Thomas Hardy Karácsony körül

Az eső sávosan dőlt,
Nem voltam túl vidám;
Homályba vont az alkony,
Az út halvány, sivár.
Bokrok buktak előre,
Ha jött egy szélroham,
Mintha magvető szórna
Rájuk egy-egy sóhajt.

Mellettem egy vidám hang
"Boldog Karácsonyt" -- szólt.
Majd mögülem kibukkant,
A tér felé indult;
Egy agyonázott jöttment,
Halk dallamot dúdolt,
S határozottan lépdelt
A városkapuhoz.

Fordította: Fűri Mária

Thomas Hardy
Christmastide

The rain-shafts splintered on me
     As despondently I strode;
The twilight gloomed upon me
     And bleared the blank high-road.
Each bush gave forth, when blown on
     By gusts in shower and shower,
A sigh, as it were sown on
     In handfuls by a sower.

A cheerful voice called, nigh me,
     "A merry Christmas, friend!" --
There rose a figure by me,
     Walking with townward trend,
A sodden tramp's, who, breaking
     Into thin song, bore straight
Ahead, direction taking
     Toward the Casuals' gate.

Kép Fűri Eszter (részlet)

Steszkó Juli Egy régi karácsony

A karácsony szeretete,

Beleivódott lelkembe.

Egyszer még kislány koromban,

Talán ötéves, ha voltam.

Emlékeimben tisztán él,

Az a gyönyörű téli éj.

Olyan jó most emlékezni,

Egy kicsit gyermekké lenni.

Már a délután is eltelt,

Szívem egyre vadabbul vert.

Édesanyám lámpát gyújtott,

Hozzám közelebb húzódott.

Szelíd hangon elmesélte,

Úgy, hogy gyermek is megértse.

Miről is szól a karácsony,

Még ma is szépnek találom.

Közben végezte a dolgát,

Félretette minden gondját.

Készítette a vacsorát,

Én meg csak vártam a csodát.

Kemencében sült a kalács,

Fehér abrosz volt asztalán.

Rajta állt egy öreg lámpa,

Idejét már megszolgálta.

Már a fenyő volt csak hátra,

Édesapám akkor vágta.

Behozta a kis szobába,

Havas volt még minden ága.

Szaloncukor, alma, dió,

És még sok egyéb földi jó,

Minden felkerült a fára,

Ami csak volt a kosárban.

A végére olyan szép lett,

Mit egy gyermek csak remélhet.

Csodálattal néztem a fát,

Senki annál szebbet nem lát.

Mikor a zaj elcsendesült,

Karácsonyi ének csendült.

Ablakunknál énekeltek,

Bejöttek, ha fényre leltek.

Eljutottak minden házhoz,

Rokonokhoz barátokhoz.

Kántálva Istent dicsérték,

Hegedűszóval kísérték.

Mások jöttek betlehemmel,

Vártuk őket szeretettel.

Előadták játékukat,

Megtisztelték hajlékunkat.

Túl sokáig nem időztek,

Még mások is várták őket.

Ahogy jöttek tisztességgel,

Úgy távoztak békességgel.

Csodaszép volt akkor este,

Életemet szebbé tette.

Soha el nem felejtettem,

Szívem mélyébe rejtettem.

Fűri Mária A hervadt koszorúk szépek voltak

Vitte egymás után a koszorúkat

Segítséget kapott volna, de nem kért

Sérelem munkált benne, nem volt ez ritka eset

Kifelejtették belőle a csillapítót

De a nap olyan barátságosan sütött

A hervadt koszorúk szépek voltak, biztatók

Látod-e mennyien szerettük?

Így aztán inkább jólesett a cipekedés

A kereszt mellől hiányzott a borostyán

Visszasétált a temető elé

Szétterülő fehér virágokat vett

Éppen lefedték a síron a csupasz földet

Leült. A kővel fedett sírra, szemben

A nap úgy sütött a borostyánnal fedettre

Hogy életre keltette a halottakat

Nem volt ez misztikus jelenés

Nem szóltak hangok, mint az apja halála után

Csak úgy voltak, körüllengte őket a derű

Fűri Rajmond Mire gondolhatott

Ült a Zenepavilon szélén,
a lépcsőhöz közel,
ahol fakuló sapkájában
tán színekre figyel.

Beszédére volnék kíváncsi.
Témát kereshetett.
A fénykép azt mutatja, hogy hallgat.
Láthatott képeket.

Nem múlik el elevenségünk.
Vagy ez csak tévedés?
Van úgy, hogy felfelé kell lépnünk,
s az igazunk kevés?

Mire gondolhatott? Mondhatná!
Tudhatja a barát,
távol élve temérdek évet,
társa gondolatát?

Pipafüstbe bújik az emlék,
pár év együttlakás,
mikor szabadon barangoltunk
téren s időkön át.

Számítanék a tanácsára.
Nem új e vallomás.
Vele beszélnem ma már nem több,
mint egy álmodozás.

 
2022. 11. 19.

Vasas Ferenc (1948 - 2022) képeiből

 

Dr Kocsis András (1919 – 2013) Novemberi gázlángok

Tenger lett, szürke végtelen
Tegnap az aszfalt járda.
A tél elől suhant, repült
De megdermedt és bentfagyott
Pár hosszúlábú lámpa.
Végtelenbe futott a part
A remény belefúlt az árba
A láng beszélt és libegett,
Dadogott, kék volt, reszketett,
Mint a haldoklók szája.

Suttogta: minden szökik a tél elől;
Kazlak tövében fekszik betegen
Sok sárga tök. Fáradtak. Napra mentek.
Szilvafák arca sárgára dermedt,
Belőle ijedt, kék szemek,
Nagy kék szemek merednek.
Mérföldnyi a madarak szárnya,
Ahogy lassan, lomhán repülnek.
S a gyermekek kukoricaszár
Hegedűn hegedülnek.

Mednyánszky László, báró: Magányos gázlámpa - Pintér Aukciósház

Fűri Rajmond Mi újság

Van valami újság? Olyan hír,

mire az ember felkapja fejét.

Amilyen egy költő halála,

aki nem küzd tovább az életért?

Küzdelemnek számít az élet,

és nem sorjázik benne az öröm,

melyet puszta létünk úgy készít,

hogy nem várja el tőlünk: köszönöm?

Mekkora súly az összefüggés?

Törvény, amelyet betartani kell

ahhoz, hogy tovább élhessünk itt,

hol kétkedni szabály, s akad hitel.

Mi számít immár átfogónak,

amire aztán támaszkodhatunk?

Művi intelligenciával

megoldódhatna tucatnyi bajunk?

Például ki osztja a kártyát,

aki mindig nyer, mivel ő a bank?

Utánozzák - „mindent vagy semmit”-

páran, akik az újdonsült vabank?

Akkor bomlik tovább az ember,

mikor szorítja sok nagy feladat,

s ereje, egyesítés helyett,

oszlik, ahogy darabokra szakad?

Tudjuk, hogy mi az élet rendje:

„azé a gyermek, aki szereti”.

Ez nem újság, és igazsága

erősödött máig. Hiszek neki.

Garai Péter Sándor Kafka és tengerpart

Először elolvastam a Kafkát a tengerpartont ami tetszett majdnem végig a háromnegyedéig vagy ilyesmi de aztán valahol a vége felé elromlott amiért azt gondoltam kár érte és elveszítettem a lelkesedésem majdnem egy évig. Aztán találtam munka közben egy másik írótól a firenzei varázslónőt aminek olvasását nagyban könnyítette az ideális környezet hiszen mit lehet csinálni egy majdnem kihalt fás-kék eges fehér felhős strandon ha nem a vízben vagy vagy lángost fagyit főtt kukoricát eszel hideg sört kortyolsz hozzá mint olvasol. Aztán gyors egymás utánban elolvastam a norvég erdőt a kormányzó halálát az  ezerkülöncszáznyolcavnnégyet a tánc tánc táncot és akkor már tudatosan választva a birkakergető nagy kalandot és vissza a jövőbe végül a hallgasd a szél dalát/flipper 1973-at (megérint az előszó) olvasom szimultán a kelet/nyugattal a másik írótól mert közelít az ősz és őszi erdei sétákat akarok tenni ismert és sosem látogatott távoli tájakon. Eztán majd időrendben haladok lineárisan a kezdetektől a vég felé ahogy az megszokott. Egyiket a másik után gondolom

Jónás Tamás Katamaránon Mali Lošinj felé

Horizonton. Szép a hajó, ha aszondom. Mint egy szobor. Tűzfekete.
Gyertya lángja vitorlája, ég az ég együtt vele.
Láthatáron magasodik, ahol a nap kapaszkodik: lefele.
Horizonton végiggurul, mint a barnult két forintos
járda szélén, Szombathelyen, nyolcvanban vagy nyolcvanegyben.
Haragszik vagy szomorkodik: beleköt a semmibe, beleköp a semmibe.

