasült.

Brum, brum, brum, brum,
Kati néni kendnek,
leányt hoztam, vedd meg.
Adjál érte aranyat,
tette le a kosarat.

Brum, brum, brum, brum,
de meleg ez a ház,
család benne tanyáz.
Jöjjön rátok jó idő,
sok bőtermő esztendő!

dó, szó, dó, szó,
dó-dó szó-szó dó szó,
dó-dó szó-szó dó szó,
dó-dó szó-szó dó-dó szó,
dó-dó szó-szó dó-dó szó.         (utoljára: szó-szó lá ti dó-dó-dó)

Dr Kocsis András (1919 - 2013)

Jéghályogos, nyitott, meredt szem

a téltől megdermedt folyó.
Békéltető, fehér kezével
Most fogja le puhán a hó.

Varjak gyűrött, fekete leplét
Szürke égig lebbenti a szél;
A Nap vöröslik csak a krétarajzon,
Más minden szürke, fekete, fehér.