Jajgatnak a kannibálok
frissen sültnek szánt kajái.
Nem hallgatnak rám, ha mondom:
nem kell félni, nem fog fájni.
Inkább kezdjék egymást enni,
legjobb az embernek húsa.
Felejtsék el azt a módszert,
mikor volt karóba húzva.
Beszédben puhul meg a hús,
omlós lesz, csontjáról válik.
Rövid idő sem telik el
s önként mászik el a szájig.
Idők kezdetétől fogva
lakomázunk emberevők.
Mostanra lett nyilvánossá,
hogy mi vagyunk a betevőnk.
Kölcsönösen, no, hát persze!
Némelyikünk jogot képez
magának, és mondogatja:
juthasson ő nagyobb péphez.
Tömegek, ha jól megfőttek,
biztosítva van a jövő.
Annyit ehet, amennyit bír,
csak táguljon ki a bendő.
Sajnos, az ínség még jöhet,
bár nem fogynak az ehetők.
Nem szűkebb a szaporulat,
s nem is telnek a temetők.
Fogytán az van, ami éltet
és meghizlal áldozatot.
Na mert amíg késre érik
addig némit enni szokott.
Ez az a kor, miben bármi
megtörténik velünk, s magunk
egymásnak adjuk át, na mert
csakis egymáséi vagyunk.
