Tóth Gabriella Cseppek

meszesedő értelem

nem tudom mi van velem

cseppnyi csend

fejemben rend volna jó

tántorog a táj

a sarat állni muszáj

cseppnyi csend

lelkemben rend volna jó

eszembe jut az egykor

de hogy mi volt 1-kor?

cseppnyi csend

fejemben rend volna jó

Jankovics Marcell (1941 - 2021)

Emily Dickinson 137

Virágok! -- Nos -- ha lesz, aki

Tudja, mi az extázis --

Félig mámor -- félig baljós --

S ami embert megaláz:

Szökőkút, felfelé eső?

Ha lel, akárki legyen --

Leszedem neki az összes

Margarétát a hegyen.

Arcukon fennkölt érzelem

Emberi lénynek sok ez --

St. domingói pillangó

A bíbor sávon repes --

Mert a lepke-esztétika

Esetleg -- tökéletes?

Fordította: Fűri Mária

Flowers — Well — if anybody

Can the ecstasy define —

Half a transport — half a trouble —

With which flowers humble men:

Anybody find the fountain

From which floods so contra flow —

I will give him all the Daisies

Which upon the hillside blow.

Too much pathos in their faces

For a simple breast like mine —

Butterflies from St. Domingo

Cruising round the purple line —

Have a system of aesthetics —

Far superior to mine.

https://en.wikisource.org/wiki/ Flowers_%E2%80%94_Well_%E2%80%94_if_anybody

garai péter sándor valamelyik hajnal...

Valamelyik hajnal jutott eszembe miközben bámultam a párás kerti reggelt harmatcsepekkel a bársonyos zöld füvön körbe szállingozó rovarokkal és kistestü danolászó madarakkal haránt beeső napsugárral amikor a vastag ködpára megülte a felülről belátott lepillantott völgyet apró fehér és rózsaszín virágok boritották a bokrokat a kábitószer és alkohol szint a véremben elért valami kényes egyensúlyt és felhallatszott a monoton kántáló indiainak vélt ringató elektronikus zsivaj hangyaméretű ember pöttyök rezegtek makettek között az egészen álomszerű dunyhaként borult a távolságra a szivárvány tündöklő vízpára és a hajnal barackaromás pirja szellő lengedezte körbe valami keserű emberi interakció emlékét mindig hülyeségeken veszünk össze ilyenkor de kivel hol mikor min nem emlékszem nem számit leöblitem egy korty rummal meg egy slukk és tovább bámészkodom miközben a távolban egy kutya csaholva üget felénk és rohan évtizedek messzeségéből a múltból amikor még én is és te is naivak félénkek sokkal fiatalabbak voltunk mint most és már akkor elfelejtettnek hittük ezt a pillanatot ami most eszembe jutott

Fűri Rajmond Időjárás

Valamiért nem kívánságműsor.
Süthetne a Nap, csak úgy mérsékelten,
és eshetne az eső, inkább éjszaka,
csak vigyázva, nehogy felkeltsen.

Lehetne szellő, amikor sétálunk:
hozna felénk orgona illatot.
Járjanak felhők, bárányok, fehérek,
este pedig jöjjenek csillagok.

Hajnalban legyen friss a levegő.
Délben ömöljön az arany, a forró,
és délután, ledőlve pamlagon
andalítson emlék, nem az utolsó.

Kényeztessen az idő, azt szeretjük,
és jusson eszünkbe mindig a holnap.
Teremtésre várunk: ma látni, ami lesz.
Nyugtatnak a meglévők, s amik voltak.

Mórotz Krisztina Istenhalász

nem akarok nagy szavakat. ma szeretek, de úgy, hogy ne tudj róla, ne érezd meg. itt várlak a rét legdélibb részén hajnal óta, amikor a pára száll. rajtam az az agyonmosott rózsaszín hálóing. mosolygok és elmondom a reggeli imát. mindig két sorral többet kéne, hogy előbb itt legyél. vagy végig. várlak.

szép ívű gerincem tartja az anyaföldet. anyaföld,mondom ki. tudtad, hogy a fák is alszanak? de igen lassan alszanak. nem figyelted meg, amikor a kérgüket összehúzzák magukon? álmukban is adnak energiát.

de az első fénycsík az égen ébreszt pimaszul, hangtalanul. pogány a dac, amivel kitárja magát.  mondom kinyújtózik a fény. nincs niké, a fa győzelem ruhája elszakadt és mindig újabb redő tekeredett róla. vesztesek nyugalma ez. nem tudom már, hol volt, a rét melyik földjébe kapaszkodott. minden eltűnik egyszer. vajon milyen leszel, ha meglátlak? a napnak melyik sugara köszönt? távolabb kalász, sok sok aranykalász, és közte álmos pipacsok öltöznek vérvörösbe. hozzád a suttogás illik, egy sóhajtás feléd, hogy gyere már. nem jössz.  álmokat  tudok adni és meséket. soha ne hozz utánam könyvet. almát se. hozd magad álomittasan, és hazudj, ki nem teszi. elhiszem. ITT szeretnélek szeretni. reggeltől estig, amerre a nap jár, és nem nézzük, miben botlunk el. mindegy az. kétszereplős a színdarab. megjöttem, szólsz halkan. zavarban vagyok. kockás pléd. leülök, fejed ölemben, mellem tiéd. forró.  

komolyan nézel. értek mindent. hozzád érek és mesélni kezdek a férfiról. érzem a bizonytalanságot benned. vetkőzöl, lassan. más meséket fúj a szél. szeretetvendégség, ahol én adok, a befogadó, és te jössz. spontán történés, kettőből egy lesz. tiem-  

és nézel. mesélek a lélekről, itt vagy a tenyeremben. add a magod nekem. tenyeremből folyik lassan lefelé. a föld beissza a csepped a nap szemében. lehunyt szempillák mögött végtelen nyugalom, és elfelejtem, hogy a lábamon nincs cipő. picike és el akarom dugni. utána kapsz. világokon átívelő férfi. hamis képet építek rólad, felruházlak, katedrálist emelek neked. FÉRFINAK: a szeretés szentségét adom. haragudtam rád és kimentem a tóhoz, és azt akartam, hogy dörögjön az ég haragoslilaként... a nap... az enyém vörös, ahogy a tóba bukó utolsó sugarait nézem. akkor bocsátottam meg. mert aznap ért össze a kettőnk lelke. aznap szerettek az istenek. tiem, hazudtam magamnak. a tiem az mindig kettőnk világa. afrodiziákum, amit mi értünk egyazon pillanatban. egyszer sem lépünk ugyanabba a folyóba. minden mozgásban van. 

tudtam, hogy ez a vérvörös víz tisztít, nyugtat, kérdéseket vár. öreg lelkeket ismertem meg a partján,  mintha mindegyik lélek az életemet álmodná. neked minden kell, mosolygott a fiatal. először a legnagyobb hal, végül a kicsik, de fordítva kell, először a kicsi keszeg, aztán a nagy.. persze ezt nem hiszed el, de éreztem öreg lelkében a mamám illatát, és tudtam, hogy ezt a napot Isten nekem szánta, hogy ne csak egy narancs tavat lássak. téged is. ott láttam a szemedben a vágyat.  láttam az szarvast benned, a bakonyt. láttam az országokat, amiket jártál. Istenhalász, tekerj hazugságaid hálójába. aztán engedj! szerettelek és én ezt nem tudtam. gyermek voltam ősöreg csenddel. tulipánok fagycsókjával, könnyekkel. hamis gyöngyökbe csavartam magam, amikor elvesztettelek az esőszagú szélben.

Emily Dickinson 134

Talán vásárolnál virágot?
De én nem árulok.
Ha mégis szeretnéd kölcsön,
Amíg a nárciszok

Megoldják főkötőjük
Ott a falu alatt,
S lóheréről méhek szívják
Édes italukat,

Nos, addig kölcsönzöm neked,
De aztán -- visszaadd!

Fordította: Fűri Mária

Perhaps you'd like to buy a flower ?
But I could never sell.
If you would like to borrow
Until the daffodil

Unties her yellow bonnet
Beneath the village door,
Until the bees, from clover rows
Their hock and sherry draw,

Why, I will lend until just then,
But not an hour more !

https://en.wikisource.org/wiki/ Perhaps_you%27d_like_to_buy_a_flower,

Bara Anna ha lefagy

tudta hogy szeretik

magabiztos volt minden mozdulata
semmit nem bízott másra
reggeltől reggelig minden perc
értük
hisz az anyjuk

most sántít és pánikol
s látja a tragédiákat
mindegyikben önmagát érzi hibásnak
minden perc félelemben telik

mi lesz ha
a helyzetet nem tudja felmérni
ha nem tud odarohanni
ha nem bírja majd felkapni
ha a szíve lehet épp akkor
amikor segíteni kellene

tudja hogy szeretik mégis pánikol
hogy ő biztos nem is az az igazi
nagyi

Fűri Rajmond Ékszerdoboz

Egységben a tartalom és a forma,

ezt mondta magabiztosan,

és lassan nyitotta ki, mintha

őriznie kéne egy madarat.

Nagyon új volt a doboz huzata,

és a teljes készlete ragyogott,

mikor kinyílva rápillanthatott

kíváncsiskodó, bámész tekintet.

Nyakláncán középen a függő,

melynek rubinja szinte éget.

Apró változata fülbevalókon

díszlett, megvédve közbül a karcsú nyakat:

ilyenek hordanak királyi főket.

S a diadém! Lenéz rád nagy szemével.

Pillantásra érdemesítve lettél

lelkes halandó, aki láthatsz

el nem múló értéket: aranyat.

Szólni fog, ha szállítmány érkezik.

Lényegében hasonló mindegyik.

Talán a kövek térnek el,

s bizonyos formai különbözőségeik

vannak, ahogy súlyuk sem teljesen egyforma.

Köszöni megértésemet,

s hogy könnyítsen a szállítón,

a kicsi kocsit ráadásnak adja.

Bespájzoltam tehát az ékszerekből.

Ünnep pedig van elég, amikor

érdemrendek sora beszél helyettünk,

és nem kérdés, hogy merre is száll

gyöngye pezsgőnknek, ha tele

kezünkben a magas kristálypohár.

Halkan játszik a zenekar, s a csárdás

pezsdít, szívet melenget, ahogy a tudat,

miszerint egyetlen egy gondolat az ár.

Fűri Rajmond A segítésről

Csak dadogok. Leblokkol

a tehetetlenségem.

Mint aki a sötétben

már reményét is veszti.

A fájdalom, a messzi,

és eltévelyedésem

lesújt, bénára sokkol.

Az idő kereke eszembe

jut, de most mit sem használ,

hiába is pörgetném.

Óh, te drága istenkém!

Ki vesz most elő tartalékot?

Érvet, mely csillapíthat.

Nincs más, mint az elképedés,

s a gonosz indulat

visszafogja magát,

miután nem rejtheti szégyenét?

Dörgő szava apánknak

most elhangozhatatlan.

Hány van vajon elég okos?

Hogy mikorra hozhat eredményt

kimért adakozásunk,

s bírható-e még szenvedés,

az történelmi tett.

Ára alig kimondható,

s úgy hívják: türelem.

Hangyabolyt menekíteni

mára lett kötelesség.

Kárpótlásul marad

az IDŐ, amely végtelen.

Fűri Rajmond Hiány

Tudod anyám, kellemetlen ez a hiány:

elhagytál engem.

Karodban tartasz, mosolyogsz, boldog is vagy

az egyik képen.

Hogyan voltál bátor, mikor akaratom

rúgott szabályt fel?

Előre láttad és tudtad, hogy ingerel

egy buta kényszer?

Mint amikor tisztul az ég, fújja a szél

gyorsan a felhőt,

megérezted anyám, valld be, ideje van,

ezt a jövendőt?

Imádságod hallgatta meg a te bírád,

égben az isten?

Vagy a tanításod gyümölcsét láttad a

felnőtt gyerekben?

Apám áll itt most mellettem, nagyon figyel,

és szavad várja.

Szerinte szerelem az ember legnagyobb

élet tudása.

Tudod anyám, a szenvedély mintha örök

áldásunk lenne.

Valamiért visszatérők vagytok, akik

juttok eszembe.