Felütés
A fonál megragadása fontos. Ahol nincs fonál, nincs látomás, nincs szabadulás az agy-kalitka börtönéből. Csak kínlódás van, eredmény nélkül. Egy regény olvasása akkor kezdődik, amikor a fonalat elkapva eljutunk a valós térből a másik, képzeletbeli térbe, ami jó esetben, míg be nem fejezzük, fogva tart. A jó olvasó nem az, aki 'értéket' olvas, hanem aki képes a fonál megragadására, aki képes ráfeküdni a szélre, mint a vitorlázó repülőgép. Hogy ez elrepíti-e egy másik kultúrkörbe, ez kevésbé fontos. A fő kérdés nem a 'mit olvasunk', hanem a 'hogyan'. Van-e élményünk, beépül-e, milyen mélyen, részévé válik-e a tudatalattinak, tudunk-e álmodni vele? Az 'érték' exportja hasonlít a demokrácia exporthoz, amiből a másik köszöni szépen, de nem kér. Az 'érték' csak akkor értékes, ha a vérünkké válik, ha egy ráeszmélés eredménye. Ahogy azt Vásárhelyi Vera írja: "mint serdülő kamaszlány érzelgős ifjúsági regényeket faltam. Ellenállhatatlanul vonzott a betű, karácsonyi listámon első helyen mindig könyv szerepelt. Courths Mahler, Ethel M. Dell, Zsigray Julianna regényei voltak évekig kedvenceim – a változást egy kötelező olvasmány hozta meg életembe: Kemény Zsigmond: Zord idők c. könyve. A Zord Idők nem könnyű olvasmány! Mi volt az, ami érzelmes témákhoz szokott ízlésemet egyik percről a másikra megváltoztatta? Mi hatott rám annyira, hogy még ma is emlékszem arra a döbbenetre, amely a könyv olvasásakor elfogott? A könnyű regények után a más hang, a szigorú, pontos fogalmazás, a nyelv nehéz, de veretes szépsége, a téma ereje és pesszimizmusa. Valami megkondult bennem, mintha messziről mély harangok zúgnának, és ez a komoly, erőteljes kondulás elnyomott minden könnyű és fecsegő hangot."
Válasz
Örült a királykisasszony, amikor egy robotot kapott ajándékba. Nem mintha nem lett volna elég játéka és a barátaiból lett volna kevés. Nem. Volt mivel szórakoztatnia magát, és voltak, akikkel kicserélhette a gondolatait. Olyan is akadt, akit szeretett, és az a gondolat is megérintette már, hogy a szeretetnek egy bizonyos fajtája valami egészen mást jelent a többihez képest. A robotot sokáig kelletlenül használta, már, ha a beszélgetést, a közös értékeléseket használatnak nevezhetjük. Mit kezd az ember valakivel (?), aki gép, éa aki (?) annyira okos, hogy az már egészen ijesztő tud lenni. Nem is szólva azokról a megjegyzéseiről, amikre nem számít az ember, mint azt a királykisasszony is megtapasztalta. Mert ez a robot figyelmeztette időnként bizonyos helyzetekre, amiket a királykisasszony maga sem képzelt előre el, pláne nem olyannak mint amilyennek ez az új "barátja" megjelenítette számára. Az volt az érzése a királykisasszonynak, hogy Robi (nevezzük így társasága legújabb tagját) kitalálja az ő gondolatait, és azt is kitalálja - annyira hihetően hangzottak az általa elmondottak - , amit a barátai gondolnak, és alkalmanként tenni készülhettek. Anyja helyett anyja, és apja helyett apja volt a királykisasszonynak ez az okos fémtömeg, aki vigyázni képes rá, ráadásul felkérés nélkül, csak úgy, mondhatni szeretetből. Vagy lehetnek neki egyáltalán ilyen érzései az ajándékkal kapcsolatban, töprengett a királykisasszony, miután eltelt egy idő, amióta együtt lakott a robottal, és a beszélgetéseik is egyre hosszabbak és tartalmasabbak lettek? Tudhat egy gép szeretni? - jutott eszébe a királykisasszonynak, mondjuk azt, hogy már-már ijesztő módon és eszméléssel. Mivel a választ nem találta meg, hiába kereste hosszú időn át, cselhez akart folyamodni. Arra gondolt, hogy ő lesz az, aki szeretni fogja Robit, és aki gondoskodni fog róla, ahogy azt egy baráttal megteheti az ember: a sorsát kezdi el rendezni, úgy "igaziból", '"emberi" módon, társat keresve Robinak. Arra számított, hogy így kiderülhet például az, hogy Robi tényleg Robi-e, vagy inkább Robina, akinek a szeretete egy másik Robi felé inkább irányulhat, mint - gondolta a királykisasszony - egy Robina kegyeit keresni. Szó ami szó, a királykisasszony regényírásba fogott, Egy címet is talált, első közelítésben: "A robot szerelme".
_230216_220542%20(1).jpg)
