Fűri Rajmond Hazugság

A vizsgálat egyszerű.

Érintés az egész, finoman, röviden, fájdalommentesen.

Mindkét szervre elvégzendő.

A készülék a test reakcióját rögzíti, és az elváltozást méri.

Ebből pedig következtet a szervek minőségére. Amit egy számmal fejez ki. Azzal ad meg.

A húszas érték körül van a határ.

Alatta a szervek működése normális. Felette valamilyen kór hatása mutatkozhat.

Ezt már kezelni kell.

A mérés mást mutat a különböző napszakokban.

Reggeli időben a kapott érték alacsonyabb. Később emelkedhet.

Ha közel van a határt jelentő értékhez, akkor jó tudni, hogy ez tartós változást jelent, vagy csak a napszak hatása miatt magasabb a kapott szám.

Ezért a vizsgálati időt változtatni szükséges.

Ezzel kiszűrheti a szakember a hibát, amit az is jelenthet, ha nem tisztázza a magas érték kialakulásának okát, amikor a mérés idejét azonos napszakra teszi.

Délutáni vizsgálatok után ezért szükséges egy délelőtti próbát beiktatni.

Ha az akkori érték alacsonyabb a délután mértekhez képest, akkor tisztáztuk, hogy a működés nem tér el a szokásostól.

Ha ilyenkor is magas a kapott szám, akkor pedig arra derült fény, hogy a folyamat romlott, és akár beavatkozáson is gondolkodni szükséges.

Amikor a beteg azt kéri, visszatérően, hogy délután jöhessen a vizsgálatra, akkor ezt a délelőtti kontrollt valahogy el kell vele fogadtatni.

Azt mondja, hogy későn fekszik, ezért későn is kel, és szeret gyalog menni a rendelőbe, a mérésre. Ezért jobb neki az ebéd utáni idő.

Hogy lehet az ilyen emberrel elfogadtatni, hogy szükség van egy korai időben elvégzett mérésre?

Azt kell neki mondani, hogy a rögzített jelentkezési időn nem lehet változtatni, és ezt meg kell értenie.

Ha elmondanánk neki, hogy a vizsgálat ellenőrzése így lehetséges, akkor egy titkot árulnánk el előtte, és ennek a következményei beláthatatlanok lehetnének.

Megtudná, hogy mit gondolunk az állapotáról, és akár az is eszébe juthatna, hogy milyen súlyú is a betegsége.

Márpedig ez nem használna az állapotának.

Ha nem tudja, hogy mivel kell számolnia, hogy mi vár rá az elkövetkező időben betegként, akkor nem izgatja magát, és akkor nem romlik az állapota.

Ha ismertetjük előtte a valós helyzetet, és a veszélyeket is elé tárjuk, amikkel számolhat, akkor a félelme csak súlyosítaná a helyzetét. Mert a betegségével való foglalkozása ezt eredményezné.

Vagy azért, mert nem fiatalember már, vagy azért, mert nincs kellő tájékozottsága arról, hogy ez a betegség hová alakulhat. Milyen állapotra számíthat, ha elhagyja a szerencséje.

Kevésbé kíméletesen: ha szembe kell néznie az elkerülhetetlen romlással.

Ami a végén a pusztulás. Ha nem is pár napon belül.

Mondjuk pár év alatt.

Szenvedések után.

Nincs ember, aki az ilyen hírt el tudná fogadni.

Fel sem készülhetünk a pusztulásunkra, hiába tájékoztatnak pontosan, részletesen a lefolyásáról a bajnak, ami a végső megsemmisülésünkig tart majd.

Ezért nem is lehet közölni a beteggel soha, hogy mi a baja, ahogy azt sem ismertethetjük meg vele, hogy mire kell felkészülnie a következő idejében.

Holnap vagy holnapután. Esetleg néhány hét vagy pár hónap múltán.

Ahogy az évek alatt végbemenő folyamatról sem közölhetünk vele adatokat.

Az életét védjük, és ezt az életet becsüljük meg, amikor hallgatunk.

Meg amikor elérjük, hogy a vizsgálatra olyan időben jelentkezzen, ami megfelel az ellenőrzés feladatának.

Becsapjuk.

Be kell csapnunk. Félre kell vezetnünk. Az ő érdekében.

Nagyon is jó célért.

Ez nem hazugság.

Nem igaz, hogy ilyet nem lehet tenni, ha szükség van rá.

A mesterlövész sem mondta meg a haldokló barátjának, hogy szegény parasztokért harcoltak a banditákkal, amikor a haldokló kincsről, sok-sok aranyról álmodozott. Azért vállalta a harcban való részvételt.

Tiziano azzal bocsátotta Spanyolországba tanítványát, el Greco-t, a róluk készült filmben, hogy vigyázzon az embereknek mondott igazsággal. Mert azt az emberek nem szeretik hallani.

Mintha a halálunkat kiiktatnánk az életünkből. Egy ideig biztosan.

Különben gyakran nyilatkozunk úgy a halálunkról, mint amitől nem félünk, és nem ismerjük be a rettegésünket. Lehet, hogy ilyenkor tényleg nem jut eszünkbe a majdani szenvedés, és az azzal járó változó felfogásunk.

A hazugságért kár haragudnunk.

A mindenütt jelenlévő hazugságot is tudomásul lehet venni.

Kitalálni a jövőt, a következő pillanatot, az megmarad lehetőségnek.

Ezt sokszor megismételni: kész próbatétel. Egyben nagy siker.

Ilyenkor a hazugság is lelepleződhet, és akkor okunk lehet némi megelégedésre.

Csak érdemes csöndben maradnunk.

Magányos, néma csöndben. Barátkozva a hazugsággal, amit megpillantanunk sikerült.

Érthetünk valamit abból, aminek a része lehetünk.

2017. 04. 26.