Nagy csapatban láthatatlan vad paripák vágtáznak a tengeren,
sok millió pata csobban a habokban, nem, a tenger nem pihen,
nem pihenhet, ha ez a vadlósereglet vágtázik át mindenen,
minden kertet, sivatagot, tengert, erdőt széttapos.
Nem látszanak, hogy kik ezek, nem tudja azt senki sem,
csak mi ketten, senki-senki rajtunk kívül, rajtad s rajtam,
nem tudhatják, hogy ebben a vad csapatban réges-régen ott nyargaltam
én is, bizony, voltam táltos a seregben, csatakosan csatangoltam,
még a világ része voltam, ura voltam, nem raboltam,
egy tudattal, mint az engedékeny fák az erős szélben, úgy nyargaltam

Senki-senki, senki sem.

Nagyon gyakran az én patám szikrájából pattant ki a tenger dísze:
a lemenő napnak útja, aranyjárda, amin a vízi tündérek haza jártak.
Volt, hogy egy-egy el-elkésett, lement a Nap, s nem járdára: vízre lépett;
őt kaptam fel a hátamra, vágtáztam a horizontra, onnan dobtam ki az űrbe,
hogy a többi gyenge tündért még időben, még a fényben utolérje.

Csak mi ketten. S alig hisszük, te se, én se. Még te sem.
Csak, ha csendes a mi szívünk. Akkor hisszük. Részegen.

Fűri Rajmond Bizony ám!

Elváláskor a hallgatás beszél,

s ha volna rendező, azt kérné,

hogy lehetőleg őszinték legyünk.

Olyankor gyorsan átérezni

akarunk, mint holmi feladatot,

kapott értékeket, s a másik

szoros jelenlétét őrizve meg,

el is felejtve, hogy hiányzik.

Nincs is ebben semmi rendkívüli.

Lelki kamaránk őrzi híven

tartósított tartalmait, miket

szükség esetén elő is vesz,

és közéjük telepszik. Bizony ám!

Intimitás a mi igényünk

folyamatosan, és, mint az evés,

megnyugtat, mikor felidézzük.

Egy hirdetés ajánl ételeket,

s az ember a fejét kapkodja:

mint egy barokk festmény, olyan a kép,

formái s színei kibontva.

Íme, az isteni gondoskodás,

és módszere a legmodernebb:

gondodat felejts el, s a kamarád

helyett válaszd mindig a frisset!

Fűri Mária Itt voltam

Itt voltam én egy brit mesében
Együtt veletek oly sokat éltem
Hetedhét országot bejártam
Kiskosztümben hosszú palástban
Köreim róttam amit rámmért
Sorsom és a folytonosságért
Én ezt nyugalommal viseltem
Hagyomány ellen nem pereltem
Tettem mit megkövetelt tőlem
Lettem így köztetek időtlen
Arcomra mindig mosolyt öltő
Mesebeli kalapkirálynő

Tóth Gabriella még nem

riaszt a csend
a várakozás csendje
elakadt lelkek vagyunk
kemény kérge alatt
mézédes ő
gondos szerető
nem még nem mehet el
magamban megtiltom neki
de ő már angyalalakban
fekszik összetörve betegágyán
mégis mosolya égi szűz

Fűri Mária II. Erzsébet

II. Erzsébet olyan sokáig élt, és olyan emblematikus figura volt, hogy mindenki kialakított róla egy képet. Még ma is, amikor a Hamupipőkében még a tündér is fiatal, hogy a film eladhatóbb legyen, még ma is tudott hatni az ő öregkori eleganciája. Nyilván nem mindenkire. Vannak sokan, akiknek a szemében az alkotmányos monarchia vörös posztó, akik úgy gondolják, miért kell konzerválni ha csak a protokoll erejéig is, olyan elavult berendezkedést, mint a királyság. Rossz felől közelítenek. A kiválasztottság igénye bennünk él. A mindenki egyenlő (ha másért nem, mert születünk és meghalunk) megingathatatlan érzésünk mellett ugyanolyan erősen hordozzuk azt is, hogy egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk, különlegesek és pótolhatatlanok.  Be kell állnunk a mindennapi csatározásokba, és meg kell állnunk időnként.

Van egy mondóka (Miklósi-Vári Katinka prédikációjából): Árnyék mögött fény ragyog,/Nagyobb mögött még nagyobb,/Amire nézek, az vagyok.
Valami távolabbra kell néznünk időnként, hogy ne veszítsük el a fényt, valami olyanra, ami már elveszítette a lándzsát és a páncélt, és ideiglenesen a trón fényében tündököl. Álljunk meg néha, akkor is, ha nehezen megy, a hetedik napon.
Ahol megtartottak valamit a vértől megsikált hagyományból, van hetedik napjuk. Ahol a mindennapi csatározások része minden, azoknak nincs.

Galilei Párbeszédek

"SALVIATI. Nézd, Simplicio, mi itt bizalmas megbeszéléseket folytatunk, hogy bizonyos igazságoknak nyomára jussunk. Nem veszem rossznéven, ha rámutatsz tévedéseimre; ha nem értettem volna meg, amit Arisztotelész mondani akar, csak vesd nyugodtan szememre, hálás leszek érte. De engedd meg, hogy részletesen kifejtsem gondolataimat, és válaszoljak egyet és mást legutóbbi szavaidra. A logika, mint nagyon jól tudod, a filozófia hangszere. Lehet valaki kiváló hangszerkészítő anélkül, hogy hangszerén játszani tudna; hasonlóképpen lehet valaki nagy a logika megalkotásában anélkül, hogy elegendő készséggel rendelkeznék a logika alkalmazásához, éppen úgy, mint ahogy sokan vannak, akik elő tudják ujjaikon számlálni a poétika törvényeit anélkül, hogy képesek volnának akár csak négy verssort is összehozni. Mások meg hiába ismerik Leonardo da Vinci összes előírásait, mégis zavarba jönnének, ha egy zsámolyt kellene lefesteniök. Nem attól tanulunk meg valamely hangszeren játszani, aki a hangszer készítéséhez ért, hanem attól, aki a hangszeren játszani tud. A költészetet a költők állandó olvasása által ismerhetjük meg, a festés készségét állandó festés és rajzolás által lehet elsajátítani; a bizonyítást is olyan könyvek olvasása által tanulhatjuk meg, melyekben számos bizonyítást találunk, ha azok a könyvek matematikaiak és nem logikaiak."

https://mek.oszk.hu/00500/00557/00557.htm

Fűri Mária Felütés Válasz Fűri Rajmond

Felütés:

Egy látványszínházra

Tatjana Anyegint leköpte

És nem volt heppiend

Az ember szereti a meséket

S a mese nem ilyen

Hja, fontos a vigasztalás

De ha túl magas

Az ára, bármilyen becses

A szatócsnak visszaadd

Válasz:

Levelét szeretem,

jobb sorsot érdemel.

Hogy az élet ilyen?

Sírhatnék. Érdekel

mesében a gonosz.

Gyávaságom miatt

akárki felpofoz.

Új a gyerekkorom.

Akármit álmodom

azonnal valóság

legyen, azt akarom.

A szatócs "Bandi bá".

Cukorkát vettem ott.

Emlékem az a bolt.

Felütés, válasz

Felütés: Fűri Mária

Mert nincsenek jelenleg könnyeim

Ami célt ér, mert olyan megható

És mert nincsen hozzá eszközöm sem

Ami helyette felhasználható

Csak belső szerveim roncsolódnak

De lehet hogy ezt csak beképzelem

Legalább én sajnálhassam magam

Ha már neked nem fáj, ami nekem

Az én boldogságom létszámarányos

Élőlénynek a víz és levegő

Nélkülözhetetlen. Ha gyerek szól

Nekem csak abból lesz életerő

Ahogy a rózsatő az asztalon

Amely lassan sárgul, bár létezik

Energiát keres hogy visszazöldítse

Megfiatalítsa leveleit

Válasz: Fűri Rajmond

Emberrel élne minden ember,

ha párjának választhat valakit?

Gyermek az, vagy már érett felnőtt,

akivel megosztja az álmait?

Nőni növünk, bár nem is látszik,

csak néha lassú a tapasztalat.

Az ember szépeket is játszik,

ahogy a korával együtt halad.

Odaadásunknak címzettje

nem mindig hálás, és ez szomorú.

Magába zártan fel s alá jár,

és kedvelt szórakozása ború.

Nem véletlen semmi, s hogy így van,

az könnyen nem is változtatható.

Egyénit fogalmaz magának

meggyőződéssel: társának a jó.

Társnak lenni komoly választás,

amit át is formálhat az idő.

Tudjuk azt, hogy nőnek a férfi

fontos, és férfinak első a nő?

Fűri Rajmond Ez az a kor

Jajgatnak a kannibálok

frissen sültnek szánt kajái.

Nem hallgatnak rám, ha mondom:

nem kell félni, nem fog fájni.

Inkább kezdjék egymást enni,

legjobb az embernek húsa.

Felejtsék el azt a módszert,

mikor volt karóba húzva.

Beszédben puhul meg a hús,

omlós lesz, csontjáról válik.

Rövid idő sem telik el

s önként mászik el a szájig.

Idők kezdetétől fogva

lakomázunk emberevők.

Mostanra lett nyilvánossá,

hogy mi vagyunk a betevőnk.

Kölcsönösen, no, hát persze!

Némelyikünk jogot képez

magának, és mondogatja:

juthasson ő nagyobb péphez.

Tömegek, ha jól megfőttek,

biztosítva van a jövő.

Annyit ehet, amennyit bír,

csak táguljon ki a bendő.

Sajnos, az ínség még jöhet,

bár nem fogynak az ehetők.

Nem szűkebb a szaporulat,

s nem is telnek a temetők.

Fogytán az van, ami éltet

és meghizlal áldozatot.

Na mert amíg késre érik

addig némit enni szokott.

Ez az a kor, miben bármi

megtörténik velünk, s magunk

egymásnak adjuk át, na mert

csakis egymáséi vagyunk.

Emily Dickinson 80

Mi Svájc-lakók --
Halkhűvösek --
Mígnem egy furcsa nap
Függöny nélkül az Alpok,
S tekintetünk szabad!

A túloldalt Itália!
Közöttünk ott az őr --
Fennkölt Alpok --
Csalárd Alpok
Visszatart örökkön!

Fordította: Fűri Mária

Our lives are Swiss —
So still — so Cool —
Till some odd afternoon
The Alps neglect their Curtains
And we look farther on!

Italy stands the other side!
While like a guard between —
The solemn Alps —
The siren Alps
Forever intervene!

https://en.wikisource.org/wiki/Our_lives_are_Swiss_%E2%80%94

Fűri Rajmond Képzetek

Kéretlenek és megbízhatók. Némelyik

hivatkozik korábbi ittlétére,

és kirakja elém az akkori dokumentumokat.

Kérdezgetik, hogy értem-e, amit

összehordtak, mert nekik nem megterhelő

gyártani új és még újabb szempontot,

ha ezáltal lehet világosabb valamelyest

az a sötétség, amiben jó ideig

pihenünk, és ahonnan kijőve a Nap

káprázata csaknem megvakítja szemünket.

Fogalmazzak nyíltan és érthetően,

mondják, és érteni vélem javaslatuk

okát: a semmitmondás legalább

olyan értéktelen lom, mint teszem azt

a követhetetlen halandzsa,

márpedig abból aztán van éppen elég.

Pontosan tessék fogalmazni,

és legyen világos, követhető

tartalma, ami, ha építő jellegű

vagy szórakoztat, már megéri.

Mit tegyek, ha bennem a képzetek

tisztaságért dolgoznak, és úgy állnak

készenlétben, tenni a dolgukat,

hogy meglepetés legyen, amihez

jutva fel kell kiáltanom:

atyavilág! Küszködők helyzetén

segítenem igazi és derék

szívbéli tett, ami a mozdulatlanságot

nem hagyja változatlanul, csak épp a rend

nem egyenlő a szabadsággal.

Fűri Rajmond Festmény 5

Mennyi út és vonal, vagy sejtek

Testben megszőtt hálózata, kusza

Rendjükben száguldhat figyelmed

Előre, hátra, mint gondolata

Játszani kész önfeledt kedvnek.

Kavalkád sűrűje, ősi vadon

Vár, s te megállsz értetlenkedve:

Mit mutat neked e kép magadon?

Összefüggést próbálsz kutatni,

S amire jutsz, az váratlanul új:

Teljességében talán annyi,

Amennyit e különös látvány nyújt.

Hitetlenkedő filozófus

Mondatja veled: a káosz van itt.

Hozzáértő szemed a tónus

Felé fordul: pazarló ez a hit

Jelenünknek akad más tükre,

Amiben ma korunk gyönyörködik?

Vagy a csomóját félelmében

Nem a kard készül lecsapni, pedig

A súlyos gondok tekervénye

Minket már túlságosan is nyomaszt?

Átlátunk még rajtuk, remélve

Újult önbizalmunk: megértjük azt?

Mi vagyunk és az Univerzum,

S mindkettőnknek legbensőbb lényege?

Maradna még számunkra penzum:

Ezt éppé s azt lakhatóvá tegye?

Amit sejteni tudás enged,

Az sokunknak még nehéz feladat:

Úgy fogadni el közös rendet,

Hogy akármelyikünk szabad marad.