2017. április 2., vasárnap

Budai Ilona (A szívtelen anya)

Budai Ilona ablakba könyökle,
Hallja, hogy ellenség rabol a környékbe.
Csak eszibe juta kéncsös küs ládája,
S kéncsös küs ládáját hónya alá fogja,
Hajadon küs lányát jobb kezin vezette,
Futkosó küs fiát bal kezire vötte.

Mönyön, mönyön, mönyön sűrű fenyves erdőn,
Egy fölhagyott úton, sütét röngetegön;
Hát mintha hallaná lovak dobogását,
S csakhamar letöszi hajadon küs lányát.
Hajadon küs lánya ilyenképpen síra:
– Anyám, édösanyám, ne hagyj el az útba,
Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!
– Bizony itt hagylak én leányom tégödöt:
Mert leány helyibe leányt ad az Isten,
De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten. –

Mönyön, tovább mönyön sűrű fenyves erdőn,
A fölhagyott úton, sütét röngetegön;
Hát mintha hallaná lovak dobogását,
S csakhamar letöszi futkosó küs fiát.
Futkosó küs fia ilyenképpen síra:
– Anyám, édösanyám, ne hagyj el az útba,
Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!
– Bizony itt hagylak én, édös fiam tégöd:
Mert fiu helyibe fiut ad az Isten,
De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten. –

Mönyön tovább, mönyön sűrű fenyves erdőn.
Az elhagyott úton, sütét röngetegön,
Míg eljuta végre egy szép tágas rétre,
Hát egy bivaltehen azon jődögél le,
Az idei bornyát szarva között hozta,
A tavalyi bornyát maga után rítta.
Ezt hogy megpillantá Budai Ilona,
A földre borula, keservesön síra,
Keservesön síra, kárhoztatá magát:
– Az oktalan állat nem hagyja el bornyát.
Istenem, Istenem, én édös Istenem,
Hát én lelkös lévén, hogy hagyám gyermekem?!
Avval visszafordult a nagy fenyves erdőn,
Az elhagyott úton, sütét röngetegön;
Csakhamar elérte s odanyújtá ujját,
S híni kezdé szépön az ő kicsi fiát.
– Bizony nem mönyök én, mert nem voltál anya,
Ha az löttél volna, itt nem hagytál volna. –

Mönyön, tovább mönyön a nagy fenyves erdőn,
A fölhagyott úton, sütét röngetegön;
Csakhamar elérte s odanyújtá ujját,
S híni kezdé szépön hajadon küs lányát.
– Bizony nem mönyök én, mert nem voltál anya,
Ha az löttél volna, itt nem hagytál volna. –

Hogy ezt így hallotta, ilyenképpen síra:
Immár olyan vagyok, mint út mellett a fa;
Aki ott elmönyön, ágaimot rontja,
Ágaimot rontja s a sárba tapodja.


Udvarhelyszék
Magyar Népköltési Gyűjtemény. XI. Vadrózsák. (Székely népköltési gyűjtemény, Kriza János) Bp. 1911., 426-428.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése