Tamási József 2 verse

gyöngyök

gyöngyöket izzadtak

a zsenge füvek éjjel

büszkén ragyogtak

a telihold fényében

megszégyenítve az eget

Legelésző őzek szemlélője  

Mindig ide lyukadok ki  

Hallgatok valami lemezt a nyolcvanas évekből

És kényszert érzek az íráshoz

Nem akarom már elemezni a semmit

Meg akarok élni egy tisztes kort

Egyszerű emberként

Például

A héten szinte minden nap őzeket láttam

A dombokon kóborolva

Néztem őket

Boldog voltam

Legelésző őzek szemlélője  

Lett belőlem

Gyurcsi - Zalán György beta-karma

szégyelld magad haver

legalább lelkedben

nem kell most előttem

majd ha már elmentem

ha nem látja senki

gondold át az utat

az útjelző tábla

ugyan hová mutat

te tereltél erre

engem és magadat

most kettőnket emészt

a rákos daganat

*

pirulsz-e már haver

ha nem látják mások

hívtad és most száll le

fejünkre az átok

             2025.05.14.

Fűri Rajmond Születés

Egyszemélyes. A természet, saját

ügyére térve, vajúdás után,

kiteljesít. Orvosért nem kiált.

Mégiscsak személyes az, mely során

szárnyat bonthat pillangója. Színét

elrejtve hordta hosszú ideig,

s most röptének örül, s mint ki mesél,

ámulásra készti vendégeit.

Nincs vér. Köldökzsinórt sem látni itt.

Jajszót sem csendesít le a madám,

aki helyett vigaszt az teljesít,

hogy nyitottá lett a tér, s a madár,

melynek láthatóvá válik a táj,

addig köröz, mígnem az örömét

elhiszi. Ha fészkére visszaszáll,

dalol: nem ül súly tovább a szivén.

Fűri Rajmond Jobb az idő? Tavaszodik?

Ki nyújtja előbb a kezét?

Hol lesz az a találkozás?

Milyen nyelven folyik beszéd,

s lesz utána imádkozás?

 

Tanítónak ki kit tekint?

Előkerül a Biblia?

Volna alap, mi egyesít.

Az egyik a másik fia?

 

Mint a gyerek: csodálatom

csüggött testőr egyenruhán.

Sajnálom, de kimutatom:

ilyen tudok lenni. Profán.

 

Ami hatott, az a tömeg

hangja volt: elragadtatás.

Miért jutott eszembe: ez

stadionban a szurkolás?

Íme, ilyen közvetlenül

érintett engem a dolog.

Más, hogyha két lélek vegyül,

s felettük állnak angyalok.

 

Nagy tét forog kockán, ajaj!

Sok milliárd sóhajtozik.

Álom reszket: szűnjön a baj!

Jobb az idő? Tavaszodik?

Fűri Rajmond Zártság nyílik

Függöny mögé leskelődött barátom.

Vonzotta a mély sötét, a titok.

Többször mondta: sokat adnék, ha látnám,

ki használja elbújni a Napot.

Kettős formát alakítunk magunknak:

ettől nőnek fűként gyermekeink.

Észrevétlen, ahogy rólunk tanulnak,

és nem mondják, mik a gyökereink.

Színházunkban, ami élet, a függöny

sosem megy fel, ettől az izgalom.

Célozgatás folyik, amiből rögtön

nem készülhetne szakirodalom.

Játékaink, nyíltak sokan, belőlük

formát bontunk: ezek hétköznapok.

Úgy gyarapszanak javaink, ha köztük

a sötétben, zártan szaporodunk.

Hallgatás nem fogadalom, de mégis,

ezt a tudást okkultnak nevezi

iskolánk, így alakulhat ki fétis,

mely ledöntését ma sok tervezi.

Mielőtt e zártság nyílik, jó tudni:

értéke van. Ismeretlen, azért.

Mint a világ, mely körülvesz, s aludni

küld naponta, a szép holnapokért.

Alszom tehát, s mikor jön az éberség,

félrehúzom ablakom függönyét.

Így láthatom, ahogyan az emberlét

ujjong velem ősi természetén.

Fűri Rajmond Ünnep után

Elkönyveltem, hogy jár a Nap az útján,

és halandó az, ki becsületes.

Szinte futva beszélgettem az utcán,

megtapasztalva új tiszteletet.

Elmerültem önfeledten családban,

ott, ahol ámuldozik a merész,

szembesülve első gondolatával:

mennyi apróságból készül egész.

 

Nemtörődömség volt, ami lepett meg,

fülem-farkam – már bocsánat – kinőtt.

Mórikálta magát, s az ismeretlen

élményeket számolgatta előbb.

Szellemjárásban volt részem, valódi

ősmitológia kopogtatott.

Műveltségem is elkezdett tanulni,

keresve, követve gondolatot.

Passiót nem emlegettem. Sajnálom.

Velünk lakik az isteni fiú.

Hétköznapok eseménye, s ábrándom

hordozza, és az égen a ború.

Mit mondana erre derék barátom,

kinek büszkesége a tudomány?

Illesztgetsz te hitet, tudást? Próbálom.

Eredményem fiókban iromány.

 

Kedély, mit ajándékozott az ünnep,

szívmelegség volt, mi befogadott.

Jelenlévők és akik távol ültek

éppen, alkothattunk egy csapatot.

Kalandoztam terekben és időben,

közben pedig álltam a helyemen.

Ünnepeltem ragyogást, és erősen

átgondolhattam a történetet.

 

Füri Rajmond Lakó vagyok

Hiszel-e a vallomásos szónak?
Elrebegett, könnyes siratónak,
mely sajátját tőled visszakérni
nem siet, de viszonzását méri.
 
Hiszel-e az ébredés hamvának,
álomittas, boldog illatának,
melyben ébred, lassan nyíló szemmel,
folytatásra váró szerelemmel?
 
Hiszel-e az égre futó Napnak,
felhők között játszó madaraknak,
kiknek tollán fény tükörben villan
arcunk akkor, döntő pillanatban?

Hinned kell! Ezt úgysem magyarázom.
Hitem nélkül hideg ráz, és fázom,
mit kerülj el. Legyél nekem szikla,
honnan ugrom kitárt karjaidba.
 
Mélységeket járok be egészen,
hol vágyaink zúgó tengerében
életrajok kergetőznek százan,
táplálékuknak örülve, lágyan.
 
Lakó vagyok, azt a mindenségit!
Múlatom időmet az estéig,
addig, amíg a természet mondja,
hogy fürödjek tovább, egyhuzamba’.

 

Fűri Rajmond Tárgyak

Megszületve egy múzeum fogad:

megválogatták a bútorainkat.

Látogató már kezdettől akad,

rokonok, barátok sűrű sorokban.

 

Közvetlenség, intim a kapcsolat,

őszinték vagyunk a kedves tárgyakhoz.

Szótlanságuk hűségükre utal:

többször tanulhatunk kritikájukból.

 

Megérzik a napok hangulatát:

legbelsőbb titkainkban is olvasnak.

Szenvednek lakóik indulatán,

s nem vájkálnak megunt, terhes múltakban.

 

Értékeket őrizhetnek, sokat:

hajlamosak az ötletes rejtvényre.

Példás, ahogyan tárgyilagosak:

bárki számíthatna tőlük részvétre.

 

„Hely szelleme”, mondjuk róluk, mikor

kétségeink támadnak, és nem tudjuk

felmérni az intelmüket, s inog

tájékozatlanul a Föld alattunk.

 

Most köszönöm finom jeleteket,

és a tanácsot, a ki nem mondottat.

Társaságtok olyan gyülekezet,

melyben, aki akar, békén lakozhat.

Fűri Rajmond Passió

Tegnap este hallhattunk passiót,

nagy hatással volt a bachi zene.

Megfeszítettek isteni fiút,

s felrémlett a korszak története.

 

Rabszolga volt az akkori tömeg,

fegyver által kényszerítve a rend.

Azt keresték, ki adhatna hitet,

és békét, amelyben zajlik a csend.

 

Megosztottság ma is kötelező:

elvész, ki a versenyben lemarad.

Rabszolga a karddal vitézkedő,

és az is, aki parancsot kiad.

 

Gondolkodók középen valahol,

köszönik, mit az élet adagol.

Fűri Rajmond Százhetvenhét

Százhetvenhét éve volt, hogy

utca lett az ország háza,

s pontos beszédet kezdett a

korszak legszebb ifjúsága.

 

Hangos szóval azt hirdették,

mi lehessünk úr e házban,

s megélhetést kapjon, aki

itt született, e hazában.

 

Testvériség jelszavával

ölelkezhettek a hívek,

s a szabadság illatával

feldobogtak mind a szívek.

 

Hányszor tűztük magunkra ki

jelvényüket, a kokárdát,

győzve saját magunkban le

bizonytalanságot, árvát.

 

Általános összefogás

állíthatja feladatunk,

melyben ott a bizonyíték,

hogy ugyanaz akaratunk.

Nincsen itt vak, ki nem látná,

hogy miből állhat az élet,

mely nem előny, s nem is hátrány

annak, ki önzésnek élhet.

 

Önzés a köz javát nézni,

miből maga töltekezhet,

s örömében tudja: ifjak

jövőjükkel ölelkeznek.

 

Százhetvenhét év repült el,

lássuk immár folytatását:

nyitott szemmel, bízó szívvel

építve világ világát.

Garai Péter Sándor Szeretnék

Epreskertbe beköltözni
egy szobor ölébe fejem
ráhajtani csupasz mellére
elaludni örökre

Fűri Rajmond Január és február

Gyorsan elolvadt a havunk idén.
Nem is volt csontig hatoló hideg.
Néhány éve nagyon enyhe a tél,
Ezt a romlást ugyan ki érti meg?
 
Olvadozik a sarkkörök jege,
gleccsereink miatt sírnak hegyek.
Vad viharok dúlnak, s a tengerek
pusztítását nyögik a szigetek.
 
Égi állások voltak esemény:
bolygók jöttek egymást köszönteni.
Lestük őket, kérdezve: van remény?
 
Távolokban látszik az emberi?
Január és február. Itt a nyár.
Józanságunk fanyalog. Visszajár.

Fűri Rajmond Válogatok

Mindenféle eszembe jut,

válogatok.

Csúnyát dobok a szemétre azonnal,

irányában nem vagyok bizalommal.

Valakinek főhet feje,

mégiscsak jobban illene

az emberhez a szépség.

 

Azt se bánom, hogyha nemes,

válogatott,

példának okáért mindjárt beszéde:

mutogasson először is szívére.

Legyen bátor, és tegye ki,

akkor hiszem, hogy emberi

lesz megnyilvánulása.

 

Pár százada kirakodó

vásárban él,

aki kapott emberformát a Földön.

Nem csak testi szépség számít, könyörgöm.

Igen, vannak a lelkiek.

Birodalom. Kész rengeteg,

jelenünk tudománya.

Nagyon is veszélyes terep,

az sejthető.

Szeretünk dúskálni lelki javakban.

Komolykodva hivatkozni szavakra,

miket aztán eldobhatunk.

Tárgyalásokon az adunk,

tapsoljon a közönség.

 

Tudjuk vajon, mekkora tét,

mi itt forog?

Megpróbálták tanítani az ősök,

kesztyűs kézzel nyúlni közös örömhöz.

Ma is tart ez a folyamat.

Megnyugtathatom magamat:

jövőnk tele virággal.

Fűri Rajmond Érés

Látványosnak nem mondanám. Azért

elgondolkodtam azon, hogy független

hatalom bejelentés nélkül érte el

szükségesnek tartott érésüket,

és csak edzettségükről látnám szívesen

a magabiztosságot, hogy észrevegyék

lopakodó árnyékukat, amely

tulajdonképpen nagyon szórakoztató.

 

Védettséget az immunrendszer ad:

átfogó, hosszú távú folyamat

előképe, mikor szabálytalan

udvarlásba kezd a változni készülő

elégedetlenség, a nélkül,

hogy számítana a begyakorolt,

folytonosan megújulásra kész,

ezért szokatlan elégedettségre.

Fűri Rajmond Sietve

Fából vaskarika,

ha a költészet kérdez,

és amit tudnia kellene,

abban bizonytalan?

 

Birtokában van

az összes képlet:

álom, ábránd, a képzelet

szabadsága övé,

 

csak meg kéne osztania,

hiszen sokszoros a világ,

amely az otthonunk,

s ő lakik mindenütt.

 

Mi utána megyünk,

hallgatva a szavára.

(Mai divat szerint

az olvasás a gyakoribb.)

Barátját, ha megfigyeled,

márpedig abból van elég,

látni fogod természetét,

s leteper a vonzalmad.

 

Ez a szó ereje.

Művelve lesz tiéd

kérdésedre a válasz: verset

beszélj, és abban bármit kívánj!

Fűri Rajmond Gyertyagyújtás napján

Voltak, kiket nem ismertem. Csak az apám

sírt utánuk, mikor, ritkán, kenyérről

eszébe jutott, hogy az nincs, evés során.

Felnőtté lett a tíz gyerek, a nincsből.

Hallgathattam estéiken a zsivajuk,

bújhattam be én is kemence sutba?

Mutogattam volna nekik a nagy hajóm?

Befogadtak talán? Azt vajh ki tudja?

Emlékeket felidézni van ez a nap.

Örökség lesz, ami belőlük megmarad.

Első házban feküdt kiterítve, halott

bajsza alatt majd leesett az álla.

Asszonya, a nagyanyám, ki sirathatott

több életet, istenhez szólt fohásza.

Húsz év előnyével sokszor az volt hitem,

hogy tudását és erejét átadja.

Földből élni szólt élete, és azt hiszem:

láncszem volt, mely kapaszkodik a múltba.

Hány emléket idézhetek, ha ez a nap

örökségeket csomagol, végül megad.

Ellágyulok róluk szólva. Anyám, apám

el sem mentetek, mindig is itt vagytok.

Láthatom a szemeteket: titkos a vágy,

melyet unokáitoknak álmodtok.

Kívánságotokat érti ez az idő,

történelem, igazsága akadna.

Meddig emelitek bátran, nő az erő:

kortalanul léptünk be a szabadba.

Hogy lehetnétek ti emlék, mikor a nap

azt mondja: a szellem örök élő marad.

Kit hagytam ki? Szeretnivalókat, sokat.

Róluk is szól napközbeni beszédünk.

Meg kell idézni, bár némelyik látogat,

s kéretlenül súgja: ilyen a képünk.

Emlékekre való e nap, gyertya is ég,

lángja világít, kutatja: merre, s miért?

Fűri Rajmond Hangyavár

Nagyon hosszúnak tűnt a menetük.

Bokor tövén álló bolyból vonultak.

Hatalmas volt az a rakás, a vár,

amit összeeszkábáltak maguknak.

Mint a gépek, fáradhatatlanok.

Nézve őket ezt gondoltam magamban.

Feltűnt hirtelen, hogy ez rohanás,

s lett kérdésem: vajon miért szaladnak?

Vihart várnak? Érzik a nagy esőt?

Özönvizük elől menekülnének?

Hol lehet az Ararát, a hegyük,

és a Noé-bárkájuk már elkészült?

Menekülnek, vagy a munka a gond,

szaporulatot kellene etetni?

Nagy a család, kevés az élelem?

Késedelmet forrongás tud követni.

Mit látok ott? Ezek egymást ölik?

Egész seregek pusztulnak halomra.

Kiáltanék! Ezt már ne, gyerekek!

Vajon ki hallgatna ember szavamra?

Látom aztán: csillapodik a harc,

s elfogadják egymást a derék hangyák.

Azt várom: a békekötés után,

a várukat együttesen uralják.

Kerek Gábor Számtanpélda

Hommage à D. E. 

 

Apámnak nem lett hatvanhárom
én már túl vagyok a hetvenen
anyámnak megváltás a nyolcvan
bátyám úszott négy a negyvenen.
Már huszonkét karácsony nélkülük
tavalytól szívműtét után.

Lábujjamon szalag. Mi áll a cédulán?

Fűri Rajmond Bevezetésnek

Kiderült a hiányos műveltségem,
hogy lébecoltam annak idején.
Most aztán kerülget jókora szégyen,
röstellve magam, lusta kis legényt.
Találnom kéne okot, mi mentségem,
bármilyen aprót, vagy legyen kevés.
Lényeg az, hogy a gyerek tovább éljen,
ha nem is gyarapodhat erejében.

Némi előnyt adhatna a használat,
kell-e mondanom, hogy az eszemé.
Sok évtized múltán jöhet kívánat
azokból, mik álltak szemem elé,
mára elérhetetlenül, s a bánat
kedvem olykor kissé megviselé.
Még a végén súlyos nosztalgiám
fogja karom, és lesz a gardedám.

Marad a józan belátás: mi van
készleten, amit előad a raktár,
mikor nem sietve, mint annyian,
nézegetem óvatosan: mit traktál
őriznivalót, emléket, s ki van
készen szolgálatomra? Csak már
óvatos a lendület, amivel
még kapható némi olcsó hitel.

Hogyha beütne nyila az istennek,
miközben  köröttem „hallgat a mély”,
szaladgálnom kéne, s akik ismernek,
mondanák: mint ki megkergült, szegény.
Mert aligha tudnák, és értenék meg,
hogy mi történt, mi az az esemény,
melynek nyomán elkapott örömöm,
s megállíthatatlan rovom köröm.

Így kerülnék akkor méretes bajba,
díszíteni százféle alakot.
Felrakni sminket, s aztán női hajba
tűzni míves, emlékkel telt csatot,
hogy révedhessek az idézett korba,
hol velem együtt barátnőm lakott.
Mi lenne, ha inkább jövőbe látnék?
Istenem, atyám! Az egy ajándék!

Fűri Rajmond Gömbök

Csábítottak

virágos kis kertben.

Némán álltak, fényesen és színesen.

Karók végén

tükröződve láttam

bennük, ami vonzott akkor, bűvösen.

Átjáró volt

fényük más világba,

ahol a kívánság rögtön teljesül.

Elragadták,

aki tőlük várta

kincseit, akár életébe kerül.

Most a fények

ezresével állnak

szemben, tárva rögtöni ígéretet.

Milyen angyal,

aki kiabálja:

potom pénz csak itt a mennybemenet.

Hogy csak álom?

Mostanában mi nem?

Pontos számsorok egymás hegyén-hátán.

Kimutatják

mitől nő az ember.

Valamikor teljesül e kiáltvány?

Színes gömbök!

Hova kerültetek?

Szabad-e vágyakoznom utánatok?

Elvégre már

láthattam eleget.

Az a bajom, hogy meg soha nem unom.