Dr Kocsis András (1919 – 2013) A Vidám Parkban az ötvenes években

Fillérekért lehet itt szórakozni.
Ahogy belépsz az első szobába,
Lerepül a fejedről a kalap
Egy hirtelen nagy szél fuvallatára.

Egy lány szoknyája a nyakába lebben
Úgy, hogy kilátszik két karcsú, formás lába,
Mint egy lefelé fordított virág
Szirmok közül kilátszó bibeszára.

A könnyezésig lehet itt nevetni,
Mozgó hordóvá lesz a biztos járda,
S tántorogva, esetleg négykézlábon
Tudsz csak bejutni a tükrös szobába.

Kövér, sovány, otromba képek néznek,
S ahogy ott árván egymagadban állsz,
Tűnődni kezdesz. Téged figyelnek, néznek,
Vagy a lélek torzult el szegény, a lélek?

Kántor Zsolt (1958 – 2023) A szitakötő szárnya

Papír vékonyka megnyugvás. A tegnap most válhat újra írhatóvá, amikor elmúlt. Képkockánként kezeli a traumát. Szimbólumok feslenek fel. Kópiák és didaktika. Mutatja a fotókat a szitakötő zseniális szárnyáról, amelybe bele van gravírozva a szivárvány, az égbolt és a virágos rét. Ez a repülési alkalmatosság egy archivált régészeti skanzen. A megbánás hajléka. Fejtegeti filozófiáját a hálóőr. Ornamentika, sokszálú tapintat. Aminek az architektúrája lexikális. Tényleg tartalmazza a múlt dagerrotípiáit, ha kinagyítod a szárny rétegeit, a benne összepréselt fotocellákkal, tükörszobákkal. Nem elég fölszakítani az első réteget, a második tépés még fantasztikusabb, mint hinnéd. A mélye, a töve van ott. A história fantomja. A szitakötő kis agya ebből semmit nem regisztrál, csak röpdös a víz felett, mint egy élő, tudattalan raktár. Ott vannak az ősi beszéd széthulló roncsai a testében. A figyelem – megállítja az önmagában tovahaladót – rögzíti a mozzanatot. Az idő pompáját. A megismerés pillanatnyilag persze nem tud behatolni az időbe. Töredék és végtelen foszlás. Az óceán még föltáratlan kontextus. A memória a mimózák parkja. Szeretnél belenyúlni a fejébe, a tudatáramai közé, hogy helyrebillentsd a nyelvezetét. Elhat a dobhártyákon túlra, ahogy kiabál a butaság a szomszédasszonyból. Erről ennyit, nincs jelentősége, mi történik, csak beszélje el, kedves krupié. És itt a szitakötő kézírása olvashatatlanná válik, mint Delouze párnáján a sokatmondó jelfolyam.

(Must, Digitális kalamáris, Szarvas, 2015.)

Légzés Felütés Fűri Mária Válasz Fűri Rajmond

 Felütés

Fölöttünk virgoncan sétált a hold
Sárgán. Nem volt még teljesen tele
Sugárzó, égi éjjeli edény
Sárga fényét ide csurgatja le

Furcsa, a fodrozódó tómeder
Nemcsak tükör. A víz át is alakít
Napsárga volt, most meg olvadt ezüst
Ezüstszürke. Így kicsit prózaibb

Minden nyugodt, semmi sem misztikus
Egyenletes légzés a létezés
Jól ismert közegünk félcivilizált
Biztonságos tér, tágas és szelíd

Válasz

Nagy lepényéből a fény ránk csorog,
mint töltelék, mely sűrűn édes.
Csillagok közén egyre mosolyog,
jóindulatún, nem negédes.

Fák lombját igazítja, a haját,
bújócskázik. Estvéli játék.
Hullámokat keres, néha talál,
miken boldogan átbucskázik.

Tartom zsinórját, észre sem veszi,
hiszen lámpás az éji égen.
Aztán hagyom. Az ember engedi,
változhasson négyféleképpen.

Fűri Rajmund 2 versmegzenésítés

https://m.youtube.com/watch?v=qRpqCwZNvtU&list=OLAK5uy_lhte5K_JjW0mqNeZvGVTVbcz2FBHRkxlc&index=2