Vendégünk volt az ifjúság,
Csak egymásért éltünk.
És egy napon, sok-sok éve,
Közös útra léptünk.
Szerelmünknek ezüst kulcsát
Tartottuk kezünkben.
Közös csillagunknak fénye,
Ragyogott lelkünkben.
Milyen rég volt már az a nap.
Az a szombat este.
Mikor kezünk szerelmesen,
Egymásét kereste.
Incselekedett velünk a sors.
Hol adott, hol elvett.
Életünknek lapjaira
Mindig más színt festett.
Olykor festékpalettáját
Eldugta zsebébe.
Vidám, színes estéinket,
Szürkére cserélte.
Karmaival szívünkbe mart,
Mély sebeket karcolt.
Az arcunkra ceruzával,
Barázdákat rajzolt.
Amit ajándékba adott,
Lassan visszavette.
Hajunkat a múló idő,
Ezüstre festette.
Messze futott tavasz és nyár,
Ősz derekán járunk.
Lassan, csendben észrevétlen,
Télbe lép a lábunk.
Az a csillag, régi csillag,
Ma is itt él bennünk.
Simogató selymes fényét,
Hűen őrzi lelkünk.
