Takarítás közben mindig kezembe kerül a balalajka. A hátlapja még ép, az előlapján két hosszú repedés. Szépen szól azért a hang, ha megpendítem. A három húrból kettő maradt, az is le van hangolódva. Nem használja senki, de nincs szívem kidobni. Imre bácsi, a szomszéd hozta át, halála előtt egy-két évvel. Régi munkásmozgalmi ember volt, talán valami orosz ismeretségből került hozzá a balalajka is. Gondolta, nálunk jó helyen van, hiszen zenét tanulnak a gyerekek. A szinten lakott a feleségével, egy aranyos kicsi asszonnyal, aki mindenben egyetértett vele, ha nagyritkán beszélgettünk a lift előtt. Nem butaságból, inkább valami tökéletes ráhangolódás okán, nekem legalábbis így tűnt. Imre bácsi elmondta, hogy nagyon szegény volt, elment a paphoz ennivalót kérni, aki nem adott. Ezért utálja az egyházakat. Elmondta, hogy a titkosszolgálat az nem a hálószoba titkokra kíváncsi, hanem az államot védi. Azt is megtudtam, hogy van egy fiuk, aki nem szerette őket, soha nem is szerette. A rendszerváltás után mindig lementek szavazni. Szépen felöltöztek, és az MSZMP-re adták a voksukat. A felesége már alig látott, halogatták a műtétet, pedig Imre bácsi tudta, hogy ő fog hamarabb elmenni - de azt mondta, nem talál orvost, aki felelősséget vállalna érte. Nagyon aggódott, mi lesz, ha Esztike néni ott marad majdnem vakon, és ő már nem él. Aztán mégiscsak találtak egy doktornőt, aki megnyugtatta, hogy ő biztos benne, hogy nem lesz semmi baj. Imre bácsi azt mondta, ő csak ennyit szeretett volna hallani. A műtét sikerült, és valóban az öregember ment el először. A temetésen ott volt néhány régi kolléga, és a szintlakók is, minden lakásból valaki. Csak polgári temetés volt, természetesen. Végigfutott az agyamon, hogy talán Imre bácsi írta meg a saját búcsúztató beszédét, annyira rávallott az egész temetési ceremónia. Olyan katonás volt és logikus, mégis szerethető. Esztike néni két-három évig élt még, de csak egyszer láttam a liftben, egy gondozónővel. Boldog volt, hogy végre kijutott egy kicsit a lakásból. Talán ő sem szeretett kimenni az erkélyre, és azért örült annyira.
A szemétledobó ajtaján van egy gépelt papír, az alábbi szöveggel:
HA MELLÉSZÓRTAD A SZEMETET, HASZNÁLJ SEPRŰT!
VIGYÁZZUNK KÖZÖSEN A TISZTASÁGRA!
Levest zacskóban tegyük
A kézzel írt, girbegurba, piros betűs alsó sort Imre bácsi írta. A barátnőm szeme egyszer megakadt rajta – gyanakodva méregette a szöveget, hogy mi ez. Ez, mondtam, régóta ott van. Legalább tizenöt éve. Túlélte a szint felújítását, nem vette le senki. Az a szöveg a szint balalajkája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése