... 10000 lovat öltek le. A vérük patakokban folyt a köveken, vagy
átáztatta a földet. A hideg miatt sokáig lehetett érezni a sáros vér szagát.
Most az erődben lévő lovak felét gyilkolták le. A védők helyzete a tél vége
felé már kilátástalanná vált, az élelmiszerellátás szinte megszűnt, az emberek
csalódottak voltak és reménytelennek látták a jövőt, de március tizenötödike
után néhány nappal még egy kitörési kísérletet tettek. Apám azt mondta,
hiányzott a ló. A lövészárkot egy-egy deckung szakította meg, amely védelmet
nyújtott a puskagolyók és a repeszek ellen. Ők hordták hozzá fel a deszkát meg
jó erős fákat tetőnek. A deckungra azért kellett tető, hogy ha esik, legalább
ne ázzanak meg. Vittek bele szalmát is, hogy alábújhassanak. Le-leültek a két
kezükkel épített fedezékbe, mert kimerültek. Apámat azonban nem fogta a hely,
mert olyan hideg szél kezdett el fújni a réseken, hogy majd megfagytak. Mégsem
a hideg jelentette a legnagyobb veszélyt. Az mentette meg az életét, hogy
kijött cigarettázni, és messze sétált a fedezékétől, mert a deckungot egy
gránát telibe kapta. Apám látta, már
úgysem segíthet a többieken, elkezdett futni. Összeütközött egy emberrel a
lövészárokban, akit ugyanúgy elborított a sár tetőtől talpig, mint őt. Mondta
neki, menjen a jobb szárny felé, és akkor megszólalt a másik, hogy ő ruszki.
Apámnak elakadt a lélegzete. Menekülni akart, de hanyatt esett. A ruszki meg
odaugrott. Felsegítette, de nem bántotta. Aztán arrébb jött. Ott már nagyon
lőttek: elől és hátul is. Szem elől tévesztették egymást. Apám leült a sárba,
és így volt reggelig. Annyi halott volt rajta a végén, hogy alig bírta magát.
Akkor kezdték a túlélőket a cáriak bekeríteni, de nem sikerült nekik, mert a
tüzérség közéjük lőtt az ágyúval. Úgy hányta fel őket a gránát csak úgy repültek
a levegőbe, ők meg fejvesztve menekültek visszafelé…
Együtt 2017/1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése