Egy megfakult képet nézek
magam mellett érezlek Mama.
A képről egy kicsi lány néz vissza
de szép is voltam valaha!
Maréknyi hajam szikrázó Nap
vakító, selymes tünemény.
Rémült arcocskám olyan bársonyos
Mama… ilyen voltam én?
Hatalmas masni göndör hajamban
érzem még rajta kezed illatát.
Szegények voltunk, jól tudom
mondd, miből vetted ezt a szép ruhát?
Majd’ ötvenéves a kép
nem fogott rajta az idő, Mama.
De te elmentél tőlem
több mint húsz éve nem jössz haza.
Szikrázó hajam őszbe vegyül
gyűlnek fölöttem kormos fellegek.
Mióta itt hagytál, semmim nincsen
csak a toldozott emlék, mit kergetek.
Nekem nincs kihez mennem
nem vár senki gyermekként haza.
Nem búcsúztál, úgy hagytál el.
Miért nem vigyázol rám, Mama?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése