Nem tartom már a böjtöt. Valamikor tartottuk - pénteken sosem ettünk húst. Édesanyám nem szerette a kolbászos rakott krumplit, ezért gyakran került az asztalra ezeken a napokon, természetesen kolbász nélkül. Utánozhatatlan íze volt, a sok tejjel elkevert tejföllel gazdagon leöntve.
Nagymamám kétszer tartotta; megfogadta, ha nagyapa hazajön - 5 éves frontszolgálat tüzérként az l. világháborúban -, böjti nap lesz számára a szerda is. Hogy ez miből állt, nem emlékszem pontosan csak arra, hogy ez igazi komoly böjt volt, nem olyan, mint a miénk a gyakori finom rakott krumplival, és esetenként hallal.
Én csak Nagypénteken tartom, nagymamára emlékezve, a hús megvonásával - ennyi maradt a katolikus neveltetésből, meg a minden évben felhangzó karácsonyi dalok, de a karácsony most messze van.
Az unitáriusoknál, ahová 8 évig tartoztam, Katinkának volt egyszer gyönyörű prédikációja a böjtről. (Az unitáriusoknál is volt felkészítés erre; a három napos éhezésre tudatosan készült teológus hallgató korában, és sikerült megoldania a feladatot.) Arról beszélt akkor nekünk, hogy nem feltétlenül a hús megvonásával kell és lehet böjtölni, hanem ki kell választani valamit, amit szeretünk, és azt megvonni időnként magunktól. A lemondás, mint lelki szükséglet, valami ilyesmi volt a mondanivalója lényege.
Halála után néhány héttel volt egy emlékező istentisztelet. Az új lelkész, akit a vezetőség erőltetett rá a gyülekezetre, tisztességes és összefogott beszédet mondott. Sz. állította össze Katinka életútjáról a filmet. Ami még megmaradt, mint erős emlék: egy idősebb asszony kért engedélyt, hogy kimehessen az asztalhoz. Talán Katinka fényképe volt azon elhelyezve. Ő temette el néhány éve a fiát. Románul énekelt néhány sort a fényképnek.
A másik, hogy megszólalt Katinka prédikációja felvételről, a böjtről. Gazdag magyar nyelven megszólaló csodálatos orgánuma betöltötte a termet - volt abban valami hátborzongató, hogy a jól ismert mondatok most nélküle hangzanak el. Én vádlóan néztem a tiszteletesre: látod, így kell egy lelkésznek közvetítenie a fontos gondolatokat.
Azóta már megtapasztaltam, hogy csekélyebb képességekkel is meg lehet embereket szólítani, szeretetet kiváltani (de ez egy eseti és másik történet).
Az akkori, Katinka komoly munkájának eredmenyeképpen szép létszámú debreceni gyülekezet felbomlott; én magam azóta nem látogattam oda, pontosabban egyszer még, másfél év múlva, egy eredmény nélküli békítésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése