Látványszínház, rendezői színház. Akik hagyományos előadásra számítottak, és nem tudták magukat átállítani, azok csalódtak. Voltak, akik a darab felénél, kétharmadánál távoztak, de nem voltak túl sokan, talán harmincan lehettek. Mivel részben a bérleteseknek felajánlott ajándékjegynek, részben a határon túli magyarságnak szóló szimpátiának köszönhetően telt ház volt, ez nem okozott megrázkódtatást. Nem volt szünet, talán ezért sem mentek el azok, akik amúgy elmentek volna. De a vastaps az előadás végén több volt, mint udvarias tetszésnyilvánítás.
Van egy kis csoport Debrecenben is, aki hasonló színházzal kísérletezik. Lukovszki Judit is ebben a szellemben ültette át színpadra Jónás Tamás költészetét. Ahogy ő mondta, a költészet nyelvét le kellett fordítani a színházi nyelvre. Ezzel a koncepcióval él a nagyobb stábot és nagyobb eszközmennyiséget mozgató gyergyói színház is. Az Anyegin fiatalkorom egyik kedvence volt, többször elolvastam, több részletet tudtam könyv nélkül. Abba a szövegbe voltam szerelmes, ami ezen a színpadon hiányzott, csak egy egy kiragadott sor emlékeztetett rá. De volt helyette más. A nagy vonalakban megtartott cselekményre és minimalizált verssorokra épülő, helyenként egészen lassú, máshol fergeteges tempójú mozgásszínház a levegőtlen teremben is élmény volt. Beleragadt az emberbe egy-egy jelenetsor, mint a bogáncs. Kritikát láttunk, mai személytelen világunk kritikáját, benne Anyegin, a vonzó Lucifer, a szükségszerűen megérdemelt bűnhődéssel. Míg a nála sokkal csekélyebb képességekkel bíró Lenszkij krisztusi alakká változik előttünk. A puritán, hagyományos értékeket védő mondanivaló és a felhasznált legkorszerűbb színházi eszköztár kontrasztja a lehető legkülönösebb atmoszférát teremti meg. Méltó befejezése az idei színházi évadnak.
furim
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése