nem akarok nagy szavakat. ma szeretek, de úgy, hogy ne tudj róla, ne érezd meg. itt várlak a rét legdélibb részén hajnal óta, amikor a pára száll. rajtam az az agyonmosott rózsaszín hálóing. mosolygok és elmondom a reggeli imát. mindig két sorral többet kéne, hogy előbb itt legyél. vagy végig. várlak.
szép ívű gerincem tartja az anyaföldet. anyaföld,mondom ki. tudtad, hogy a fák is alszanak? de igen lassan alszanak. nem figyelted meg, amikor a kérgüket összehúzzák magukon? álmukban is adnak energiát.
de az első fénycsík az égen ébreszt pimaszul, hangtalanul. pogány a dac, amivel kitárja magát. mondom kinyújtózik a fény. nincs niké, a fa győzelem ruhája elszakadt és mindig újabb redő tekeredett róla. vesztesek nyugalma ez. nem tudom már, hol volt, a rét melyik földjébe kapaszkodott. minden eltűnik egyszer. vajon milyen leszel, ha meglátlak? a napnak melyik sugara köszönt? távolabb kalász, sok sok aranykalász, és közte álmos pipacsok öltöznek vérvörösbe. hozzád a suttogás illik, egy sóhajtás feléd, hogy gyere már. nem jössz. álmokat tudok adni és meséket. soha ne hozz utánam könyvet. almát se. hozd magad álomittasan, és hazudj, ki nem teszi. elhiszem. ITT szeretnélek szeretni. reggeltől estig, amerre a nap jár, és nem nézzük, miben botlunk el. mindegy az. kétszereplős a színdarab. megjöttem, szólsz halkan. zavarban vagyok. kockás pléd. leülök, fejed ölemben, mellem tiéd. forró.
komolyan nézel. értek mindent. hozzád érek és mesélni kezdek a férfiról. érzem a bizonytalanságot benned. vetkőzöl, lassan. más meséket fúj a szél. szeretetvendégség, ahol én adok, a befogadó, és te jössz. spontán történés, kettőből egy lesz. tiem-
és nézel. mesélek a lélekről, itt vagy a tenyeremben. add a magod nekem. tenyeremből folyik lassan lefelé. a föld beissza a csepped a nap szemében. lehunyt szempillák mögött végtelen nyugalom, és elfelejtem, hogy a lábamon nincs cipő. picike és el akarom dugni. utána kapsz. világokon átívelő férfi. hamis képet építek rólad, felruházlak, katedrálist emelek neked. FÉRFINAK: a szeretés szentségét adom. haragudtam rád és kimentem a tóhoz, és azt akartam, hogy dörögjön az ég haragoslilaként... a nap... az enyém vörös, ahogy a tóba bukó utolsó sugarait nézem. akkor bocsátottam meg. mert aznap ért össze a kettőnk lelke. aznap szerettek az istenek. tiem, hazudtam magamnak. a tiem az mindig kettőnk világa. afrodiziákum, amit mi értünk egyazon pillanatban. egyszer sem lépünk ugyanabba a folyóba. minden mozgásban van.
tudtam, hogy ez a vérvörös víz tisztít, nyugtat, kérdéseket vár. öreg lelkeket ismertem meg a partján, mintha mindegyik lélek az életemet álmodná. neked minden kell, mosolygott a fiatal. először a legnagyobb hal, végül a kicsik, de fordítva kell, először a kicsi keszeg, aztán a nagy.. persze ezt nem hiszed el, de éreztem öreg lelkében a mamám illatát, és tudtam, hogy ezt a napot Isten nekem szánta, hogy ne csak egy narancs tavat lássak. téged is. ott láttam a szemedben a vágyat. láttam az szarvast benned, a bakonyt. láttam az országokat, amiket jártál. Istenhalász, tekerj hazugságaid hálójába. aztán engedj! szerettelek és én ezt nem tudtam. gyermek voltam ősöreg csenddel. tulipánok fagycsókjával, könnyekkel. hamis gyöngyökbe csavartam magam, amikor elvesztettelek az esőszagú szélben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése