Sajnos nem él már, de az írás
Olyan eleven, mintha élne
Mintha itt állna szemtől szembe
S kabátját ledobná a székre
Kár, hogy már nem szólíthatom meg
Nem mondhatom, mesélj még, hallgatom
Így csak képzelem, együtt üldögélünk
Egy virtuális kertben, egy padon
*
Hallgattam őt, azután olvasgattam
Pletykákat, hosszan, a neten
Férfiírók köszörülték nyelvük
Múzsákon, költőfeleségeken
A nők írása visszafogottabb volt
Más volt a szemszög és más volt a hang
Inkább ők visszhangoznak bennem
Mint halottkísérő, kongó nagyharang
*
Linkeken lépkedtem – kockaköveken
Keresgéltem a hálón hajnalig
A felfedezetthez kanyarodtam vissza
Akinél a pletyka nem taszít
Csak úgy megül, mint madár az ágon
És tovarebben, ahogy olvasom
Haladva lassan írásában előre
A képernyőn legördülő lapon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése